Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Túl gyorsan vége lett a...

Túl gyorsan vége lett a gyerekkornak?

Figyelt kérdés

Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de az utóbbi 2-3 hónapban egyre inkább aggaszt ez a kérdés. A középiskolában 5 évfolyamos képzésre járok, és most értünk a 3. évbe(vagyis 11. osztályba), épp most januárban pont félúton leszünk. Ez pedig egyre inkább foglalkoztat.

17 éves vagyok, olyan mintha még csak most kezdődött volna el a gimnázium, pedig már kevesebb van hátra mint amennyi idő eltelt. Túlságosan is gyorsan rohan a világ. Egyre többet agyalok azon, hogy eltelt az életemből az eddigi idő, mennyire megváltoztak a dolgok, az emberek, a barátaim körülöttem minden szempontból. Annyi minden van, amiről lemaradtam gyerekként és már nem tehetem meg.

Visszavágyok a régi dolgokhoz, lehet, hogy nem változtatnék semmit az életemen, csak egyszerűen szeretném újraélni azt ami már elmúlt, pedig jól tudom, hogy ez lehetetlen, a múltat nem lehet visszahozni.

Tudom, hogy furcsának hangzik, mert az embereket általában csak idős korukban foglalkoztatják ezek a kérdések, hogy mennyi minden lehetőséget kihagytak életükben, ezért nem tudom miért érint ez engem ilyen súlyosan. Van más is aki érzett már hasonlót életében?



2013. dec. 18. 15:55
 1/5 anonim ***** válasza:

Ne is mondd, mostanában emiatt nem alszok (ez szarkasztikusnak hangzott, de nem annak szántam). 10.-es vagyok, két év múlva ballagok, de mintha most kezdtem volna a hetediket a gimiben... Nem érzem magam 10.-esnek, amikor kisebb voltam, sokkal nagyobbnak láttam a felsőbbéveseket, ijesztőnek, felnőttnek. Most meg itt vagyok, és egy pizzát nem merek megrendelni telefonon, de nyelvvizsga meg fakultáció meg minden jó.

Nyilván sok mindent kihagytam már, de emiatt majd harmincévesen kezdek el aggódni, amikor már több nyarat is végigfesztiváloztam saját keresetből, és eljutottam mindenhova, ahova akartam. De ha lesz valami, amit kihagytam, akkor akár 80 évesen is szedem magam, és elmegyek. Bár a gyerekkoromat sírom vissza, amikor még nem érdekelt, milyen ruhában járok, kivel barátkozok, hol tanulok tovább, stb.


Szóval megértelek, de próbálk úgy élni, hogy ha visszanézek inkább pár "ezt lehet nem kellett volna" címkét találjak, mint egy rakat "ezt se próbáltam ki"-t :) Persze nem azt mondom, hogy joló, egyszer vagyok fiatal de akkor nagyon, viszont inkább most járok színes hajjal meg csinálok alaposan átgondolt butaságokat, mint később.

2013. dec. 18. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
39%
szerintem pedig így is indokolatlanul sokáig tart ez a céltalan lebegés. Az, hogy 20 éves korodig semmit nem teszel le az asztalra, és csorog a szádból a nyál, annak semmi értelme nincsen. Én nagyon örültem, hogy vége volt a gimnáziumi vegetálásnak, és egyetemen végre saját projektekbe, kutatásokba és szakmai külföldi utakba csöppentem. A felelősség és kaland sokkal jobb móka, mint a kisbaba-életmód.
2013. dec. 18. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Nádszálkisasszony ***** válasza:
Túl sook időd van ilyeneken agyalni, ez a fiatalság jele! :) Nem maradtál le még semmiről, az élet java csak most fog jönni. A kor pedig nem számít, a legjobb úgyis ha legbelül az ember mindig egy kicsit gyerek marad.
2013. dec. 18. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Szó sincs róla, nem szeretnék én kibújni a felnőttkori felelősség alól, és 30 éves koromig a szüleim pénzén élni. Csak egyszerűen hiányzik az az idő, amikor még 8-9. évfolyamos voltam, mikor épp csak megérkeztem a középsuliba. Abban a pillanatban egyáltalán nem tűnt ez z egész remeknek, sőt sokszor inkább utáltam az egészet. Úgy tűnt, hogy még annyi év van hátra, erre mindjárt itt az érettségi, az egyetem, a nyelvvizsga stb.

Egész egyszerűen sajnálom, hogy elmúltak ezek az évek, és már csak emlékek maradtak.

Persze tudom, hogy annyi minden áll még az ember előtt, de úgy veszem észre, hogy egyre gyorsabban telik az idő.

2013. dec. 23. 15:02
 5/5 anonim ***** válasza:
Nem telik gyorsabban az idő, csak ingerszegély életmódot élsz, és nincs mire emlékezni belőle. Pont ez a bajom a középsulis életmóddal, semmi nem történik alatta, az emberek egyik fele semmirekellő és az is marad, a másik fele meg akkor is kitűnő, ha végig alszik minden órát, és senki nem érti miért vannak ők ott. Aztán felkészültök egy vizsgára, aminek szintén csak azért van értelme, hogy vizsgázzatok egyet, és aztán vége. Szerintem egy egy hetes Afrikai útból több emlékem van mint a 8 gimis évből együttvéve, mert ott történnek dolgok.
2013. dec. 23. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!