Hány évesen szembesültél először a halállal, gyászoltál először?

Magával a halállal elég korán, 4-5 éves koromban. Apám ölt meg állatokat előttem, illetve találtam egy vízihullát a folyóban. Igazából nem viselt meg, elég sztoikusan vettem tudomásul, hogy halál van és hogy én is meg fogok halni. 7 évesen voltam először temetésen de gyászt csak 14 évesen éreztem, amikor az elhunyt személy jelentett is nekem valamit. Ilyen hirtelen félelmeim a haláltól olyan 10-12 éves korom tájékán jöttek, valamiért az volt a rögeszmém, hogy 15 éves koromban meg fogok halni, leírtam hogy majd hogy temessenek el meg ilyesmik. Nagyon rossz volt, hogy senki nem volt a környezetemben, akivel erről beszélni lehetett volna mert anyám nem volt hajlandó, ha felhoztam a témát, közölte hogy hallgass már és elment. Egyébként a mai napig ezt csinálja, valahogy nem bírja a halállal kapcsolatos dolgokat. Azóta több temetésen voltam, láttam boncolást, láttam embert meghalni, de egyetlen egy alkalommal borultam ki, akkor viszont nagyon: 20 évesen meghalt az egyik barátom, ráadásul úgy tudtam meg hogy a rendőrség jött értem mert nekem írt utoljára. Elvileg öngyilkos lett de mi akik ismertük, azóta sem hittük el ezt. Látszólag könnyen megemésztettem de sokáig jöttek ilyen "visszhangok", vagyis többször látni véltem őt az utcán vagy hallottam a hangját, ilyenkor kiesett a kezemből minden és csak álltam mint egy zombi.

5 éves voltam amikor édesapám meghalt, akkor persze sokat nem értettem belőle, aztán egy nyári este 9 évesen elzokogtam magam akkor először sírtam miatta, majd 11 évesen rájotttem, hogy addigra már többet éltem apa nélkül mint apával, akkoriban úgy gondoltam ez olyasmi mint valami fogyatékosság, valaki vak, valaki néma én meg félárva vagyok, majd később húszas éveim elején mikor elkezdtem "letenni valamit az asztalra" na akkor kezdett igazán fájni, hogy nem látja, akkor kezdtem el az ő egykori hobbiaval foglalkozni, az ő egykori könyveit olvasni. Zavart, hogy nem kérhetem ki a vélemyényét, hogy nem látja miket értem el az életben. Sikeres ember lettem, meg van mindenem amire valamikor is vágytam, és fáj, hogy ő ebből semmit nem lát, fáj, hogy nem élte meg, hogy büszke lehessen rám.... Monden halál nehéz és más én egyedüli fiu vagyok a családban és igy apa nelkul talán az volt a legrosszabb, hogy sose volt akitől tanácsot kérhetem volna...