Van itt olyan, aki már komolyan gondolkodott az öngyilkosságon? Ha igen, milyen "állapotba" került?

A példád nagyon radikális, persze, vannak ilyen helyzetek, de ennek már nem annyira van köze az öngyilkossághoz, mint valami egészen más sorsszerűséghez, istenhez, karmához, amit csak akarsz/amiben csak hiszel. Tehát ebben a jelenségben elég kis szerepe van az öngyilkossági vágynak, azon kívül, hogy egy esemény kiváltója volt (közvetett módon), vagy hogy az illetőnek amúgy is más volt a világszemlélete, ezt nem feltétlen az öngyilkosság határozta meg (viszont ez a világszemlélet hozzájárulhatott ahhoz, hogy öngyilkos akarjon lenni).

A helyzet ezzel az, hogy amikor valaki elkezd foglalkozni a gondolattal, hogy ő öngyilkos lesz, akkor onnantól fogva minden megváltozik. Ezt nem nagyon lehet kinőni vagy kigyógyulni belőle. Az, persze, hogy az ember elkezd ezen gondolkozni, nem feltétlen jelenti azt, hogy ténylegesen meg is akarja ölni magát. Nekem is volt olyan időszak az életemben, amikor öngyilkos akartam lenni - most már nem akarok, persze, de ez nem jelenti azt, hogy nem gondolok rá/kigyógyultam belőle/kinőttem/elmúlt. Mert gondolati szinten még megvan bennem, de tudom, hogy nem ez az egyetlen megoldás. Azért, persze, rányomja a bélyegét az ember életére. Bennem a legerősebben úgy nyilvánul meg MOST a dolog, így több évvel utána, hogy már sokkal kevésbé foglalkozom apróságokkal. Mások véleményével, kis problémákkal. Nem érzem úgy, hogy a világ vége az, hogy mondjuk valaki nem szeret viszont, mert tudom, hogy már voltam közel a világ végéhez, és ha onnan visszafordultam, akkor ilyen kis dolgok nem fognak hatni rám. Ad egyféle szabadságot, így utólag az, hogy akkor nem öltem meg magam. Erőt, hogy akkor sikerült, és most is sikerülni fog, mert a jelenlegi lelkiállapotom meg sem közelíti az akkorit. Nagyon sok fele, aspektusa van a dolognak, ha még érdekelne más része is, vagy van konkrét kérdésed, nyugodtan írj privátban. :)