Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogy ha ebben kritizál, akkor...

Hogy ha ebben kritizál, akkor igaza van?

Figyelt kérdés

Ahogy telik az idő úgy érzem a barátom több mindenért szól nekem. Hasonlított már az exeihez, de úgy hogy én kerülök ki belőle rosszul. Az exeiről azt mondja bolondok voltak. De egyszer felhozta az exét, aki teherbe esett a barátjától, majd azután meg is házasodott a barátjával. Hogy ő már persze szült, én meg annyira ügyelek a védekezésre, nem érti miért, ő is örülne egy gyereknek. De házasok se vagyunk, semmi. Volt már olyan azt hazudta, hogy ő sose beszélt ilyenekről nekem, de aztán elismerte, hogy mondott ilyet.

De legutoljára megjegyezte, hogy a kaját nem az ő ízlése szerint készítettem el. De ő ezt nem azért mondja mert nem szeret, de szerinte nem kellene mindent komolyan vennem, de ő csak viccelt.

Azt is eljátszotta már mintha más nőkre rákeresett volna messengeren, de utána azt mondta nem is, rosszul láttam. Majd utána beismerte hogy ezt csak azért csinálta, mert bosszút akart rajtam állni, mert szakítani akartam vele.

Volt már olyan, hogy mikor a szakítás téma felvetődött, akkor ő hirtelen beteg lett, állítása szerint rosszul érzi magát.


2022. jan. 20. 21:58
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
És az ilyeneknek van nője...
2022. jan. 20. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Ez a madzagon rángatós típus.

Csinálja,amíg hagyod.

Ettől egyedül is jobb.

2022. jan. 20. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

Csak nem a lányhoz van szerencsénk, aki lassan 4 hónapja nem szakít? Remélem nem.

Miről szól ez a kapcsolat? Amiket leírtál, azok alapján nagyon nem működik.

2022. jan. 20. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!