Ha totál kudarc az életem, de mégis szorgalmasnak tartom magam, akkor mit tegyek még, mennyit tegyek még? Mikor mondható, hogy nem a "langyos vízben" ülök?

Az életem minden területén egy totális csődtömeg vagyok és mostanában bizony többször eszembe jut az öngyilkosság is, még nem durván, de azért át-átvillan az agyamon. Többször mentem sírva haza az elmúlt időszakban. Ma bent a melóban sírdogáltam, ahol biztosan nem láthatja senki (remélem a szemem se pirosodott ki, de akkor így jártam, legalább van min pletykálniuk).

Mindig azt a választ kapom, hogy csak siránkozom, miért nem állok fel a székből, miért nem teszek magamért.

Ilyenkor arra gondolnak, hogy még ennél is többet?

Vagy máshogy?

Ennél időben többet már nem tanulhatok, nem sportolhatok, nem tehetek, mert arra 1 vagy 2 hónapon belül megyek rá.

Mást, máshogy? Én próbálok idomulni is, változtatni, ha kell, magamon is és azon is, amit csinálok.

Mégis mit kellene még másképpen?

Szerintem nekem "meg van írva", hogy csőd leszek (ezzel nem vagyok egyedül).