Van aki úgy érzi magányos semmi jó nincs az életemben se a munkájában se szerelemben és értelmetlennek tartja hogy éljen ebben a sz. R világban?

Igen van,többen úgy érzik.

Ha csak a rossz dolgokra tekintek, ami körülvesz, akkor igen, minden téren elég nyomorult a helyzetem. De ha tudatosan átrágom magamban az elkeseredésem okait, akkor mindig keresek és találok is egy-egy pici jót, amibe kapaszkodhatok, ami segít továbbküzdeni. Tudom, közhely, de ilyen például, hogy egyáltalán élek, egészséges vagyok, ha nem is soknak, de egy-két embernek fontos vagyok, nevethetek, futhatok, süt a nap, nem éhezem, van hová hazamennem. Ha céltalan vagyok, olyankor az adott napra koncentrálok, hogy annak adjak értelmet, lehet az bármily kicsiny dolog, akkor nem sírva fekszem le este.

Én nem érzem valami fényesnek az életemet, annak ellenére, hogy jó sorom és szerető családom van. Világéletemben introvertált és zárkózott voltam, társaságban mindig szorongtam és még a mai napig is. Attól tartok soha nem sikerül levetkőznöm ezeket a gátlásaimat és nem lesznek barátaim, valamint a későbbiek folyamán párom sem...

* Aki ezt látta a tenyeremben, semmit nem tudott rólam, így arról sem, hogy hogyan telt az eddigi életem.

Ami egyezik: magányos, semmi jó nincs az életben, se a munkában, nem sok értelme van az egésznek. De mit lehet tenni? Csak gürizni tovább.