Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Másokat is zavarnak ezek a...

Másokat is zavarnak ezek a dolgok?

Figyelt kérdés

Van több olyan facebookos ismerősöm aki párkapcsolatban él és rengeteg dolgot posztolnak amitől a hajam szála égnek áll. Előre leszögezem, nem vagyok irigy. Csak mert ha valaki nemtetszését fejezi ki egy dologgal akkor rögtön rávágják, hogy irigy... Szóval ezektől az ismerősöktől egyebet sem látok, csak azt, hogy így-úgy szeretlek, imádlak, életem értelme, te vagy a mindenem, én vagyok a legszerencsesebb, kirándultunk a szerelmemmel, ezt főzte nekem a drágám, legnagyobb kincs meg stb. ezen felül pedig kismillió szív, hozzászólásban pedig a másik fél következik. És elvileg felnőtt emberekről beszélünk, ők huszonévesek. Ebből az egyik "szerencsére" megszünt mert annyi lett a nagy szerelemnek szinte egyik pillanatról a másikra. Ezeket főleg olyanoknál látom akik pár hónapja vannak együtt.


Nekem is van barátom már lassan több mint 4 éve de mi sose posztoltunk ilyen hülyeségeket hasonló hülye szövegekkel mert szerintem senkit nem érdekel. Néha feltöltünk 1-2 képet magunkról vagy kirándulásunkról, közös dologról de nem jelenünk meg a hírfolyamban félóránként a szerelmeskedéseinkkel. Mi is szoktunk nyálaskodni ettől függetlenül, csak mi legalább privátban ahol más nem látja :D


Szóval valaki meg tudja fejteni, hogy ez mire jó? Szeressék egymást, örüljenek egymásnak csak szerintem tényleg nem érdekel senkit, hogy óránként éppen mit csinálnak meg milyen gyümölcsöket vágott össze az egyik a másiknak meg milyen milka csokit kapott.

Szerintetek?!


2017. nov. 27. 22:29
 1/10 A kérdező kommentje:
Kitörölni nem szeretném őket mert amúgy jóban vagyunk. Elrejteni sem akarom őket mert néha meg egész jó dolgokat osztanak meg. Szóval mindenképp marad a tovább görgetés csak szerintem olyan kiakasztó :D
2017. nov. 27. 22:30
 2/10 anonim ***** válasza:

Szerintem az ilyen kapcsolatok belülről rohadnak, és ezért próbálják görcsösen mutatni kifelé a szépet.


Tapasztalat hogy jól működő párkapcsolatban alig posztolnak, sőt van hogy ki se írják a kapcsolati státuszt.

A posztolgatók viszont sok esetben rövid életűek, és egy hónap múlva már más az "élete szerelme".

2017. nov. 27. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
75%

Szarok a facebookra

Szarok a twitterre

Szarok az instagrammra

Szarok a tvre

Szarok a rádióra

Szarok a pletykákra

Szarok a panaszkodásra

Szarok a kritikára

Szarok a politikára

Szarok a világra


Tudod mit èrzek?

Boldogságot.


(Bocs hogy nem a kèrdèsedre válaszoltam de remèlem èrted a lènyeget)

2017. nov. 27. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Kifele mutogato felszines kis senkik az ilyenek. Nincs barátnőm de ha ilyen lenne repulne egybol..
2017. nov. 27. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
22:56 vagyok ès ez lemaradt---> :D B) ;)
2017. nov. 27. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Én nagyon birom, eddig mindíg amikor valakitől láttam ezt a fajta posztot, hogy "őrökké együtt szerelmem, csak mi ketten" már tudtam hogy pár hét, jobb esetben 1-2 hónap és kapcsolat end, utánna már a folyoson mentek el egymás mellett mintha nem is ismernék egymást. Viccesek :)
2017. nov. 28. 03:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Kikapcsolod a követésüket és jónapot.

Mire jó? Semmire, ott élik az életüket és máris elérték a céljukat, mert az olyanok, mint te, ezen pörögnek.

2017. nov. 28. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Nem zavarnak, leszarom.
2017. nov. 28. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Legalább van kiken röhögni. A srác nem a nő pasija, hanem az anyukája (figyeld csak meg), a nőnek meg az nem a férfi, hanem a gyereke.


/Az exet akarják zavarni "boldogok vagyunk"/ Más oka nincs ennek a színjátéknak.


Arra nm gondolnak, hogy egyszer elmúlik a lamur, és akkor mit kezd a feltöltött többezer képpel.

2017. nov. 28. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Mert úgy érzik, hogy mszáj bizonyítani a külvilágnak, hogy

1) Vannak olyan jó csávők/nők, hogy legyen valakijük

2) Iriggyé akarnak tenni másokat (és nem, sosem fogják felfogni, hogy a bosszankodás nem irigység)

3)Instabil a kapcsolatuk, vagy ők nem érzik biztosnak, vagy a szülők, barátok kételkednek abban, hogy ők tényleg boldogok, és annyira fontos nekik mások véleménye, hogy így bizonyítják

Egyébként ha túléled a Jujci Kiscsillagom te vagy az életem értelme *szivecskeszemű emoji* időszakot, akkor majd lesheted az esküvői képeket, az ultrahangos szkenneket, a pucér gyereket (amin jól látszik a kis fütyije/nunija is, és ha pedofil hajlamaid vannak, akkor jót lehet rá masztizni (légyszi ne), rosszabb esetben az anyjából épphogy kibújt, még dzsuvás és véres!!!! gyereket (megtörtént eset).

Az ilyennek leállítom a követését az első idegesítő posztot követően, mert nem lesz jobb. És nem vagyok irigy én se se a kapcsolatukra, se a gyerekükre. Bár ez még a jobbik eset, mert ha szakítanak, akkor jönnek a szívszaggató, erősfüggetlennővagyok-jellegű Oravecz Nóra idézetek.

2017. nov. 28. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!