Ha valaki csak a rosszat látta, hogyan reméljen?

Azonnal fel lehet ismerni engem, és vannak is ismerőseim, akik szintén olvassák ezt az oldalt... de talán most nem baj.

Nagyszülők neveltek, ott ugyan láttam szép példát házasságra. De a szüleim élete kudarc. Egyiküké hatalmas kudarc, másikuk szimplán csak egyedül van és egyik álma se teljesült, sőt.

Rengeteg rákos embert láttam, ápoltam is (egyedül), 30 éves barátnőm is hunyt el rákban. Rengeteg halál volt körülöttem, konkrétan az ötéves érettségi találkozón már nem volt teljes a csapat.

Aki nem rákban halt meg, az nagyon beteg, fiatal kora óta. Láttam komoly, sok szteroidos, rohammentős asztmát, súlyos, az egyik érzékelést veszélyeztető betegséget, műtéteket stb.

A közeli ismerősi körömben egészséges ember talán nincs is (és itt nem pollenallergiára gondolok); és a legtöbben szép karriert se futnak be, monotonabb, rosszabbul fizető munkákat végeznek. Fiatalok.

Én se vagyok egészséges és mindenben kis gyengécske vagyok. A beilleszkedésért pedig emberfeletti küzdelmet vívok napról-napra, emiatt se tudok boldog lenni (de kirekesztetten pláne nem lennék az, tehát küzdök).

Most ez NEM önsajnáltatás.

De, teszek magamért, de küzdök és de, szokott jó kedvem lenni, időszakonként szinte soha, de másik időszakban elég sokszor. De, van hobbim is, túl sok. De vannak barátaim.

A baj a következő:

nekem már a tönkrement életek, unalmas és rosszul fizető munkák természetesek; a súlyos betegségek, a rák, az, hogy a párod meghal 30 évesen- vagy te magad.

Egyszerűen ebben nőttem fel, ezt láttam. Ez a természetes, ennyit várok az élettől.

Hogyan reméljek?