Megbánta valaki a tudatos gyermektelenséget?

Kérdező mi újság azóta? Megbántad?

Én 31 vagyok, nem tervezünk gyereket, de tudatosan döntünk így és a házasságunk érdekében más közös nagy dobást tervezünk, mert a kapcsolat szempontjából ez szerintünk fontos.

Sajnálom, hogy nem tapasztalom meg az anyaságot, de egy csomó mindenről maradok még le az életben, amit szintén sajnálok. Pl. 20 éves korom óta szívem szerint balettos lennék, de erről már lecsúsztam. Aztán lejárnám a PCT-t, de a kutyámat nem hagyom el hónapokra, mikor ő nem lesz, már nem biztos, hogy bevállalom a a PCT-t közel az ötvenhez. Minden döntésnek ára van, szerintem a megbánás is benne van a pakliban, ami nem egyenlő a bele keseredéssel. Egy csomó mindent megbánunk egy élet alatt.

Amúgy nekem két tudatosan gyermektelen 45+ éves ismerősöm van, egyikük se bánta meg, egyikük egyedül, másikuk a férjével éli tartalmasan az életét. Van olyan is, akiknek nem lehetett, örökbe se fogadtak, nem is lombikoztak, pár nehéz év után elfogadták és élik az életüket.

28,

Az ember szőrös. Az európai főleg. Azért ezt össze tudod rakni, ugye? Miért vállalnék vagyonközösséget egy nővel, aki valószínűleg sokkal kevesebbet keres nálam, ha ő nem szül nekem gyereket? Azért, hogy 40 évesen elválhasson tőlem, és vigye a fél vagyonom? Kösz, nem.

29

Gratulálok, bejött az élet. XD Édes Istenem

Gyerekkorom óta tudom, érzem, hogy nem akarok gyereket. Ez nem változott azóta sem. Már a korom miatt se vállalnék, ha akarnék sem, de még így sem vágyom rá, nem akarok. nem bánom azóta sem, és biztos vagyok abban, hogy 30 év múlva sem fogom megbánni.

Engem úgy ahogy van, boldogtalanná tenne a gyerekes élet, semmi örömöt nem látok benne, hatalmas teher lenne, rengeteg felesleges stressz, nyűg stb. Taszít a gondolat is, úgy érzem elcseszném vele az életem, és hiába gondolnám meg magam, ha már ott van, nem lehet visszacsinálni.

Nekünk így jó hármasban, ketten a férjemmel, és a kiskutyánkkal. Van normálisan időnk egymásra és önmagunkra, nem szorul háttérbe a kapcsolatunk a gyerek miatt, van időnk élni,együtt lenni, programozni, hobbikkal foglalkozni, nem kell máshoz igazodni, nem kell munka és házimunka után még egy harmadik műszak meló a gyerek körül, nem kell aggódni hogy ki vigyáz a gyerekre, beteg lesz e, bántja e valami gyökér a suliban, nem kell kialvatlanság és szaros pelenkák, se ovi, iskola, se jàtszóterezés se semmi hasonló macera.

14. éve vagyunk együtt. Ez idő alatt számtalan baráti páros kapcsolatát láttuk kivirágozni, majd rohamtempóban elhervadni és lassan kipusztulni gyerekvállalás után. Kösz nem.

38/N

Már közép suliban tudtam, akkor az osztály társaim ki röhögtek 15 évesen ezért . Egyszer meg 2008 - ban mondtam baráti társaságban egy este 21 évesen. Azok is dettó...

Lassan már 37 leszek és soha nem érdekelt a ez a dolog.

Másik :

Látok velem egykorú és tőlem fiatalabb apucikat eléggé szívni. Nekem nem hiányzik. Az élet már padlóra küldött eléggé. Több nehézség nem hiányzik. Az élet elég igazságtalan így is.

A nagynéném nem akart, de a nyomás miatt mégis bevállalt egyet 25 éve. Nem titkolja, hogy ő megbánta, annak ellenére, hogy a maga módján szereti a lányát, de látszik a kapcsolatukon, hogy nem az a szoros anya-lánya viszony. Most szerencsétlent presszionálja, hogy soha ne szüljön, mert az lesz élete legnagyobb hibája.

Én kb. kamaszkorom óta tudom, hogy nem akarok, vagyis akkor fogalmazódott meg ez a gondolat már kristálytisztán. Így visszagondolva voltak jelei kisebb koromban is, mert az én Barbie babáim soha nem voltak terhesek, nem voltak anyák, és annak ellenére, hogy amúgy volt kisbaba, meg kisgyerek méretű babám hozzá, azok sosem képezték az eljátszott történetek részét, én csak a felnőtt babákkal játszottam.

Néha bevillan, hogy mi van, ha mégis megbánom, de ezek ilyen pillanatnyi gondolatok csak, mert elképzelem, hogy itt lenne, és a hideg kiráz tőle. Ennyi idősen ha akarnék, sem vállalnék már, semmi türelmem nem lenne hozzá. A férjemmel 20 éve vagyunk együtt, ő sem akar. Mondhatnám, hogy szerencsére, de ha akarna, nem lenne a férjem.

38/N