Nektek hogy ment? Tudnatok valami tanacsot adni? Esetleeg tapasztalatot irni?

Átgondolatlanul én nem igen mentem sehova fiatalon sem, ha menni kellett intézkedni olyan helyre ahol előtte sosem jártam, akkor vittem a szülőt pl 23 évesen is, és mi van akkor? Valaki meg akkora ember a lakáson kívül, hogy közben otthon mossa a nője a gatyáját, szóval....

Én nem önállósodtam még 27 évesen sem, egyrészt minek, másrészt kinek? Gyerek, család nincs, kor ide vagy oda a mindennapi dolgaim semmit nem változtak 19 éves koromtól.

Pl az autó vételhez is csak a papírmunka részéhez kellett segítség, hogy át ne b_____k vele.

Neten lenne érdemes ismerkedni, levelezni emberekkel, akikkel aztán találkozol, ha sok levelezés alapján szimpatikus és úgy gondolod: találkozáskor is az lesz.

Előbb csak egy emberel érdemes gyakorolni, vagy tudatosan szituációkat teremnteni gyakorláshoz. Például utcán megkérded mennyi az idő, útbaigazítást kérsz... Telefonos ügyfélszolgálaton megkérdezel valamit stb.

Nehéz, de beleszoksz, úgy van kitalálva hogy mindenkinek menjen, pedig hozzád képest pl. a nagyon idősek erősebb hátrányban vannak.

Merj kérdezni, segítséget kérni ha valami nem világos, ez sokkal magabiztosabb képet mutat rólad mintha hosszasan szerencsétlenkednél valamin amit nem értesz. Vannak kedves emberek, ők simán segíteni fognak, és vannak taplók akik meg mindenkivel ilyenek, szóval ne vedd magadra a dolgot. Az ügyintézés mindenki számára frusztráló, az ilyen munkák is azok, elég sok feszültség gyülemlik fel ott az emberekben, talán ezt érzed meg te is. Gyakorlod és belejössz, ahogy mindenki. Úgy 10-15 alkalom után már semleges lesz az egész.

Ha ez megvan, akkor mehetsz dolgozni!

Ha diák vagy még, akkor a diákmunkákat ajánlom kezdésnek. Olyat keress, ahol kortársaiddal lehetsz.

A pénzt meg költsd egy nyelvi tanfolyamra, es társas sportra!

Jól gondolod, hogy be kell tartani egy fokozatosságot!! Csak tényleg mindig picit kijjebb kell menni a komfortzónádból. Csak akkor fogsz fejlődni, csak akkor van lehetőséged jobb életre.

Amúgy van kis hasonlóság a sztoridban a szociális fóbiához. Nem tudom, hogy ennyire durva-e nálad a dolog. De ennyiből még lehet csak félénkség is. De mindkettőt le lehet vetkőzni, az a lényeg 🙂