Az évek alatt egyre rosszabb, valaki küzd még ezzel? Hogy oldotta meg?

Először is rólam annyit hogy most lettem 19 éves, tehát most vagyok végzős diák.

Elég rossz gyerekkorom volt amúgy is, de suliban mindig én voltam kiközösítve, mindig is egy érzékeny visszahúzódó csendes gyerek voltam. Volt egy betegségem is, vagyis van még mindig, ami gyógyíthatatlan. Ez miatt rengeteget piszkáltak, igazából szerintem a fő ok ez volt. Ez nagyon befolyásolt engem, mai napig szorongok.

Vége lett az általános sulinak, aztán jött a középsuli és persze hogy ott is voltak azért kiközösítések, piszkálások, de most már a vége vele kezd jobb lenni.

Na de a lényeg hogy nagyon rosszul érzem ez miatt magam. Barátaim, barátnőm, vagy lánybarátaim nincsenek nagyon. Más napi szinten társaságban van, fontosnak érezheti magát, szereti a barátnője, bírják a haverjai és értitek mire gondolok...

Nekem ilyen sosem volt.

Na de legalább a családom kicsit úgy mellettem volt, olyan értelemben hogy foglalkoztak velem, megosztottak velem dolgokat, úgy éreztem őszinték, hívtak ide-oda. Tehát a család része voltam úgy értem...

Sokat voltam viszonylag tesóimmal és anyámmal. Persze apámmal is, de általában hétvégén mert olyan melója volt. Tehát úgy megvolt az a szűk családi dolog hogy minden nap van úgymond valaki akihez érdemes hazamenni és akármi... Szerintem kicsit túl is tárgyaltam, bocs. Szóval ez enyhített a fájdalmamon mert otthon jól éreztem magam.

Mostanra viszont teljesen úgy érzem hogy "kiszakadtam" ebből a körből. Sőt nem is... Inkább úgy hogy megszűnt ez a kör.

Például tesóm elkezdett kamaszodni, anyámnak meg szerintem ilyen kapuzárási pánikja van és úgy viselkednek ketten mint akik össze vannak láncolva.

Például sosem hívnak maguktól sehova, sőt még beszélgetni se nagyon beszélgetnek velem.(Inkább online elbeszélgetnek és röhögcsélnek valami random emberrel) Ha nem mennék ki a szobámból, szerintem fel sem tűnne nekik. Hallom őket beszélgetni mondjuk és odamegyek akkor elkezdik nyomni a telefont. Vagy ha megkérem hogy meséljenek nekem is, akkor vagy 1-2 szóban elmondják vagy csak úgy semmit nem mondanak igazából. Bezzeg ha segíteni kell akármiben is, akkor mindig én vagyok az első...

Kapuzárási pánikot meg azért gondolom hogy van anyámnak mert nagyon megváltozott. Folyamatosan sminkel, fodrász, sőt még a SNAPCHATET is letöltötte(fiatalabb korosztály tudja miért fura ez :D).

Világ életében nem járt bulizni, most viszont bulizni jár, ilyen random igénytelen helyekre ráadásul. És persze ahogy írtam hogy a tesómmal mintha össze lennének láncolva. Konkrétan már 12 évesen ilyen helyekre vitte. És a másik tesómat akire vigyázni kell mert picike még, őt rám hagyja...

Tehát a kérdésem az hogy hogy tudnék valami jobb helyzetet csinálni magamnak?

Semmi társaságom, suliba szorongok, barátnőm sosem volt, normális haverjaim sem.( Az évek alatt volt 1-2 ilyen depresszív akármilyen ember akikkel "barátkoztunk", de nekem ők nem az eseteim mert csak jobban lehúznak). És hogy ne zavarjon hogy konkrétan kiközösít a saját családom?

És ez alatt nem csak azt értem hogy most volt egy rossz napjuk és "jajj nem beszélgettek velem"... Ez csak a jéghegy csúcsa. Látnátok a szituációkat akkor megértenétek.

Ja, tehát csak "ennyi" a kérdésem.