Ki hogyan élte meg hogy tehetségtelen, semmiben se jó?

Nekem a szüleim úgymond "belém nevelték", hogy semmiben sem vagyok jó. Sose irattattak szakkörökbe, és ha voltak ötleteim, lehurrogtak. Ez akkoriban nagyon megviselt.

Aztán betöltöttem a 16-ot és annyit dolgoztam amennyit tudtam. Pénzt kerestem hétvégente, koleszba költöztem, és olyan emberek társaságát kerestem, akik nem hurrogják le minden egyes ötletemet, hanem ha nem értünk egyet, lefolytatunk egy normális vitát.

Nincs olyan, hogy valaki semmiben sem jó. A legjobbakat kívánom neked, hogy találd meg azt az egy-két személyt, akik mellett motiválódni tudsz, és elfelejted ezt a "semmiben sem vagyok jó" hülyeséget.

Nem lehet senkire sem azt mondani, hogy tehetségtelen.

Pl.: Ha nem diszkalkuliás, de egy zseni sem, csak egy átlagos agyal rendelkezel simán jó lehetsz matekból ha mindennep gyakorlod.

Én kettes voltam matekból első osztálytól kezdve 11. osztályig, most meg mérnöki képzésen vagyok egyetemen...

Persze, hogy nem voltam jó, mert nem foglalkoztam vele, de ahogy 11. osztályban elővettem a régi tankönyveimet és minden témát átismételtem és jól megtanultam és mindennap gyakoroltam hírtelen kiemelkedően jó voltam...

Ugyan ez a gitározással. Egyik ismerősömnek mindenki azt mondja, hogy "Olyan tehetséges vagy én soha sem tudnám tudnék így gitározni" erre mindig felhúzza magát és azt szokta válaszul adni, hogy "Nem vagyok tehetséges, csak már 10 éve mindennap gitározom"

stb...

Elhiszem, hogy vannak bizonyos dolgok, amiben gyakorlás segítségével sem lehet jónak lenni. Pl.: Én a 180 centimmel soha sem leszek profi kosaras, akármennyire próbálkozom.

Ettől függetlenűl a legtöbb dolog rajtad múlik..