Mi értelme van bárminemű emberi kapcsolatnak, ha úgyis véget érnek?

#4

Az elõfordulhat a legjobbakkal is, hogy megunják egymást. De a többi, a becsapás, hazugság, rosszindulat már más kategória. Ha valakiben csalódsz, akkor nincs kedved többé az életben közeledni hozzá. Ha valakit megunsz, vagy még nem érzed olyan tartalmasnak a kapcsolatot, attól még késõbb ùjra felbukkan az életedben, ha nincs okotok haragra.

Itt csak a gyūlölet/ellenszenv válassza el az embereket egy életre. De a távolság, vagy idōszakos ridegség, unalom nem választ el senkit.

Arra nem tudsz törekedni, hogy a barátodnak mindig a kedvében járj, viszont arra igen, hogy ne bántsd meg õt, ne adj okot a haragra, ne lendítsd át a barátságotokat ellenségeskedésbe. Akkor oka van arra, hogy utána is keressen, még ha nem is tartjátok folyton a kapcsolatot.

Néha türelmesnek is kell lenni, nem kell "végrõl" és végletekrõl beszélni.

Minek eszünk, ha úgyis kiszärjuk?

Minek kelünk fel, ha estére úgyis elálmosodunk?

Minek fürdünk, úgyis koszosak leszünk megint.

Minek élünk, úgyis megpusztulunk.

Minek szeretünk, úgyis elmúlik.

Minek szülünk gyereket, úgyis felnő majd.

Minek veszünk magunkhoz háziállatot, úgyis kimúlik.

Minek megyünk kelünk fel reggel, úgyis este lesz, fekhetünk le megint.

MInek törlünk sÄgget, úgyis szäros lesz megint.

Remélem, elég sok béna példát hoztam ahhoz, hogy megértsd, miért egy elkeseredettség okozta hülyeség a kérdésed, és miért fontos az, hogy minden pillanatot megéljünk a maga teljességében.

Igen, halt már meg nagyon közeli barátom fiatalon, de az idő, amit együtt töltöttünk, pótolhatatlan, és ha kimaradt volna, akkor sokkal szürkébbek lettek volna azok az évek, és én se lennék az, aki most vagyok. Ki kell élvezi a dolgokat, amíg tartanak.

Van értelme, de túl sokat nem szabad várni emberi kapcsolatoktól. Én is megtanultam már távolsággal kezelni a kapcsolataimat. Igazából azok maradnak meg 20-30 évre, amikkel kapcsolatban már nem táplálok illúziókat, ezért nem is reagálok túl 1-1 konfliktust.

Egyetlen ember van, aki fel nem tudok távolságot tartani és az a gyerekem.

39 éves vagyok, közeledek a 40-hez. Ennyi idő alatt már szereztem annyi tapasztalatot, hogy keserűség nélkül, tényként állapítsam meg: egyetlen egyféle kapcsolat van, ami soha nem múlt el, soha nem csökkent az intenzitás, a ragaszkodás, a másikhoz való hűség: és ők a kutyáim és a cicám. Mivel macskákban nem vagyok elég tapasztalt, és ez a cica olyan hűséges, mint egy kutya, a kutyákat tenném az első helyre. Ez ez egy állandó az életemben. Ez az a kapcsolat, ahol csak a halál választ el.

Emberi kapcsolataimban talán csak a nagyszüleim voltak azok, akiknek a szeretete állandó volt egész életemben.

Az az értelme, hogy figyelsz, arra, amit mond, meghalhatod, ha megszakad a kapcsolat rosszul figyeltél, rosszul hallgattál, mert a figyelem és a (meg)hallgatás szupererő, és látod tisztán, hogy valami nem kerek, ilyenkor rákérdezel, jól látom? Kapsz egy választ, azt elkell fogadnod, mert az ő szempontjából (valóságélmény) igaz. Megoldásokra lehet törekedni, javítani, elmélyíteni, megbeszélni, ha a másik is nyitott erre, erőltetni nem javasolt.

Ha valakihez közeledni szeretnél, de elutasít, ez olvastam az egyik hozzászólásodban, azon csak az idő segít, és a szemellenző használatának csökkentése, hogy ne csak őt lásd mindenhol, nincs ember a földön, aki megúszta/megussza, hogy szerelme viszonzatlan, ilyenkor könnyű szomorúan látni az emberi kapcsolatokat, ilyenkor hamar eltőr a mécses, de a macska/kutya mindig feledteti néhány pillanatra őt. Hogy mi értelme van ennek az egésznek, az hogy felismerd minden bánaton/szomorúságon/csalódáson/megbántottságon/sértődésen hamar túlteheted magadat, ha elfogadod. Egyetlen ember sem találta meg az élet értelmét, akiből csak a panasz árad, az nem jó,ez nem jó...ami jó, arra nem figyel.