Egy öngyilkosság lehet szép?

Igy kevesbe teher a hatramarado csaladnak.

De ettol fuggetlenul ok akkor nem fogjak tudni, h meghaltal. Abban a hitben elnek majd, h elutaztal es felejuk sem nezel tobbet.

#2:

Igen, és ez bizony pofátlanság, hogy még utoljára az életünkben egy hatalmasat hazudunk nekik.

Pofatlansag vagy sem, nem az en dolgom megitelni.

Ha valaki eljut arra a szintre, akkor ritkan ad az ilyesmire. Tovabba nem ismerem az odavezeto utat, a korulmenyeket sem.

Ha mondjuk rokon lennek ebben a tortenetben, akkor inkabb szeretnem tudni, h ongyilkos lett, mint sem abban a tudatban elni, h nem kivancsi rank a tovabbiakban.

Már tegnap akartam írni, csak este volt.

Szóval: szerintem nem lehet szép. Fájdalom lesz ígyis-úgyis mindenkinek, és erőteljesen lebeszélnélek róla.

Nem tudom, min mentél át, mert nem írtad, de leírnék egy személyes tapasztalatot.

Lelkileg megjártam a poklot. A gyerekkori szorongásaim olyan szinten elhatalmasodtak, hogy nem tudtam kimenni az utcára, rohamokat kaptam, nem éreztem semmit, ürességet. Nem voltam képes megélni az érzelmeket, nem okozott semmi örömöt, nem kötődtem emberekhez, mindenkit felszínesnek, unalmasnak láttam. Amint társas szituációba kerültem, remegtek, stb.

Szóval az én helyzetem az orvosok szerint bipoláris zavar, szorongás, mások szerint más...és szedtem gyógyszert. Napi 3 órákat aludtam, lefogytam 7 kilót, és sorolhatnám. Azt hittem, hogy sosem lesz jobb.

És tudod mit? DE. Minden megoldható. MINDEN. Csak keresni kell k*va kitartóan. Én is minden követ megmozgattam és megmozgatok. Szar? Az. Nagyon? Nagyon. De nem szabad feladnod. Meg kell változtatni a negatív gondolkodást pozitívra. Olyan nincs, hogy ne történne valakivel pozitív dolog az életben. MINDIG van pozitív.

És én is hívő vagyok amúgy, nekem ez nagyon sokat segít.Nem vallásos, csak hívő.