Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Tönkretették az életemet a...

Tönkretették az életemet a szüleim, mert nem engedtek szakot vagy szakirányt váltani, mit csináljak?

Figyelt kérdés

Egyaz, hogy ők erőltették rám ezt a fősulit. Ez egy kihelyezett kara egy pesti főiskolának. Én alapból inkább Pestre mentem volna.

Nos első év végén, nem sikerült egy tárgyam, amire több is épült. Ezt meg is mondtam, anyának, aki, azt mondta mundenképpen folytassa és én is ezt akartam. Apànak azért nem mondtuk meg, mert tudtuk hogy nagyon kiakadna. Két szakirányt lehetne választani második évvégén, ha a másodikra mentem volna mem is csúsznék. Nos második évben minden tárgyam meglett. De anyám már többször zsarolt, hogy megmpndjam apámnak, hogy nem sikerült. Márciusban borult a bili, azt a 3 hónapot senkinek se kívánom. Volt minden, olyan is hogy nem engedtek suliba, mert menjek el operátornak, ne hozzak rájuk szégyent.

Nos ezért nem engedtek el Pestre sem, merthogy ők utáns egy fillért sem adnak.

Szeptemberben kellett szakirányt választani, csak az indult amivel alapból csúsznék egy félévet. Nos akárhogy igyekeztem, megint nem engedett át a tanár, huába írtam 80 %-os dolgozatot. Így már másfél év csúszásnál járok. Kivéve, ha most szeptemberben átmennék Pestre, akkor megállna egy évnél.

Most csinálom a maradek 5 tárgyamat, amit fel engedtek venni, dolgozom, gyűjtök, hogy felköltözhessek.

Ők még nem tudják meg fognak ölni. Ott tartok, hogy diplomám se lesz. Mire volt jó, hogy nem így kiakadtak, amiatt az egy tárgy miatt? Alapból úgy indultam neki, hogy 2. év után átmegyek, mert így megúszok 7-8 számviteles tárgyat és időben végeztem volna...

Most diplomám se lesz

Lehet mondani, hogy tanultam volna, elbuktam a számvitelt. Pikkel rám a tanár, most is 80 %-ra nem engedett át. Kérdezett szóban is, jól van nem tudja, makd legközelebb.


2018. febr. 9. 15:37
 1/5 anonim ***** válasza:
42%
Felnőtt ember vagy, mire fel a hiszti?!
2018. febr. 9. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Gáz szüleid vannak. 80%-ra nem ránthat meg. Kérj független vizsgabizottságot a dékánnál. Ilyen nincs.
2018. febr. 9. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Mi az, hogy a szüleid engedélyezik, hogy x vagy y tárgyat felvegyél? Tudják a neptun jelszavad? Ott ülnek melletted, mikor tárgyfelvétel van?
2018. febr. 9. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Nem, de tudják milyen tárgyaim vannak, mikor vizsgáztam.
2018. febr. 9. 20:35
 5/5 anonim ***** válasza:
Miért mondod el nekik? Miért mondod el, hogy mikor miből vizsgázol? Én a helyedben csak azt mondanám otthon, hogy "sziasztok, megyek órára" reggel, aztán este hazamennék. Ha kérdezik, hol voltam, az lenne a válaszom, hogy "órákon". Felnőtt ember vagy, nem egy első osztályos gyerek, hogy minden apró részletről beszámolj a szüleidnek.
2018. febr. 10. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!