Hallgatnom kéne a haveromra?

Ez a pofonvágós-kinevetős eset egy nagyon gyenge eset ahhoz, hogy ennyire kihasson a kapcsolataidra felnőtt korodban, főleg hogy másodikban történt.

Ennél komolyabb dolgok is vannak.

Szintúgy másodikban diagnosztizálták rákkal egy osztálytársnőmet, amikor felsőtagozatba mentünk, már nem élt. Ő neki lehetősége sem volt arra, hogy felnőjjön, amíg te megtehetted. Amíg téged kinevettek, ő kemóra járt.

Vagy írd be a Youtube keresőbe, hogy Judith Barsi. Az alkoholista apja féltékenységéből eredő kitöréseit kellett eltűrnie a halála napjáig, ami elég hamar el is jött, mert a saját apja fejbelőtte 10!! évesen. Amíg téged pofon vágtak, addig az apja például úgy hozzávágott egy konyhai eszközt (azt hiszem serpenyőt), hogy eleredt az orra vére vagy a torkához szorított egy kést, hogy megöli ha elhagyja őt.

Még rengeteg hasonló ember van, aki fel sem nőhetett vagy az egész élete komoly szenvedések sorozatából állt, nem csak abból, hogy csúfolták az osztálytársai vagy a tanárok gonoszkodtak vagy megalázta pár gyerek, hanem ennél olyan komolyabb dolgok, hogy ha veled megtörténnecsa egy is, könyörögve sírnál a sorshoz, hogy inkább legyél az az ember akine az volt a legnagyobb baja, hogy csúfolták a suliban.

Valószínűleg túl sok a szabadidőd, unatkozol úgyhogy elsősorban egy hobbit ajánlok neked. Tanulj nyelvet, végezz el valami tanfolyamot, iratkozz be az egyetemre, tanulj meg hangszeren játszani, járj énekkarba, sportolj vagy válassz valami hobbit ami neked szimpatikus.

Tényleg nem kéne véleményezni egymás traumáját! Nem tudhatod, kinek mi fáj, milyen apróság is számít! Én is ilyen vagyok. Csak már megedződtem.

Szakemberhez szerintem nem kell menni, csak gyakorolni kéne az emberi kapcsolatokat. Gyakorlat teszi a mestert.

Nem lekicsinylem, hanem ez a gond, amit a végén is írtam, hogy aki unatkozik az ráér erre koncentrálni, ezért a legapróbb ezer éve történt dolgokat is hatással vannak az életére, belekapaszkodik.

Őszinte legyek? Én is ilyen vagyok. Ha nincs lekötve a figyelmem egy időszakban, én is össze tudok omlani. Egy időben olyan helyen dolgoztam, ahol semmi munkám nem volt, emellett munkán kívül sem volt elfoglaltságom. Melóban csak popsi meresztés, itthon meg mindenre volt időm utána. Egy idő utána elkezdtem megváltozni, apró sérelmeket nagyítottam fel tragédiának, régi dolgok miatt nyűglődtem, nagyon sírós lettem.

Amint átmentem máshova dolgozni és elkezdtem nyelvet tanulni mellette, én is helyrerázódtam. :)