Ha így üzensz a másik félnek testbeszéddel hatásos?

A nonverbális kommunikáció is több elven alapul.

Pl: Attól függ, hogy férfi vagy nő vagy e. Hiszen ha nő vagy, és nem keresztbe tett lábakkal ülsz egy másik ellető előtt akkor az illetlen. Nem szép látvány, amikor ülsz egy széken, egymáshoz szorított térdekkel, mert hiába vagy amúgy laza, az a szorongás érzetét kelti. Arról ne is beszéljünk, hogy ha szoknyában vagy, milyen látványt nyújt. Férfiaknál más kérdés, ők nem nagyon ülnek keresztbe tett lábbal, náluk tényleg illendőbb az enyhén terpeszben ülés, de ott sem illik pusztán lazaságból hanyatt vágni magad. A túlzott gesztikuláció sem hatásos minden esetben, mert a túlzott bólogatással is pont ellenkező hatást válthatsz ki. A szemkontaktus mindig fontos, a mimikában is az arcrezdülések, viszont gáz ha már átmegy esetleg fintorgásba. A kezek inkább pihenjenek az ölben, minthogy folyton kalimpáljon az ember velük, mert a hirtelen mozdulatok is hirtelenségre, feszengésre vallanak... És még lehetne sorolni. :) 24N

Amiket leírtál, szerintem teljes mértékben helytállóak. Én ugyan sosem tanulmányoztam ennyire direktben a testtartást, de a tapasztalataimból ítélve bizony nagy jelentőségük van.

Miközben olvastam a soraidat, épp a zeneóra jutott az eszembe. Én nagyon bírom a tanáromat és imádok hozzá járni, de néha megesik, hogy nagyon fáradtan megyek és valóban beválik a figyelem szempontjából, ha nem csak a szavaira figyelek, hanem a gesztusaira is. Azért is jó példa, mert ott valóban szemben ülünk egymással, és nagyon sokat segít a figyelmem megtartásában, ha kissé felveszem a mozdulatait, testhelyzetét. Sokat nézek a szemébe, ha rám néz, de azért nem szuggesztíven. Fontosnak tartom, hogy időnként találkozzon a tekintetünk, de valóban nem bámulni kell. Egy ilyen szembe nézés egyszerre csak pár másodperc, majd ránézek a hangszerre, majd ismét a szemébe.

A keresztbe tett lábról nem tudok nyilatkozni, mert én gitárt tanulok és néha igényli a keresztbe tett lábat, ha ülve játszunk.

Viszont a keresztbe tett karról megvan a véleményem. Ismerek embereket, akik eléggé ellenséges, kriminális és antiszociális beállítottságúak és engem nagyon zavar, hogy folyton úgy állnak és beszélnek a szemben álló féllel, mint valami testőr, aki nem enged be a kapun. Az a vicc, hogy az ilyen emberek nincsenek tisztában ezzel a testtartásukkal, nem tudatosul bennük az üzenete, csak azt kérdezik, miért nem szimpatikusak egyeseknek. Mivel ez engem nagyon taszít, ügyelek arra, hogy ne tegyem így a karomat, ha olyannal beszélek, akit kedvelek. Itt azért hozzáteszem, néha a fáradtságtól is helyezi az ember ölbe a karját. Néha én is észreveszem magamon, hogy púposan állok és ölben a karom, de ilyenkor hirtelen eszembe jut, hogy ez mennyire idétlen.

Szia!

A kérdésedre a válaszom, az, hogy igen is , meg nem is.

Alapvetően jó az amit írsz, mindaddig amíg úgy kell érteni, hogy ezeket a jeleket a tudatalatti adja vagy valaki, saját magára kíván a testbeszédével hatni. Ám azoknak akik most ismerkednek a testbeszéddel nem igazán ajánlom, hogy konkrétan a testbeszédüket tudatosan manipulálják ennyi ponton éles kommunikációs helyzetben.

Dinamikus testbeszédnek hívom azt, amikor valaki nem csak tudatosan olvassa a jeleket, hanem tudatosan használja is.

A legtöbbünknél akik dinamikus testbeszédet használunk, igencsak eltér a felhasználás módja a testbeszéd könyvek által ajánlott egy-két fogástól.

Először is nem igazán tükrözünk vagy nem így. Az egész folyamat sokkal közelebb áll ahhoz a normális folyamathoz amit a tudatalatti produkál.

A testbeszéd az nem az a tudatalatti árulkodós testjel halmaz némi random hadonászással. Az a sokat emlegetett nem verbális 70% úgy jön létre, hogy az emberi kommunikáció valójában sok csatornás, aminek csak egy része a verbális kommunikáció, úgy mint egy hangsáv.- Ám még az is sokcsatornás.

Azok akik ezt dinamikusan használják általában egyben kezelik az egészet. Sőt nem annyira a jelek a fontosak, hanem inkább az egész kommunikációs folyamat.

Én általában nem bízom a jelek leadását a tudatomra, mert nem ért hozzá, hiába foglalkozom ezzel 20 éve. Nézzük például a tükrözést.

Mondjuk egy idegen emberhez megyek tárgyalni, amiről nem írnak a testbeszéd könyvek az a következő, egy aszimmetrikus területi helyzetben van ilyenkor az ember, a másik lakásában, kertjében tulajdonában. Azt írják ugyan, hogy az ő személyes zónája ilyenkor megegyezik a telekhatárral. – Amit viszont nem, hogy ez folyamatában hogyan hat az egészre. Ha a testbeszéd könyvek alapján a zónák kezelését rábízom a tudatomra, akkor úgy gondolom egymás társadalmi zónájában vagyunk vagy benne vagyok az ő személyes terében és az összefont kar gesztusa például egy védőkorlát. Miközben ez olyasmi amit a legtöbb ember tudatalattija jól kezel. Akkor amikor a 30 évvel idősebb és 35 kilóval nehezebb ember a saját területén, domináns pózban nyújt kezet és valaki az egyik testbeszéd könyvre hallgatva, kilép balra, majd mellé a jobb lábbal belép a „személyes terébe” a másiknak -vagy azt hiszi- és betekeri a kezüket egyenesbe, az olyat tesz amit tudat alatt soha nem tenne. –Ami még nem azt jelenti, hogy valami rossz, de most igen. Hiába írják, hogy látványos, hatásos, stb. Először is eleve benne vagy a másik személyes terében, tehát nem abba lépsz bele, a másik területén, idegenként te nem vagy egyenrangú, amíg az aszimmetrikus helyzet meg nem oldódik.

Te a belső személyes terében vagy, ő viszont a társadalmi vagy a nyilvános zónádban, ha van védőkorlát én azt ilyenkor sorompó gesztusnak hívom. Most az egy virtuális területhatár, amivel a másik kompenzálja, az aszimmetrikus területet, tehát ez most egy részben módosult jelentésű gesztus!

Ilyenkor valami olyasmi történik az emberi kommunikációban, mint az állatok világában a szaglászás, amikor a terület gazdája eldönti egy másik egyedről a szaga és testbeszéde alapján, hogy kicsoda, micsoda és mik a szándékai. –Az állatok például elég bölcsek ahhoz, hogy ne tükrözzék a terület tulajdonosának a gesztusait, ha nem akarnak balhét. -Egy ideiglenes asszimetrikus területi helyzetben.

Már eleve a domináns kézfogás is egy jelzés, amit nagyon fájdalmasan fogsz megtanulni, mert amikor a 100-120 kilós ember visszacsavarja a kezed behódoló pózba az fájni fog. Igaz miután így letepert a területen a domináns fél, már nincs gond. –Ennek ellenére egy fájdalmas csacsiság és felesleges ez a trükk.

Aztán van egy aszimmetrikus területi helyzetünk, amíg a „szimatolós” rituálé le nem zajlik.

Ha te most és egyáltalán bármikor a fentiek alapján tükrözöd azt ami te védőkorlátnak látsz én meg most sorompónak, akkor ebben a helyzetben növeled az asszimmetriát és valójában még jobban eltávolodsz a másiktól. – Más helyzetben, mivel a testbeszéd visszacsatolt rendszer, nem tudsz annyira figyelni a másikra, kevesebb információ marad meg és ezzel messze nincs vége.

Ebben a helyzetben hogyan tudsz úgy tükrözni, hogy jó legyen ? Fura de ennek a helyzetnek a tükre, a nyitott gesztus. A karkeresztezés nem feltétlenül negatív gesztus most, beengedett a területére, de ő nincs a te területeden, ezzel kompenzálja az eltérő távolságot, nem védőkorlátozom, nyitott maradok, ha közelebb akar jönni, akkor nem feltétlenül tartom azt a távolságot amit társadalmi zónának hiszek. – Mert lehet, hogy be fog jönni ő is a személyes terembe. –Hiszen én már az övében vagyok.

-Valójában ezzel tükrözök és el fog indulni, egy oda-vissza tükrözési folyamat, ami ha nem megy másként akkor verbális kommunikációval veszem rá, hogy tükrözze a gesztusaim, hogy én is megtudjam tenni.

Oké, tehát tett egy gesztust, beengedett esetleg karkeresztezéssel oldotta meg a virtuális zóna távolságot, most olyan mint ha a társadalmi zónában lennénk, nyitott maradok én se távolodom el és ha be akar jönni a személyes terembe én is megengedem.

Majd - és most figyelj, verbálisan például valami olyan vizuális információt kérek, amihez egy vizuális csatornán el kell, hogy mutogassa az információt.

Ehhez ki fog nyílni és ezzel ő tükrözi az én nyitott gesztusom, most rajtam a sor. Valójában az történik, hogy amit ő csinál az nem egy random gesztikuláció, hogy használja a kezeit is, mert az hatásosabb, hanem. Ha vizuális típus akkor egy a fejében megjelenő kép részleteinek a körvonalait mutogatja el, amibe én belemutogatok, például „itt van a pékség,a pékség előtt vagy után ?” –mutatom a pékséget, azt és úgy ahogy én mutatom, hogy hol van az ő mentális képén. A tudatalatti ezt nagyon jól nyomja mert a vizuális csatornán, megpróbálja a másik vizuális jeleit értelmezni és ahhoz igazodni, hasonlót mutogatni, hogy amikor az is mutogat, abból létre tudja hozni a mentális képet. – Tehát most valójában egy vizuális csatornán ugyanabban az élményben vagyunk benne, olyan ez mintha egy fényképet néznénk és azon mutogatnánk.

Ugyanazon csatornán hasonló gesztusokkal, most kölcsönösen tükrözzük egymást és hagyom, hogy a tudatalattim magától csinálja ezt. Majd mivel én utána is nyitott maradok, ő engem tükrözve nyitott marad és lent marad a sorompó, nincs is rá szükség, mert innentől nem vagyok egy vadidegen ember a másik területén és piff-puff már is egymás személyes terében vagyunk benne, amikor megszűnt az asszimetria.

Aztán nem biztos hogy ilyen helyzetben vár a másik, lehet, hogy tulajdonosi pózban, (ez sincs a testbeszéd könyvekben.) –Ezt sem kéne lemásolni vagy a zsebre tett kéz gesztusát sem.

A legtöbb embernek aki jól kommunikál a tudatalattija ezt az egész folyamatot magától csinálja. –Általában. Még annak a tudatalattija is ismeri ezeket aki nem jól kommunikál.

A tudat ehhez képest béna kis kacsa. Amikor pedig átpasszoljuk a labdát a tudatnak akkor az adott területen átveszi a staféta botot a tudatalattitól és ezzel egy olyan tolmácsra bízod a kommunikációd, aki csak halandzsázik az adott nyelven.

Aztán ha megengeded idézlek :

„. Használd a kezeidet gesztikuláláskor: ez meggyőzi a hallgatódat a mondandód hitelességéről és bizonyított, hogy az éppen kifejtett gondolatmenetedet is fejlesztheti a kézzel rásegítés.”

Szuper! – Ám ezt se bízd a tudatodra. A testbeszéd visszacsatolt rendszere miatt valóban fejlesztheti a kifejtett gondolatmenetet. Persze még számos előnye van.

Nos, a helyzet az, hogy van több prezentációs csatorna és ezeknek meg van a külön nyelvjárásuk. Nem csak ez a csatorna készlet van, van egy például ami azt jelzi, másodpercre és milliméterre pontosan, hogy abból amit mondasz mit is tartasz valójában fontosnak, mit kell másként érteni, mi az ami kiemelten fontos. Úgy mutogatja el a tudatalattid a másiknak, hogy a gazdaságos kiszerelési minőségi termék, amiről most mondod, hogy minőség, szerinted nagyon sokba kerül, miközben pont azt mondod, hogy olcsó, hogy ha az alá amit mondasz oda írnám a testbeszédeddel mit mondtál. –Előbb egy hétig sírnál aztán egy hétig nevetnél rajta. Ezek nem random jelek és annyira pontosak mint a metronóm, és olyan szinten olvassa a másik tudatalattija, hogy el sem hiszed.

Nemes egyszerűséggel oka van, ha valaki kevés kézjelet használ és minden testjelének oka van, belül kell rendet tenni és ezt lehet a testbeszéddel mint visszacsatolt rendszerrel. –De az egy külön téma.

Amikor beszéd közben te azon agyalsz, hogy: „azt olvastam valahol, hogy használjak több kézjelet” – majd elindítod a kezed, na akkor van egy olyan furi érzésed, mintha nem is te mutogatnál,vagy köze nem lenne arról amit beszélsz, ránézel a másikra vagy a többiekre akiken azt látod döbbenten és mereven nézik a kezed és közben nem adnak semmiféle szinkronjelet.

Azaz egységben folyamatként érdemes a kommunikációra tekinteni, a prezentációs nyelvvel egy picit szabadabban bánhat az ember, de valamelyik csatorna nyelvjárásával egyeznie kell annak amit elmutogatsz. Érthetőbben ? Ez majdnem az, amiről a testbeszéd könyvek mostanában írnak állandóan az NLP-re hivatkozva, de lényegében sokkal több.

Vizuális csatornán az ember azt mutatja meg, hogy néz ki a bögréje, amit úgy szeret, kinesztetikus csatornán, azt, hogy milyen érzés megfogni, hogyan fogja meg, hogyan iszik belőle. Amikor arról beszélgetnek, hová kéne egy szekrényt elhelyezni, ha a vizuális egy magától kifelé irányuló kézmozdulatot végez, akkor az nála a térben kifelé. Amikor ugyanezt egy kinesztetikus csinálja az tőle vagy a másiktól kifelé és ha pont úgy áll akkor térben befelé.

Néha az emberek nagyon nem értik egymást pedig látszólag hasonló jeleket adnak, de nem ugyanazt a csatornát, nézik.

Te hasonló mozdulatokat látsz, amikor valaki egy hang magasságát irányát, hangerejét mutogatja el, mint amikor valaki a hanghoz tartozó tárgy megjelenését, irányát sebességét, más azt mutatja meg, hogy a szóban forgó hangos tárgy, ami egy autó, milyen menetszelet csapott, hogy megrezgette a talajt és milyen érzés lehet a volánnál ülve vezetni. Amikor te vizuálisként képet akarsz alkotni egy auditív csatornán látott prezentációs jelből, akkor az nagyon nem fog menni. Ezért szokta az emberek tudatalattija úgy intézni, hogy a jelek tükrözésével, egy csatornára, hasonló nyelvezetre és hasonló mentális élményre hangolja a beszélgető partnereket. –Erre szokták mondani, hogy egy nyelvet beszélnek.

Vannak emberek akik állandóan azt mutatják el, hogy tárgyak, emberek, állatok, eszmék, történések mennyire állnak tőlük közel vagy távol

Az ember a testbeszédével valóban hatalmas mennyiségű információt ad és a jelek értelmezése tudatalatti és általában létrejöttük is az. A tudatnak tehát úgy adunk labdát, hogy világosan arra gondolunk amit ki szeretnénk fejezni. Ha azt szeretnénk kifejezni, hogy a termékünk egy drága és eladhatatlan valami, mi pedig éhen halunk ha nem adjuk el,akkor arra. Ha azt szeretnénk kifejezni, hogy az ember milyen csúnya akkor arra. Azaz a kommunikációra is igaz, mint a bringázásra vagy a célelérésre. Arra figyelj amerre menni akarsz és arra fogod tekerni a kormányt.