Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Vajon mi az élet értelme?

Vajon mi az élet értelme?

Figyelt kérdés

Nagyjából egy éve kezdtem el úgy érezni, hogy semmi értelme sincs az életnek. Alig látok valamiben örömöt, boldogságot, felüdülést. 17 éves lány vagyok. Igazából szégyellem magam, hogy ilyen gondolataim vannak, hiszen semmiből sem szenvedek hiányt. Van családom, vannak barátaim, étel az asztalon, tető a fejem fölött, fűtés. Sőt az átlagnál valamivel jobb körülmények között is élünk. Ha valamire szükségem van, értelmes dolog és tényleg hasznos, megkapom. Erős, neves iskolába járok.

Azonban, semmilyen területe nincs az életemnek, ahol azt mondhatnám, hogy sikeres, netán elégedett, boldog lennék. Már a sportban sem lelem örömömet. Az iskolában nem úgy teljesítek, ahogy kéne. Orvos szeretnék lenni, de teljesen esélytelennek látom, nem érzem hozzá elég okosnak magam. Sérülés miatt, lehet a sportot is abba kell hagynom, ami annak ellenére, hogy nem érzem olyan jól magam a csapatban, nagyon megviselt, és még inkább letört. Az elmúlt hónapban elkezdtem feladni a két álmomat. A sportot és az orvosi pályát is.

Úgy érzem, senkinek sem tudok megfelelni, úgy cselekedni, teljesíteni, ahogy kéne. Sem itthon, sem az iskolában, sem a csapatban. Ezáltal magamnak sem tudok megfelelni. Itthon szinte lehetetlen bármiben is elérnem azt, hogy tiszta szívből mondják a szüleim, hogy büszkék rám, ügyes vagyok. A legjobb barátnőm taszított gödörbe, lehet, nem tudatosan. Viszont ezt a gödröt csak méginkább mélyítette, annak ellenére, hogy elmondtam neki mi bánt. Persze, lehet ezt sem szándékosan tette, de az sincs rendben, hogy a legjobb barátnőm nem veszi észre, mi a helyzet velem. Nem érzem mostmár fontosnak magamat a csapatban, feleslegesnek tartom magam. Egyszerűen utálok iskolába járni, és szerintem rettentő rossz a rendszer. Legszívesebben egész nap otthon ülnék, és olvasnék, rajzolgatnék, zenét hallgatnék.

Szeretnék sikeres és boldog lenni, de már nem tudom mit tehetnék. Küzdök folyamatosan, de mindig csak negatív visszajelzéseket kapok. Rettegek az érettségitől, a jövőtöl, minden egyes másnaptól.

Ha valaki tudna segíteni, vagy esetleg ötletet adni, hogyan húzzam fel magamat a padlóról, nagyon örülnék neki. Előre is köszönöm!


2017. jan. 30. 20:34
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Rossz a rendszer, nagyon helyesen megfogalmaztad. Az iskolákban nem oktatás, hanem agymosás és szelektálás zajlik. Előre eldöntik helyetted az életedet, beleerőszakolnak egy általuk számodra kijelölt sablonba amely által megnyomorítják a kreativitásodat és azt, hogy egyéniség legyél. Persze hogy nem leszel orvos, tenni fognak róla, hogy nehogy véletlenül is az legyél. Rabszolgákra van szükségük akik gyárban robotolnak éhbérért úgy mintha zombik lennének. A legjobb pozíciókat csak a saját porontyaiknak tartják fent, téged nem engednek közel olyan szakmához, amelyek magasabb társadalmi megbecsüléssel vagy magasabb fizetéssel járnak. Vedd észre, hogy fokozatosan nyomják lefelé a tanulmányi eredményedet és ezért megy el a kedved a tanulástól - pontosan ezt akarják. Nekem ennyi idősen még nem volt ekkora rálátásom erre, csak nagyon sok évvel később jöttem rá arra, hogy szándékosan csináltak belőlem rossz tanulót. Miért? Mert látták, hogy intelligens vagyok és ugyanakkor nem vagyok befolyásolható és ez a kettő együtt nagyon veszélyes az ő rendszerükre nézve. Lázadj! Ne hagyd magad, mutasd meg, hogy igenis Te vagy az erősebb! Ne hagyd, hogy tönkretegyenek!
2017. febr. 1. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!