Szerintetek ebből lehet még valaha kapcsolat?
Nem régen, tizenöt év után találkoztam a gyerekkori első szerelemmel. Beszélgettünk és néhány dolgot megtudtunk egymásról, ami az idő alatt történt, amíg egyáltalán semmit nem tudtunk egymás életéről. Habár azóta többet nem találkoztunk és nem is tartjuk a kapcsolatot (elsősorban az én hibám és tapasztalatlanságom miatt), mégis az volt az összbenyomásom, hogy mintha titokban szimpatikus lettem volna számára. Gyerek kérdésről is beszélgettünk pár szót, de azt mondta, hogy fél a szüléstől és legalábbis egyelőre (én így értettem) nem akar gyereket. Azt is mondta, hogy pár év múlva változtatni szeretne az életén és onnan ahol most lakik esetleg felköltözne Pestre, ahová én vagyok valósi. Sőt, majdhogynem felszólított rá, hogy éljem ki a férfiasságomat annyi nővel, amennyivel csak lehetőségem kínálkozik erre. Vagy ezt már csak én fantáziáltam hozzá, nem tudom... Nekem úgy tűnik, mintha most pár évig kizárólag a karrierjére akarna koncentrálni és semmi más nem is érdekelné. Előfordulhat ilyen előre megtervezettség és határozottság egy nő gondolkodásában? Egy nagyon értelmes és komoly nőről van szó, pedagógiai végzettsége van és úgy tudom lelkileg sérült kisgyermekekkel foglalkozik. Pl. kutyásterápiát tart számukra meg ilyenek. Mit gondoltok, hihetek még abban, hogy ha esetleg pár év múlva ismét összetalálkozunk és addigra mondjuk én is jobban összeszedem magam egzisztenciálisan, akkor esetleg alakulhat ebből még egy komolyabb kapcsolat? Abból indulok ki, hogy ha 15 év alatt nem felejtett el, akkor ezután sem fog. Ha esetleg valakinek személyesen ismerős ez a történet, akkor a szereplők anonimitásának megőrzése mellett természetesen elmondhatja az őszinte véleményét. Ha valaki járt már hasonló cipőben, megköszönném, ha megosztaná velünk tapasztalatait.
Kedves lélekbúvárok, sokat olvasott kapcsolati szakértők, mi erről a véleményetek? Szerintetek ebből lehet még valaha komoly kapcsolat? Érdemes lenne hinnem ebben és a továbbiakban ennek szellemében (ezzel a lehetőséggel is számolva) alakítanom az életemet? Vagy hagyjam az egészet a csudába és próbáljam meg elfelejteni?
Előre is köszönöm a normális, értelmes hozzászólásokat.
válasza:Engem elsősorban az érdekelne, hogy hány éves vagy? Elképesztően választékos a szókincsed, szóval biztos vagyok benne, hogy értelmes vagy. Vagyis remélem! :)
Elmesélem az én történetemet. 17 évesen összejöttem egy általános iskolai szerelmemmel. Ő volt az első szerelmem, de nem jártunk meg semmi, ez ilyen plátói volt. Neki tetszettem, de én féltem, hogy korai lenne 13-14 évesen szerelembe esni. 1 évig jártunk, majd külön utakon folytattuk. Életem legrosszabb időszaka volt a szakítás utáni. Tudtam hogy ő az igazi és nem értettem, hogy miért kell külön lennünk. 1 évig nem beszéltünk, majd mikor már felálltam és jól éreztem magam hónapok multán, akkor felkeresett, hogy nem-e kezdjük újra. Nagyon megszívattam a srácot. Nem akartam újra pofára esni és csalódni. Annyira tepert, hogy már megsajnáltam és beadtam a derekam. Ennek 2 éve. Fél éve el is jegyzett. Boldogok vagyunk mindketten. Tudjuk hogy a másik nélkül borzalmas lenne. Zsák a foltját! :)
Szóval úgy gondolom, kérdésedre válaszolva, hogy igen, van rá esély. Viszont, hogy várj rá és úgy éld az életed? Semmiképp!
Tégy úgy, ahogy mondta. Csajozz, élvezd az életed, udvarolj másoknak, próbálj ki dolgokat, utazz, tanulj, szórakozz, bármi. Lehet hogy megtapasztalsz olyan érzéseket, amilyeneket a gyerekkori szerelmeddel nem. Lehet hogy találkozol egy másik nővel aki az igazi lesz. Ne úgy élj, hogy rá vársz. Az élet sok meglepetést hoz magával.
Ui: ne pazarold el az idődet olyan nőkre és kapcsolatkra, amikben nem leszel teljes és boldog.
válasza:Bármi megtörténhet.
Mivel a hölgy fejecskéjébe nem látunk bele ezért itt van a szerintem lehetséges két verzió:
Ha nem akar Téged, mint jövőbeli partnerét, akkor csak kedves volt Hozzád. Lehet, azt érezte, hogy vársz rá, ezért azt mondta: menj és szórakozz, ne várj rám. Majd megtalálod azt, akivel leélheted az életed. Ha így lesz, örülni fogok neki.
Ha szeretne Téged, mint jövőbeli partnerét, akkor azt mondta: Menj, élvezd az életet addig míg végleg el nem kaplak, mert akkor már nem engedlek. Addig viszont azt csinálsz amit akarsz, nem leszek később a múltadra féltékeny, hiszen itt vagy velem és ez azt jelenti, hogy nem találtál nálam jobbat. És egyben azt is: menj és ha találsz nálam jobbat, akkor élj azzal. Valaha szerettelek és mivel most is szeretlek a legjobbat kívánom Neked akkor is, ha nem én vagyok az.
válasza:Tapasztalatból mondom, ha ennyire érdekel a kérdés, most ragadd meg az alkalmat, légy bátor, keresd meg valahogy (pl közösségi oldal, stb) és vedd fel vele a kapcsolatot.Először persze barátilag, de semmiképp ne halaszd el megkérdezni őt, kipuhatolni amire kíváncsi vagy.Ha most várakozol, újra ellaposodik, "elfelejtődik minden", az újra találkozás élménye már nem lesz friss és még nehezebb lesz.Gondolom nem akarsz újabb 15 évet várni hogy választ kapj esetleg a kérdésre.Egyszer már voltatok szerelmesek, nem? Akkor meg nincs mit félni.
Az egy dolog, hogy most a karrierjére koncentrál, de attól még tarthatnátok a kapcsolatot.
Én úgy gondolom, ha valaki nem haraggal vált el a párjától, akkor valahol mindig ott marad számára a "kedvencek" között.Én sokkal szívesebben összejönnék bármelyik exemmel, mint hogy kapcsolatba kezdjek egy "idegennel".Bár okkal mentünk szét, valahol mégis csak kedvesek maradtak nekem.
Köszönöm szépen a válaszokat, mindegyikből sok energiát és önbizalmat merítettem. Alaposan elgondolkodok mindezeken és megfogadom a tanácsokat.
Voltunk szerelmesek igen, ezt határozottan állíthatom, legalábbis a magunk akkori gyermeki színtjén, az ifjúság össze hóbortjaival kicicomázva. És az alatta a néhány nap alatt, amelyet tavaly ugyanilyenkor kicsit intenzívebb kapcsolatban töltöttünk, úgy éreztem, hogy képesek lennének egymást őszintén szeretni. Én most nem vagyok tagja a közösségi portálnak, mert kicsit zavartak az ott végbemenő állandó, gyakran felháborító intrikák. De keresem a módot, hogyan vehetném fel vele ismételten a kapcsolatot egyelőre csak mint barát. Sajnos Ő jelenleg csak a legnépszerűbb közösségi portált használja kommunikációra, amin én nem éreztem jól magam. A hölgy buksijába sajnos tényleg nem lehet belelátni, viszont úgy érzem, hogy ami köztünk van, volt vagy lesz, az nem fejecskékben, hanem lelkecskékben megy végbe. Vagy ment végbe, vagy fog végbenenni... Nagyon remélem tényleg azt gondolja, hogy egyszer majd elkap és akkor nem menekülhetek, de erre szerintem nem is lesz semmi késztetésem. Boldog lennék, ha nekem is egy nagy visszatérés alakulna ki ebből a nagyon rég óta húzódó játszmából, mármint visszatérés egymáshoz és nem visszatérés a gyerekkorba, ahonnét elinduktunk. Bár szerintem Ő boldog lenne, ha egy varázsütéssel lerázhatná magáról az elmúlt évek sérüléseit. Annyi mindent gyüjtött be magának Ő is, hogy az valami elképesztő. Én meg szeretni szeretném, és egyetértésben, boldogságban segíteni szeretnék neki feldolgozni a múlt nehézségeit, sérelmeit. És nem tolakodó, kisajátító gondoskodással szeretném megadni neki az érzelmi és remélem, hogy az anyagi biztonságot is. Azt hiszem ez olyan dolog, ami miatt valóban képes lennék ténylegesen is igazi férfivá válni. Én sem értem, el vagyok képedve rajta miként vagyunk képesek egymás nélkül létezni, egészen irrelevánssá kezd válni számomra minden más ami rajta kívül a világban létezik. Lehet, hogy a találkozásunk alkalmával ismét szerelmes lettem, csak ez annyira hihetetlennek tűnik számomra, hogy próbálok nem tudomást venni róla? Lehet, nem tudom. Vagy csak annyira vágyok már valakire, hogy ezt csak bemagyarázom magamnak amihez ez a találkozás éppen kapóra jött? Ki tudja... Egyébként nem tartom magam rendkívül intelligensnek, 33 éves vagyok, a hölgy 31 éves, ha jól tudom. A szókincsem és a fogalmazásom azért ilyen, mert nagyon régóta írok verseket, novellákat és majd nemsokára regényeket is szeretnék írni. Író szeretnék lenni, de ehhez nagyon sok stílusgyakorlatot kellene írnom, amihez talán ennyi idősen még nincs elég türelmem. Meg olyasmit tanultam, ami társadalomtudományokkal is kapcsolatos, azért is ez a szokatlan stílus. Tudom, hogy a korosztályom főként a labdarúgásról cseveg az ópiumbarlangokban, én meg Coelhot, Nabokovot, Huxleyt, Orwellt, Murakamit, Tolsztojt, Greent, Wolfot olvasok itthon... Persze ez nem az jelenti, hogy valami koravén szerzetes lennék, egyáltalán nem...
Köszönöm szépen mégegyszer mindenkinek ezeket a kimerítő és tényleg komolyan elgondolkodtató válaszokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!