Nem vagyok képes elhagyni a szobámat. Mit csináljak? (Hosszú)
Körülbelül 2 éve van ez így. Ne érts félre, ha rákényszerítem magam, el tudok menni itthonról, de az teljesen tönkretesz. Ez volt egyébként az egyik oka is annak, amiért ott hagytam az egyetemet, mert 25 km-re van, és az órák annyira össze-vissza vannak, hogy sokszor tovább tartana beutaznom meg buszra várnom, mint maga az óra. Előfordult hogy 7-8 órát álltam üresben a városban (Szeged), majd mikor haza értem, annyira frusztrált és rossz kedvű voltam, hogy senkihez sem akartam szólni, és annyira fáradt (egyszerűen csak attól, hogy emberek között voltam), hogy 12-14 órát aludtam rendszeresen.
Mindezek mellett nem is érzem semmi szükségét annak, hogy elhagyjam a házat. Nem látok semmit sem "odakint", amiért érdemes lenne kimennem innen, vagy amit nem tudok itt bent is csinálni. Alapvetően különbözik az egész világnézetem a sokaság által elfogadottaktól (filozófiát, történelmet, politkát illetően), és mivel rajta vagyok az autizmus spektrumon, ezért az érzékelésem is (minden értelemben, röviden: nem betegség, egyszerűen máshogy működik az agyam). MBTI teszt szerint INTP vagyok. Barátaim általános iskola óta sosem voltak, és ott sem igazán közeliek. Ez alatt azt értem, hogy egyetlen ember sincsen, akire számíthatok a családomon kívül, vagy akivel elmehetnék valahová (ha akarnék...).
Nyilván nem élhetek itt egész életemben, és vannak is terveim a jövőmmel kapcsolatban, de képtelen vagyok megvalósítani őket, hiszen teljesen valószínűtlen, hogy tudnék akár egyetemre, akár dolgozni járni. Jelenleg, bevallom férfiasan, hogy teljesen életképtelen vagyok, lényegében halott, akit (amit?) csak az ideáljai, elképzelései és - őszintén szólva - reménye tart életben, és semmi más.
Mindennek ellenére minden nap próbálom fejleszteni magam: edzek, olvasok (nem regényeket...) és egy étrendet követek. Ezeknek a miértjeit már én sem értem, hiszen a hangulatomat illetően eléggé kontra-produktívak, lévén meghosszabbítják az életem... de igyekszem gondolkodás nélkül csinálni ezeket minden nap.
Úgy érzem az egyetlen dolog, amire szükségem lenne, és ami helyre tudna állítani, az egy kapcsolat lenne. Mielőtt ebbe mindenféle mélypszichológiai magyarázatokat látnátok, inkább elmondom én, hogy mi van az én fejemben. Úgy gondolom, ha találnék egy olyan nőt, mint amilyet keresek ("keresek"), az végre megadná a célját és értelmét az életemnek. Akkor végre látnám, hogy nem veszett el minden, van irány és van cél: már egyedül ez képes lenne olyan boldoggá tenni, mint amilyen sosem voltam (hiszen sosem találkoztam ilyen nővel). Van egy olyan érzésem, hogy soha nem is fogok - amíg ennél az aggodalomnál egy kicsivel erősebb a reményem, addig úgy gondolom van valami kis értelme felkelnem minden nap.
Egyetlen embernél több szocializációra egyáltalán nincs szükségem, illetve ez teljes egészében elég lenne: ha csak egyetlen ember lenne, aki ismerne igazán, és akiben teljesen megbízhatnék, nekem elég lenne, és ezzel a tudattal kisegíteném magamat ebből az egész helyzetből. Nem csak, hogy kihúznám magam ebből, de úgy gondolom, hogy a tudat, hogy egy nőben teljesen valóságosan és határozottan manifesztálódna a célja és értelme a kitartásomnak, annyira motiválna, hogy képes lennék a legtöbbet kihozni magamból.
Attól tartok, ez a nő csak a képzeletemben létezik, Artemisnek és Skadinak az árnyékaként...
Szóval, a kérdés: hogyan "menjek ki", és szerezzek barátokat, ha nem tudok/akarok kimenni, és az emberek döntő többsége egyáltalán nem érdekel, ráadásul a velük való kommunikáció sem megy túl jól (néhány témát leszámítva), mert félreértelmeznek?
Rengeteg dolgot tudnék még írni, de így is elég hosszú ez a kérdés már.
21/F
#10
Nem szoktam buszozni, és nem járok boltba sem. Kb. 2-3 hete voltam utoljára a saját udvarunkon. Nem tudom hogy fejezhetném ki ennél világosabban, hogy mennyire be vagyok betonozva a szobámba. Persze, erre a válaszod lehetne, hogy akkor menjek boltba, vagy üljek buszra. Ez természetesen megoldás lenne, ha tudnék csak úgy, a semmiről beszélgetni. Őszintén fogalmam sincs, hogy hogyan kezdeményezhetnék - nem csak nőknél, hanem egyáltalán bárkinél. Nem ülhetek le csak úgy valaki mellé azzal a kérdéssel, hogy mit gondol Arisztotelész és Platón ellentétéről, vagy a hegeli dialektikáról, vagy Evoláról, vagy a kereszténység hatásáról a Római Birodalomra...
Valamiért minden értelmes téma "túl sok" ezekben a helyzetekben. Képzeld el, hogy oda állít melléd a boltban egy ember, kosarában zabpehely, zöldségek és zsírszegény túró, majd azt mondja: "Helló, szerinted is a kereszténység torz mostohagyereke a marxizmus?". Még én is tudom, hogy nem működne. Mi mást kérdezhetnék még? "Helló, mire kell neked az a majonéz?"... Sajnálom. :)
Egyébként még az utóbbihoz hasonló kérdés sem jutna eszembe, hiszen pontosan tudom, hogy mire kell neki az a majonéz. A majonézes példa az, mikor megerőltetem magam.
Az online ismerkedés ellen nincs kifogásom, viszont a társkeresők a végletekig demotiválnak, főleg az ott lévő emberek minősége és viselkedése miatt. Meglátsz egy nem-tetsző tulajdonságot, egy kitöltetlen profilt, vagy valamit amit félreértelmezel, és klikk, következő.
válasza: válasza:Én nem adnám fel a társkeresőket. Két páromat is olyanon találtam. Nem kell éveket várni a randikra, és nem erdőszélen kell először találkozni. Aki nem akar személyesen ismerkedni, az úgysem szeretne kapcsolatot.
A profilok demotiválóak, tény... de rá lehet bukkanni gyöngyszemekre, főleg, ha valaki szintén visszahúzódóbb partnert keres. Nekik sem könnyű offline ismerkedni a "nagyvilágban".
válasza:11.: Ezekkel a dumákkal nyugodtan megszólíthatsz a zöldségek között matató lányokat.
Pl. én legutóbb egy a chipseket gondosan rendezgető lánynak azt mondtam: "De szeretnék én is chips lenni!".
A lányok általában unatkoznak, megsúgom neked.
Nézz körül, mindegyikük az okostelefonjába réved, azt nyomkodja, vagy csak zenét hallgat rajta füldugóval.
válasza:Ha hozzám odajönne valaki ezzel (és nem tűnne pszichopatának, aki be akar csalni egy sikátorba, vagy követni miután kimentem a boltból), megkérném, hogy fejtse ki pontosabban ezt a dolgot, mert ezen még nem gondolkoztam. :)
De persze értem én, hogy nem így megy az ismerkedés, és azért mégse csinálhatod ezt, de azért ne legyél kishitű, több olyan ember van aki megért téged mint gondolod.
Szerintem először gondolkodj el rajta, hogy miből szeretnél megélni? Valami biztos van, amit szívesen csinálnál, ami érdekel. Talán nem olyan nagy baj, ha nem is lehet vele sokat keresni, a lényeg, hogy el tudd viselni, mert ha az nem megy, úgy semmi értelme. Ha majd találsz egy munkahelyet, ahol neked való munkát végzel, ott valószínűleg hasonló érdeklődési körű emberekkel fogsz találkozni, akikkel ha már jobban megismeritek egymást, elképzelhető, hogy ki fogtok tudni alakítani olyasmi kapcsolatot, mint amit most a családodban érzel. Ami könnyebbé teheti ezt a dolgot, hogy biztosan lesz olyan, aki nyit feléd, és akkor ezt a lépést nem neked kell megtenned.
Sajnos igaz, hogy ha több embert ismersz meg felületesen, nagyobb az esélyed, hogy találsz egy hozzád illőt (akár barátként, akár párként), emiatt érdemes esetleg mégiscsak próbálkozni ezzel. Ha sikerül, akár csak egy icipici lépést is tenned, jutalmazd meg magad.
Ha mégis arra jutnál, hogy megpróbálod folytatni az egyetemet, akkor az sem segít, ha amikor nincs órád, csendes helyre vonulsz el? (valami park, Tisza-part) Az egyetemeken általában vannak mindenféle közösségek, ezek közül lehet találnál olyat, ami mondjuk szakmai, ezáltal nem csak a bulizásról, és szocializálódásról szól, viszont hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatsz. Akik veszik a fáradtságot, hogy megértsenek, és akikkel megtalálod a közös hangot.
Egy másik tanács, ami elsőre valószínűleg kész öngyilkosságnak tűnik, de esetleg ha nem tiltakozik ellene minden egyes porcikád és van rá lehetőséged megpróbálhatnál koliba költözni. Tudom, hogy ott rá vagy kényszerítve arra, amit utálsz, de elképzelhető, hogy pont ez segíthet egy kicsit. Talán meg tudna nyugtatni, hogy ott akikkel együtt laksz, azok ugyanúgy "családot" keresnek ott, mindenki próbál olyan környezetet teremteni, ahol otthon érezheti magát, és rá vagytok kényszerítve (ez főleg a szobatársaidra vonatkozna), hogy ne csak felszínesen beszélgessetek.
Az a baj, amivel te is nyilván tisztában vagy, hogy ha nem ismerkedsz össze senkivel, nem lesz meg az az "egyetlen" sem. És sajnos az sem biztos, hogy akivel rögtön elsőre összeismerkedsz, az lesz az. Úgyhogy jó lenne, ha icipici szeletekben, de megpróbálnál mégis ismerősöket szerezni. És ha sikerül, mindenképpen jutalmazd meg magad. :)
Az írásod alapján nagyon értékes srácnak tűnsz, szóval kár lenne, ha nem találnál rá az "egyetlen"-re, mert ő is nagyon sokat veszítene ezzel. Én nagyon szurkolok neked, hogy ez akár gyorsan, akár csak évek alatt is, a megfelelő tempóban, de sikerüljön. :)
20/L
#12
Igen, tapasztaltam. Lényegében hasonló, mint itt. Egy beszélgetés akkor is váratlanul megszakad, ha egyébként előtte hosszú oldalakon át, és értelmesen beszélgettetek. Aztán látod, hogy elolvasta a levelet, volt fent azóta, de nincs válasz. :)
#13
Igen, éppen ez az, hogy kettőt is. Vajon akit egy olyan oldalon ismerek meg, az nem alapvetően elveti az "örök élet meg egy nap" komolyságú kapcsolatot? Nem vagyok benne biztos.
#15
Köszönöm a kimerítő választ. Nem gondolom, hogy pszichopatának tűnnék, illetve házon kívül igyekszem összeszedni magam. :) A követés szintén nem jó, hiszen a cél éppen az ellenkező lenne, hogy te kövess engem. A sikátort még megfontolom, bár egy ilyen kis faluban nemigen vannak (ellenben van mező és erdő, meg Tisza).
Van egy véges számú megoldás arra a problémára, hogy miből élnék meg. Javarészt mind valamilyen művészettel kapcsolatos, amit viszont a legvalószínűbbnek tartok, az a fordítás, szerkesztés, és az írás. Egy másik a kézművesség lenne (fém, agyag). Egy harmadik egy vállalkozás (van egy ötletem).
Jelenleg az első a befutó.
Az ismerkedést illetően a nagy számok törvényében bízok, ahogy mondtad. Úgy gondolom, hogy ha valamilyen formában elérhetővé tenném a gondolataimat egy platformon, és több emberhez eljutna, az szintén javítana az esélyeimen, ráadásul csak a hasonló érdeklődésűeket vonzaná a tartalom. Így például felrakhatnám a fordításaimat youtube-ra (csak meg kellene tanulnom élvezhetően hangosan olvasni előtte :) ), vagy indíthatnék egy blogot, vagy valóban, írhatnék egy könyvet. Vagy többet.
Az egyetemi dolgokkal kapcsolatban leginkább az a probléma, hogy a nézeteim illegálisak, így a polgárpukkasztáson és azon kívül, hogy bajba keverném magam a hangoztatásukkal, mást nem igazán érnék el. Talán jobban tenném, ha csatlakoznék egy mozgalomhoz, de jelenleg nincs olyan, ami ezeket az álláspontokat nyíltan vállani merné (persze ez nyilván érthető is), számos olyan elemük viszont
van, amik pedig velem nem egyeztethetők össze. Az érdeklődési köröm köré szerveződő klubbokkal meg egyesületekkel ugyanez a probléma (pl. íjászat). Erről rengeteget írhatnék, befejezem itt.
Szóval... mire kell neked az a majonéz? Akarom mondani, mit csinálsz itt a gyakorin? ;)
válasza:kár, hogy mostanában ennyire előkerült az Asperger, mert lassan mindenki ezzel öndiagnosztizálja magát, emögé bújik.
én ismerek igazi aspergerest, és egy ilyen szöveget meg sem tudna írni.
simán depis vagy, bár ez kevésbé előkelő.
menj ki a napra, az fog segíteni. a munka is amúgy.
a szüleid túl türelmesek, ha elküldenének dolgozni, két hét alatt meggyógyulnál.
válasza:"Igen, éppen ez az, hogy kettőt is."
Az egyik a feleségem. :) Szóval 50%.
Amúgy ez is csak egy felület, így kell felfogni. Minél előbb találkozni kell élőben a másikkal, mert onnantól dől el az egész. Az internetes felület csak kapcsolatteremtésre, valamint alapvető dolgok tisztázására jó.
válasza:Illegálisak a nézeteid, miért terrorista vagy?
Attól, hogy blogolsz, youtube csatornát csinálsz és felrakod a szellemi termékeidet, nem feltétlenül fognak megérteni és valószínűleg több barátod sem lesz.
Ettől függetlenül, ez egy fontos dolog szerintem!
Ugyanakkor mindig legyen saját másolatod biztos helyen, több is, mert könnyen elveszthet, amit alkottál.
Én is csinálok hasonlót (Poet, ResearchGate), de barátom, ismerősöm innen egy sem lett. Ez csak arra jó, hogy ami az agyamból kijön, mint "melléktermék", az sem veszik el feltétlenül. Értékes voltát nem nekem kell megítélni, ettől függetlenül törekedni szoktam az igényességre.
A lányok tapasztalatom szerint egy egyszerű, rövid verset is képesek félreérteni.
A kutatásban, pedig van, hogy egy idiótának tűnő, régi ötletedet 2000-en megnézik, míg amin egy évig dolgoztál, azt húszan...
Kiszámíthatatlan, mint a nők.
válasza:?????
Te egyszerűen lusta vagy kimozdulni!!!
Komoly betegségeim vannak, nagyon sok gyógyszert szedek rájuk hogy túléljem a napjaimat. Majdnem ugyanazok a tüneteim de így nem hagyom el magam ahogyan te!
Szedd össze magad és mozdulj ki!!!
Ja ès menj el pszihiáterhez antidepresszánsért!!! Egy kis akaraterőt is magadra erőltethetnél!
Mégis mit gondolsz? A munka, csaj, barátok minden házhoz megy? Tenni kell értük!
Szüleidet se értem, nem normálisak hogy eltartanak és nezik hogy a négy fal között élsz.
Bocsi ha nyers voltam de ez az igazság!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!