Él valaki rajtam kívűl hányás fóbiával?

Nem jól állsz neki, a hányást szeretni kell.

AZ nagyon jó érzés, amikor azok az ízek , illatok jönnek fel. Csak egy kicsit változtass a felfogásodon és jobb lesz.

Nem vagy egyedül. Én magam is ezzel küzdök, párom is és még a környezetemben 2 ember. Nagyon nehéz vele megbirkózni a hétköznapokban, hiszen egy természetes folyamat. Mi is tudjuk ezt, mégsem tudjuk kezelni.

Szerencsére sem én, sem a párom nem vagyunk egy "hányós típusúak", ezért egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor fordult elő. Az, hogy hogyan kezdődött nálam azt nem tudom és azt sem, hogy mi váltotta ki, hogy ennyire rettegek tőle. Nálam kb 7 éve kialakult ez miatt pánikbetegség, rosszul voltam és féltem, hogy hányni fogok, pánikrohamom lett. Miután ez az eset megtörtént, utána jött egy nagyon mély időszak az életemben, ugyanis annyira féltem, hogy hányni fogook, hogy konkrétan nem ettem semmit. Eg pirítós és azt is erőszakolva.. szóval akkor lefogytam 15 kg-ot kb. 1 hónap alatt.. nálam ennyire bedurvult a dolog. Azóta tudatosan igyekeztem kézben tartani, mára már hála istennek pár kg-ot vissza is híztam és nem keseríti meg annyira ez a fóbia az életem, mint évekkel ezelőtt.

Ha a környezetemben, környezetünkben olyan vírus van, persze akkor ez felerősödik. Olyankor nem bírok enni, de szerencsére amint kiderül, hogy sikerült nem elkapnom, visszaáll minden. Párom nálam nehezebben kezeli, mert ugyan én is nézem pl. az élelmiszerek lejárati dátumát, de ő pl. nem eszik tojást idegen helyen, vagy tojásos kaját, folyamatosan szed mindenféle immunerősítőt, fertőtlenít mindent, nagyon durván be tud pánikolni, hogy ha valaki csak annyit mond, hogy hányingere van.

Ha visszagondolok, nekem apukám gyerekkoromban elég durván alkoholizált és én konkrétan úgy nőttem fel, hogy folyamatosan hányt... a környezetemben rengeteg ilyen volt. A húgom is elég hányós volt gyerekkorában, mindenre emlékszem, ami ilyen emlék, szóval én ehhez tudnám kötni.

Alkoholt egy kortyot sem iszom. Nem is esik jól és félek, hogy rosszul leszek tőle. Mindig van nálam hányás/hányinger elleni gyógyszer. Kerülöm az olyan szituációkat, ahol előfordulhat ilyen ..

Szóval nehéz ezzel együtt élni, mégis megoldható, hogy annyira ne keserítse meg a mindennapokat.

25L

Nem vagy egyedül. Úgy kezdődhetett, hogy kiskoromban ha egyszer rámjött a hányás, akkor napokig fennállt az állapot, mindegy, hogy szimpla gyomorrontás volt, vagy vmi fertőzés, esetleg csak túl sokat ettem (össze)... Azóta már a hányinger első érzésétől pszichésen is rosszul leszek, így csak rosszabbodik az egész, sőt, rá is görcsölök előre. Ha vki öklendezik körülöttem már attól émelygek. Tehát nem vagyok nagy segítség, ha vkinek hánynia kell, csak ha van bennem egy kis alkohol, akkor ez a gátlás némileg feloldódik. Így már segítettem nemegyszer, de akkor se ment olyan könnyen, csak próbáltam a célra koncentrálni és így elnyomni a fóbiát (különben lehet, hogy megfulladt volna az illető). Azóta egy kicsit jobban tolerálom az esetet, de az sem mindegy, hogy mi jön ki az illetőből...

Magam részéről azért szívok, mert képes vagyok akár egésznap rosszul lenni és visszafolytani, mint hogy meghánytassam magamat, ahogy azt haverjaim játszi könnyedséggel megteszik. Tehát megpróbálom minimalizálni az eshetőségét a hányingernek/hányásnak normális körülmények között. Nem olyan rég volt az, hogy ételmérgezést kaptam, alig voltam magamnál, és folyamatosan hányingerem volt, hiába mentem ki, és próbáltam öklendezni, nem jött. Akkor már azon voltam, hogy nincs mese, le kell nyúljak a torkomon, de hál' Istennek, feljött magától. Utána jobban lettem, de mindezt a kb. 2 óra szenvedést megúszhattam volna, ha az első pillanatban könnyítek magamon.

Mi történik ha véletlenül megis hánytok?

- konkrétan traumaként élem meg, emlékszem az összes hányásomra és annak körülményeiről, és amikor rosszul vagyok, előjönnek ezek az „élmények”.

Nevetségesnek érzem magam, hogy egy természetes folyamat ezt okozza, de konkrétan olyan mint ha PTSD-m lenne hányinger esetén...

Egyébként általában ilyenkor görnyedve ülök, és folyamatosan hajtogatom, hogy "nem akarok hányni", de van amikor még ennél is rosszabb, és már pánikbeteg szerűen viselkedek, de ez 2x fordult csak elő, és azt a hányingert migrénes fejfájásnak köszönhettem. Na az maga a pokol.

Gondolom, hogy páran szánalmasnak találnának ez miatt, de ez olyan fóbiás dolog mint másnak a fogorvos vagy orvos, esetleg repülés stb...