Elégedett vagy a jelenlegi életeddel?

Hmmm...

Már párszor kerdezték ezt mostanában....

Kár, hogy péntek este kérdezted meg, mert ilyenkor áll vissza az univerzum törékeny egyensúlya.

Egyébként.

Jó lenne, ha huszonévesen reménykedhetnék abban, hogy egyszer majd lesz saját lakásom. Jelenleg túlságosan is sok energiám megy el arra, hogy dolgozzak (értsd: olyan állapotba hozzam magam fizikálisan és mentálisan, hogy képes legyek elvégezni egy hét 40 órányi rutinműveletet zombimódban gyűlölettel, de mégis hálával, mert meg kell élni valamiből), mivel fiatal vagyok kevés a szabadnapom, de az se biztos, hogy az összeset ki tudom venni. Mert ugye a fiatal az még bírja, meg egészséges. Igen egészséges, csak akkor miért kell 30 féle vitaminnal, étrendkiegeszítővel, meg esetenként gyógyszerekkel, kenőcsökkel kizsonglőrködöm egy olyna állapotot, amivel dolgozni tudok? Meg miért megy el a fizetésem egyharmada egeszségügyi kezelésekre, csak mert nincs konkrét diagnózis, de tünet az van? Talán mert olyan hajtás van, hogy az már nem egészséges? 🤔

Nekem sokkal több szabadidőre lenne szükségem. Annyi inger ér nap közben, hogy lehetetlen feldolgozni.

Azt dolgozom, amit szeretek. De semmit nem szeretek annyira, hogy azt 8 órában (sőt néha több) is ugyanúgy szeressem csinálni.

Be vagyok erőltetve egy automata rendszerbe ami abból áll, hogy reggel felkelek, 9re munkába, munka után haza, utána a maradék időbe kell bezsúfolni minden mást, ami elég nehéz.

Hogy ne legyek teljesen bezombulva, és megtartsak valamit az érdeklődéseimből, meg a józanságomból, és legyen egy kis énidőm, az azzal jár, hogy 5-6 óránál nem alszok többet, ami kva kevés (régebben jobban ment, ezek szerint öregszem).

Ha a jövőmre gondolok, akkor azt látom, hogy saját lakásom nem nagyon lesz, se nyugdíjam.

A szociális készségeim a béka sgge alatt vannak, és egyre rosszabb, kicsit autisztikus vagyok. Bár annyira nem sajnálom, mert elég elkeserítőek az emberek. Gyereket nem szeretnék, nem tunám megadni neki, amire szüksége van (nem csak anyagilag).

Tehát elvileg ezt az életformát kell űznöm, ami most van, még vagy 50 évig, vagy ameddig halálradolgozom magam.

Rosszabb napjaimon sajnos gondolok arra, hogy basszus ennél a halál is jobb, de aztán eszembe jut, hogy erre csak azért gondolok, mert egyébként élni szeretnék, csak ilyen világban nem tudok, mert minden irányból le vagyok kötözve, be vagyok határolva, semmit se lehet.

Remélem, hogy egyre több ember veszi eszre, hogy mennyi elvesztegetett év megy el az életből azzal, hogy robotol esztelenül, csak mert egy cégnek érdeke, csak hogy a világ tetrjere kerüljön, és remélem, hogy ha sokan rájönnek erre, és hajlandóak változtatni, akkor olyan világot teremthetünk, ami élhetőbb, és nem kell belerokkanni abba, hogy a fizikai paramétereidet etesd, hanem ezen kívül van lehetőség és idő élményeket szerezni, élni, kreatívkodni, vagy akár semmittenni, punnyadni az ágyon, elgondolmodni az életen, bármi. Ezek ugyanolyan fontosak, mint a produktív munka. Ezek nélkül akár robotok is lehetnénk.

1*

Borzalmasan negatív, és önsajnaltató lehetsz. Őszinte részvétem

Én inkább az elégedett felé tendálok. A kovid elején kezdett javulni az életem, mert megszűnt az az alapproblémám, hogy van egy hobbim, amihez állatot kell tartani, de vidéken lakom és a suli meg a fővárosban van, így vagy rengeteget ingázok vagy koliba költözöm és az állatokkal nem tudok foglalkozni, apámnak meg az is nehezére esik sokszor, hogy eléjük dobja az ételt (az állatokat meg gyerekként vállaltam (vagy a szüleim..)....) Szóval rövidre fogva: lassan végzek az egyetemen, alig kell bejárni és van egy ho-s munkám, meg sokat tudok a hobbimmal foglalkozni, ezért jól érzem magam.

Ami negatívum, hogy 25 éves vagyok és már szeretném látni a rengeteg tanulásomnak, lemondásomnak a gyümölcsét, el akarok költözni és egy nyugodt, kiegyensúlyozott, független életet akarok élni. Erre egy megoldás lenne, ha végre olyan fizetést kapnék, aminek a reményével annó rávettek a rengeteg tanulásra....

Inkább nem, mint igen.

Szüleimmel kicsit romlott az utóbbi időben a kapcsolatunk (feszültek sokszor és rajtam vezetik le), barátaimmal elhalt/elhalófélben van a legtöbb barátság. Ha én nem írok, nem keresnek, de a visszaírásuk sem érződik a legkellemesebben, kicsit mondhatni erőltetettnek hat, szóval azzal is felhagytam. Szakmai gyakorlathely keresés is kudarc, kudarc hátán, és egyre fogytán az idő, de már lassan a hozzá kellő kedv is.

Viszont kitűnőre zártam a félévem, az utóbbi időben sok tanulmányi, szakmai dicséretet kaptam, a munkámmal is elégedett vagyok (egyetem), és sikerült szakmailag is fejlődnöm. Sokszor kimozdultam a komfortzónámból, sok gyakorlati tudást is szereztem, szóval legalább ilyen téren nem érzem azt, hogy egy helyben toporgok.

Basszus első, rettenetesen sok dolog kapcsán érzem ugyanezt!!

Összességében nagyon nem.

Röviden: két pillér hiányzik, az egészség és a párkapcsolat.

Nagy nehezen karriert váltottam, ha nem lett volna a COVID-időszak, akkor nem sikerül. Küzdelem volt.

Ugyanakkor közben nem éltem (nemcsak a Covid alatt), nem ismerkedtem férfiakkal, nem gyűjtöttem az élményeket.

Egyfelől mostmár nehezebb ismerkedni, másfelől baromira megszoktam az egyedüllétet.

Míg normális esetben két ember összecsiszolódik, rengeteg a lemondás, a kompromisszum, addig az én esetemben az egyedüllét megszokása és a furcsaságaim (lényegében mindenben a kisebbséghez tartozom) miatt ez sokkal, sokkal nehezebb lesz mind a kettő félnek. Miközben amúgy még lassabbá is válik nálam a feloldódás, a szimpátia kialakulása, hogy felfogjam, hogy kapcsolatom lesz...

Szeretem a szakmámat, a munkakörülmények 10-es skálán 10-esek, a fizetés jó és teljesen tiszta.

Viszont a karrierváltásra ráment a teljes huszonéves korom és én is olyan vagyok, mint első, hogy heti 40 órát (ráadásul ugye mások kérései alapján) semmivel se foglalkozom szívesen.

Szóval elértem egyetlen egy valamit, aminek hatalmas ára van, de pl fogalmam sincs, hogyan lesz párkapcsolatom...

Jó lenne egészségesnek lenni.

Jó lenne, ha nem havi 1-2-3 orvoshoz menetel lenne.

Gyerekként élsportoló akartam lenni, nem jött össze, de most sokat sportolok, vannak kvázi komolyabb sportcéljaim. Viszont nem tudom, mi a reális sportcél és mennyit egészséges beletenni.

Nekem is sok szabadidő kell.

8,5-9 óra az alvásigényem, nem tudok rohanni, kell idő csak a gondolataimmal lenni, kell a mindennapi sport, kell idő az érdeklődési köreimről olvasni, videókat nézni.

Így meg nehéz.

Mostanában magamhoz képest igyekszem sokat lenni emberek között, van, hogy én kezdeményezek, van, hogy mások, van, hogy netes találkozásokból összejön egy-egy randi, megyek olykor szingli csoportok meghirdetett programjaira is.

Viszont hamar túltelítődöm ingerekkel, emberekkel, pörgéssel.

Valamennyire muszáj erőltetni, mert kell az élmény, kell fejleszteni a szociális készségeket és nyilván kellenek az új ismertségek, esetleg potenciális férj-jelölt. (Igen, ezek közül nekem mind egyformán fontos, akkor is, ha megrökönyödtök, hogy nem csak az ember fontos. Nemcsak! Én nem fogok pátoszos cuccost írni, hogy így mennyi értékes emberrel ismerkedem meg. Igen, valszeg emiatt is irtó kicsi a forgalmam r.ndivonalon, aki jelöl is minimum 15 évvel idősebb.

Persze biztos vagyok benne, hogy másoknak is ugyanúgy fontos a kimozdulás, a komfortzóna tágítása, az élménygyűjtés amikor elmegy egy szingli eseményre pl, csak ezt skandallum megfogalmazni.)

Szóval igyekszem kimozdulni, de nagyon, nagyon hamar telítődöm és akkor kell a saját otthonom 4 fala, ott az érdeklődési köreim.

Eleve az egész világ egy zsizsegés nekem.

Azokon felül, amit már írtam, nekem kell az embermentesség, a szabadban lét, a természet.

Az a baj, bárhova megyek, az tele van emberrel.

Még életem legnyugodtabb szakaszában is úgy képzeltem, hogy egy falu szélén lakom és a falun kívül futok (akkor még nem futottam rendszeresen, de a gondolataim között ott volt, érdekes), sétáltatom a kutyámat, sétálok a párommal...

Amúgy az önbizalmam is kevés és még tovább rombolja, hogy a médiától kezdve a rokonokon át a barátokig (!!) mindenki meg akarja mondani, szerintük mitől érzem magam és hogyan, mit kellene csinálnom, mennyit kellene aludnom, hogyan kellene sportolnom, mit kellene dolgoznom, mit kellene csinálnom lefekvés előtt...

Egy kezemmel meg tudom számolni, hány ember van, akiktől NEM jön kéretlen tanács, vélemény....

Szóval: párkapcsolat hiánya és kételyek, önbizalomhiány, testi egészség hiánya, túl nyüzsgő, emberekkel teli városi lét

30N

Ui

Bocsi, csak nagyon stresszes vagyok és a munka is kevés.