Ha valami nincs többé, akkor hálásak legyünk, hogy eddig volt, vagy dühösek, hogy már nincs?

Szerintem egyrészt jó megközelítés valóban hálásnak lenni azért, hogy eddig is legalább megadatott (akármi), még ha most hiányzik is; másrészt a jelen helyzetben is, ha egy ilyen hiánnyal kell élned, akkor is jó megközelítés álláspontom szerint, ha a mai kevesebbért is hálát adsz, mert talán az sem magától értetődő, hogy van.

Azt hiszem, hogy mindíg érdemes szem előtt tartani a közhelyszerű gondolatot, hogy "panaszkodtam, amiért nincs másik cipőm, aztán rájöttem, hogy valakinek lába sincs..."

Azt hiszem megvan a szomorkodásnak és a gyásznak is a helye, ha valamitől, ami jó volt, búcsút kell venni, de magadnak könnyíted meg a túlélést és a normálisabb élet lehetőségét, ha megpróbálsz örülni annak, amid -még mindíg- van. És főleg, vannak olyan dolgok az életben, azt hiszem a leglényegesebb dolgok ilyenek, amit senki sem vehet el tőled, mert azok nem múlandó dolgok. Érdemes azokra irányítania a tekintetét az embernek.