Elegem van. Nem bírom én ezt már tovább. Nincs ebből kiút úgy érzem. Mégis mit tehetnék?

Ajj,azt se tudom hol kezdjem. A lényeg,hogy érdekes családban nőttem fel,nemtörődöm emberekkel stb. Mindig is voltak beilleszkedési problémáim már óvodás koromban. Akkor is kényszerbeteg voltam,nem mertem hozzáérni a játékokhoz,mert féltem hogy játékká válok meg ilyenek. Sose aludtam hajnali 1 előtt el,minden éjszaka bőgtem erre tisztán emlékszem arra viszont nem,hogy mi volt akkor a bajom. Amikor megkaptam az első telefonom akkor éreztem magam először biztonságban. Később picivel jobb lett,de a szorongások nem múltak el viszont volt pár szép évem általános suliban,sikereim voltak táncolni jártam külföldi versenyek stb. Aztán 5.es koromban meghíztam kidobtak az egyesületből,rossz osztályba kerültem mégjobban meghíztam kihasznált mindenki,folytonos rosszkedv társult a szorongások mellé. Nem szeretett a kutya se,de legalább nagyon jól tanultam,érdekelt a jövőm,le is tudtam adni néhány kilót,és megismerkedtem az első barátommal,aki azért önbizalmat adott. Bekerültem egy jó suliba,céljaim voltak hogy szép életem lesz,gazdag leszek,orvosnak fogok tanulni. Aztán valahogy megint minden egyre rosszabb lett,iszonyatos viták lett itthon el kellett szöknöm és pánikbeteg lettem,a jegyeim persze leromlottak, céltalanná vált az életem,csalódott voltam. Gyógyszerrel kezelnek azóta is,amitől aztán tényleg dagadt vagyok, 74kg vagyok a 156centimhez... már a 63 is nagyon sok volt. Be se jutottam az egyetemre,szakított velem a barátom. ( nem a súlyom miatt,hanem nem bírta hogy folyton rossz a kedvem,szerinte az ő kedvét is elrontom folyton) Most dolgozok, de már cigizek is stb. Kikezdett velem egy családos ember azt se tudom minek mentem ilyenbe bele.. Folyton félek és rossz a kedvem,akaraterőm már minuszba van,remény minuszba van,életkedvem - végtelen.. 19/L