Ti hogy vélekedtek a mostani generációról, és annak felelősség vállalásáról?

Idén ősszel leszek 22 éves. Már hosszú évek óta gyötrődöm egy kérdésen: Mihez kezdjek? Gimnáziumban egy 3-4-es tanuló voltam. Sosem törtem magam rajta, hogy jobb legyek. Így felső oktatási intézménybe nem jelentkeztem, mert akkor nem engedhettük meg. Így ezt tudva nem tanultam. És az érettségim is 3-4 lett. Most ott vagyok, hogy kezdtem ambiciózusabb lenni, de még mindig döntésképtelen vagyok.

Az elmúlt 1 évben 20 kg-ot fogytam, így remélve, hogy ezt tovább folytatom elérem azt a határt, ami egészséges.

Tehát ezt azért írom le, mert elgondolkodtam azon, hogy komolyabban edzenék és megpróbálkoznék nyomozói-ra felvételizni. Nagyon szeretek a dolgok mélyére ásni, és megérteni azt, hogy mi miért történik.

Ez egy kötött munka. Titoktartás, mikor hívnak ugrani kell. De a legnagyobb problémám, félek, hogy nem volnék elég jó. És nem is vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném.

Ügyes vagyok a sminkelésben, és többen mondták, nem hogy ezzel foglalkoznék. Szeretem is csinálni. De manapság az emberek nagyon tiszteletlenek és nem nézik a szépségiparban dolgozókat semmibe. Elvárják, hogy az ember ugorjon, akár este hétkor is, mert ők akkor érnek rá. És a másik meg az, hogy pl. én a finomabb sminkeket részesítem előnyben. Nem azt, amikor valaki jobban hasonlít egy sárfoltos arcú, pandamaci szemű, seprűkkel körülötte lényhez. Az, hogy a barátnőim hallgatnak a tanácsaimra az egy dolog. De egy idegennek hiába mondom, hogy az úgy nem szép, ha ő minden áron úgy akar kinézni. Félek ezektől a konfliktus helyzetektől, ezért ebben sem vagyok biztos.

Kiváló agyam van, ami érdekel azt a végletekig képes vagyok magamba szívni. Tudásvágyam is van. Érdekel a fizika, részben a kémia és biológia. Értek a számítógépekhez. +/- 14 évesen hobbi szinten tanultam a programozást. Szeretek embereknek segíteni. Gondolkodtam, hogy segélyszervezeteknél dolgozhatnék. De azok inkább önkéntes munkák, nem? Abból pedig nem nagyon lehet megélni.

Szeretnék utazgatni, bejárni a világot. De van egy nagy álmom, amihez kb. 40 M forint szükséges. Ez idővel felváltaná a munkámat, és ezt csinálnám míg meg nem halnék. Szeretném 40 éves koromra elérni. Tehát szeretnék félretenni, ezért szeretnék valami jövedelmező állást. De nekem valami olyan kell, ahol kapok elismerést. Ahol kiteljesedhetek. De akkor is félretenni is, meg utazgatni is. Úgy érzem egyikről le kell mondanom.

Arra is gondoltam, hogy óceánjárókra elmenni felszolgálni, vagy takarítani. És így bejárhatnám a világ egy részét, amit a fizetésemből finanszíroznék. De annyira, félek hogy elbukok. Hogy haza akarok majd jönni. Hogy nem bírom a melót. Mert hallottam, hogy ott a 12 óra jelent 15+ munkaórát is egy nap.

Azt hiszem félek a bukástól, a felelősség vállalástól. És ez a döntésképtelenség egyszerűen már engem bőszít fel, hogy legszívesebben kupán vágnám magamat. A volt osztálytársaim nagy része most szerezte meg a diplomájukat. Én is vágynék egyre.

Ti láttatok már hasonló korút, aki ennyire életképtelen? Sokszor mondják az idősebbek, hogy ez az új generáció olyan mihaszna, és én is ezt érzem magamon, hogy az vagyok.