Szerintetek is rossz felnőtté válni?

Azt hittem csak én vagyok az egyetlen, aki így gondolja.

Megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül.

Nézõpont kérdése, nekem pont a gyerekkorom nem hiányzik, nem élem meg “veszteségként”, hogy elveszítem. Habár az sem igaz, hogy teljesen elveszíteném. Nekem az egész családom olyan, hogy néha még mindig gyerekesek, fõleg én. Én egyáltalán nem igénylem, hogy pont olyan legyen most, mint gyerekkoromban, másképp valamilyen formában nekem még mindig tart a gyerekkor bizonyos megnyílvánulásokban, nem érzem magam teljesen “felnõttnek”, ettõl függetlenül eltudom végezni a kötelességeimet is, és felelõsségteljes tudok lenni.

Sokaknak van felnõttkorban is barátai, és viccesek tudnak lenni még egy gyereknél is, tehát szerintem elég téves elképzeléseid vannak a felnõttkorról.

Én úgy fogom fel, hogy nem attól lesz “felnõttebb” valaki, ha megvonja magától a gyerekes dolgokat. Attól lesz lényegében, hogy kezelni tudja az életét, van felelõsségtudata, képes vigyázni magára.

Ha te attól érzed magad felnõttnek, hogy búvalbélelt vagy és nem szakítasz semmi idõt a barátaidra, akkor valamit rosszul csinálsz. Sok ismerõsöm tartja a kapcsolatot a barátaival, és ugyanúgy jól érzik magukat. Ehhezképest van aki gyerekkorában magányos, és nem féktelen nevetésekbõl állnak a mindennapjai. Tehát nem értek egyet ezzel, hogy összefüggésbe állítod a boldogságot a gyerekkorral.

én is elveszítettem egy jobb életet mikor vége lett a szakközépnek..

de hát ez van

Így is fel lehet fogni. De én úgy látom hogy bár nehezebbek a dolgok, de sokkal több szabadságom van. Azt eszek amit akarok és amikor akarok. Oda megyek és azt csinálok amit szeretnék (nyilván normális keretek között). Arra költöm a pénzem amire én akarom, mert én kerestem meg. Persze ki kell fizetni a lakbért, rezsit meg valamit enni kell. De a többi arra megy amire én szeretném hogy menjen. Én vagyok a felelős a saját tetteimért.

Kövezzetek meg, de nem lennék újra gyerek. Még úgy se hogy közel egy éve 1 alkalmat kivéve 5 órát alszok naponta.

Ünnepeket attól még tudom a családdal tölteni. És barátaim is vannak.

Szerintem csodálatos felnőttnek lenni. Nem cserélnem el a mostani életem a gyerekkorira, amikor még mások rendelkeztek az időmmel, pénzem akkor volt, ha kaptam, és mások hoztak helyettem döntéseket, néha sajnos rosszakat.

A másik, hogy nálam a gyerekkori barátságok mind elkoptak, pont azért, mert csak az tartott össze minket, hogy össze vagyunk zárva egész héten. Jelenleg vagy pár haver a munkahelyemen, tudom, hogy ha elmegyek innen egyszer, akkor ezek is megszakadnak, maximum talán egy fővel nem. Viszont az a két barátnőm, aki van, tényleg a barátnőm, még úgy is, hogy külön helyen dolgozunk/tanulunk, az meg csak rajtunk múlik, hogy mennyit találkozunk.

És a munkahelyeken is vannak nagy közösségek, ha olyan helyre mész. Mondjuk ez engem inkább zavar, nem szeretem az erőltetett, felszínes kapcsolatokat, nem szívesen megyek el a közösségi eseményekre jópofizni.