Depressziós lehetek vagy más is ilyen huszonévesen?

Sokszor nem értem magam.

Azon gondolkodom, hogy mi lehet a baj, de nem tudok rájönni.

Idén végeztem egy egyetemen, amivel semmit sem akarok kezdeni, mert szüleim nyomására mentem. Ezen túltettem magam, még jelenleg is azon gondolkozom, mihez kezdjek, mit tanuljak, hogy jó legyen és legyen majd pénzem, miközben egy kisboltban dolgozom, ami nap mint nap azt a megvető érzést sulykolja belém, hogy ennyire lettem jó... egy lenéző főnöknek szolgáskodni, egy olyan dolgot végezni, amit bárki tud. Ezért kellett annyit tanuljak és mindig jó jegyet szerezzek, mert igy 'lesz belőlem valaki' szüleim szerint, akik próbáltak igy előre tolni, de aztán mikor tényleg kellett volna útba igazitani, már nem volt tanácsuk. Mert a felnőtt életben már nincsenek jó jegyek, szóval magamra maradtam és nem tudom merre induljak, ami miatt folyton agyalok és stresszelek. Persze a legjobb barátnőm ilyenkor az orrom alá dörgöli, milyen jó, hogy az ő szülei tudták mi a jó neki, jó helyre küldték és most szuper munkája van...

Ezek mellett ha marad időm próbálnám élvezni a fiatalságom, de valami nem engedi. A jövőn gondolkozva telik el a jelenem és nem élek. Nem tudom normálisan megélni a pillanatokat. Házimunkát robot szerüen végzem el, ha már muszáj, amúgy meg minden percben döglenék az ágyban. Energiám nincs, terveim lennének de nincs motivációm és erőm. Fizikai okokat keresek, miért érzem magam mindig fáradtnak, de a doki sem kapott, szóval nem a testem a hibás.

Minden nap arra gondolok, hogy nem akarok másnap munkába menni.

Mások szerint nincs okom panaszkodni, hisz szép vagyok, fiatal, van párom több éve, aki tényleg szeret és előttünk az élet... Mégis ilyen ramatyul érzem magam és folytogat az aggodalom. Még a klimaváltozást is a szivemen érzem.

Voltunk nyaralni, első két nap csak úgy elkezdtem a sirást, okot nem tudok, a lényeg annyi, hogy nem tudtam élvezni teljesen a tengerpartot sem. Az utolsó két nap fogtam fel, hogy nyaralok és akkor jó volt, de rettentően haragszom magamra, amiért ilyen lettem. Pms van legtöbbször a sirások hátterében, az is nagyon befolyásol.

Olyan, mintha két részre oszlanék belül, egyik felem igy érzi magát, másik felem haragszik rá és reálisan látja a dolgokat, hogy ez nem normális és ne legyek már ilyen, élvezzem az életet...

Gyakori ez a jelenség másoknál is ? Mit tegyek? :( 22n