Voltatok már olyan "mélyen" az életetekben, amikor azt gondoltátok, hogy innen már nincs visszaút, de valahogy mégis sikerült kimászni a gödörből? Ha igen, hogyan?

Köszi a válaszokat! Kedves 2-es, 5-ös válaszoló! Amiket itt írtok, én már mind megpróbáltam, de hiába. Depressziós és szorongós alkat vagyok gyerekkorom óta. A leírtakon kívűl is már sok mindent megpróbáltam, de hiába. Úgy érzem, sose fogok ebből kijönni, sose lesz normális életem, mint másoknak. Belefáradtam a küzdelembe! Nem tudom már mi az, ami segítene. Egy kudarcokkal teli, semmire nem való, szar életem van, és már semminek nem tudok örülni. Ha már költözés: sokáig küzdöttünk, hogy kisebb lakásba tudjunk költözni, most sikerült végre (1-2 héten belül cuccolunk). Amikor kiderült, repestem az örömtől, most meg már nem örülök még ennek sem (pedig nagyon akartam). Nincs egyszerűen semmi, ami örömet tudna okozni. Belefásultam ebbe a semmire nem való életembe. A családom csak nézi (főleg anyu), ahogy kínlódok, de ők is tehetetlenek. Van egy jóbarátom, ő is próbál segíteni. Szóval, nem vagyok egyedül, de úgy érzem, mintha kezdeném feladni ennek ellenére is. Egy picit segít, hogy itt is megoszthatom a gondjaimat, de ez kevés. Nyugtatók nélkül nem bírom! Sajnos nem csak gyógynövényest, hanem frontint is szedek, amit lehet, nem kéne, de másképp nem megy. Van, hogy 1-2 órára kicsit jobb a hangulatom (van amikor gyógyszertől függetlenül is), de sokszor gondolok az öngyilkosságra is. Nem tudom, mi lesz ennek a vége, de elég nehezen bírom. Sokan a környezetváltozást emlegetik segítségnek, de én az a fajta vagyok, hogy nagyon ragaszkodom a családomhoz (sőt mondjuk úgy, hogy függök tőlük). Pedig lehet, hogy nem lesz más megoldás. Szóba került, hogy egy időre elutaznék külföldre, de még az is bizonytalan és nem tudom, lenne-e bátorságom hozzá.

Bocsánat a panaszkodásért, de azért jólesik, hogy minnél több emberrel megoszthatom a gondjaim, ha azok attól nem is oldódnak meg, de egy picivel jobban érzem így magam.