Véleményekre van szükségem. Küzd ezzel még valaki?

Úgy érzem idegen vagyok még saját magam számára is. Nem tudok hinni benne hogy valaha is magnyíljak mások felé. Az álmaim, élet céljaim is néhol hamis történeteimet hivatottak leplezni. Saját drámámat forgatom a fejemben, eltaszítom a lehetőségét annak hogy megnyíljak, hogy megváltoztassam ezt a helyzetet. A magány, és az hogy másnak ismernek biztonságot jelent a számomra. Valamilyen szinten élvezem is ezt a szerepet. "A meg nem értett különc ki pusztán fantáziája tart fogva" Élesben sohasem ismerném be hogy a dolog ürességét is érzem. Lehet hogy tényleg jó így nekem? Vagy ennek az aprócska korgó érzésnek nagyobb hatalma van felettem mintsem hogy mindvégig elbírnék vele?