Mi ez a két állapot nálam, miért váltják egymást, és melyik a valódi? (Hosszú)

Úgy érzem csak akkor tudok ráhangolódini a boldogságra, a pozitív gondolkodásra, harmonikus életre, ha azt aki legbelül vagyok elfelejtem, eltolom magam mellől mint egy akadályozó tényezőt. Nem hinném hogy mentális beteg vagyok, de hasonló tüneteket produkálok mint egy bipoláris ember, vannak nagyon mély pontok és nagyon magas pontok a hangulatomban, ezek kb. hetente, fél hetente, pár naponta váltják egymást. Van amikor semleges vagyok mint pl. most is, de ekkor is hajlok valamerre.

Legbelül úgy érzem, az élet értelmetlen. A napi teendők, és minden ami ezekben egy kis örömöt is nyújthat számunkra semmit nem érnek, csak szánalmas illúziók. Úgy érzem felesleges megfelelnem a civilizáció alkotta elvárásoknak, normális civil életet élni, úgy érzem nincs értelme. Csak pár apró boldogságfoszlány amivel néha találkozhatunk, többségünk így él, és ez így van rendjén, már elfogadtuk.

Amikor viszont rájövök, vagy valamilyen szituáció ráébreszt arra, hogy mekkora 0 vagyok, mekkora szar senki, aki semmit nem ért el az életben és nem akar semmit az élettől, magából a legjobbat kihozni, nagyon mélyre jutok, ilyenkor nem csak értelmetlennek látok mindent, gyűlölni kezdem a világot, és magamat mégjobban. Szép lassan megáll bennem ez az állapot egy bizonyos ponton és eldöntöm, hogy véget vetek ennek a beteg énemnek, normális ember leszek. Elkezdek tanulni, dolgozni, figyelek arra, hogy nézek ki, egészséges kajákat eszek, sok vizet iszok, sportolok. stb. Az igazság hogy a nagyobb dolgokat nincs időm elkezdeni, mert ezek az állapotok napokig tartanak csak, de valamilyen szinten tényleg ilyen leszek.

Majd rájövök, hogy nincs értelme és ismét jön a mély állapot, amit valóságosabbnak érzek. Amikor lemondok a boldog életről, nem akarok normális ember lenni, úgy érzem akkor vagyok igazán önmagam. Néha felszabadító, néha fájdalmas.

Pl. annyira intenzív álmaim vannak, azok is időszakosan. Volt egy pár hónapos időszak amikor full feketeség, semmit nem álmodtam és vannak ugyanilyen hosszú időszakok hosszú, összetett, részletes, intenzív álmokkal. Most is úgy érzem egy ilyen kezdődik. Ma reggel felébredtem és annyira furcsa és rossz érzés volt felébredni, mintha egy év telt volna el a tegnap este óta, előjön egy közömbös állapot, és nem érdekel az egész. Miért kell megcsinálni azt a sok sz@-rt amit tegnap este elterveztem mára, mi értelme?

Van felettünk egy istenség aki ítélkezik, te ügyes, tudatos, dolgos, szorgalmas, igényes, stílusos, divatos, szép, népszerű kis emberke vagy oké te Jó úton haladsz, aki pedig nem csinál semmit és nem akar semmit amitől látványosan jobb emberré fejlődik, nem tör feljebb, nem használja ki az életét TE SZ@-R EMBER VAGY, de ő meg ő meg ő, jó ember, mert ők akarnak valamit. Tök mindegy, hogy te mit akarsz, de az nem olyan mint amit ők akarnak. Nem leszel látszatra több vagy nem lesz hatalmad. Ki ez az isten? A társadalom. És mi ez a társadalom? Olyan kis apró lényekből tevődik össze mint én. Mondhatni egy 0 megsokszorozva. Miért kéne elhinnem, hogy az életet érdemes élni, és hogy görcsösen pozitívan kéne látni? Miért KELL kihozni magamból a maximumot? Ezt nem értem. Hiányos, fogyatékos embernek születünk? Miért ilyen a társadalom?

Ilyen kérdések is fogalmazódnak meg bennem, mostani állapotomban pl. ezek. De eltelik 2 nap, és ennek vége. Ha meglátok egy modell kinézetű csajt, egy drága autót vezetni, rájövök, én is ilyen akarok lenni. Kihozni az életből a maximumot. Utána megint padló. Megint elhatározás. Megint depresszió. Eltávolódás. Beilleszkedni akarás. Akarás, nem akarás.

Vagy csak akarás - mást akarás. Mit? De mégis mit? Miért élünk?

Beteg vagyok?