Ki az aki vagdossa magát, Sorstársak mesélnétek?

#21 Ajánlom neked ezt a jelenetet,van magyar felirat is hozzá:

[link]

Rosszat linkeltem be:

[link]

Régen vagdostam magam. Aki nem csinálta, nem tudja miért van ez. Lehet, hogy vannak, akik csak a figyelmet akarják felhívni, de én mindig úgy vágtam, hogy ne lássák. Pont, hogy nem más sajnálata kellett. 12 évesen kezdtem. Már 19 lehettem, mikor megtudtam, hogy többen is vannak. Addig azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen. Kemény gyerekkorom volt, és később sem lett egyszerűbb. Sosem féltem a haláltól. Sőt, akartam öngyilkos lenni. De ahhoz a vagdosásnak semmi köze nem volt. Mikor rádöbbentem, hogy a halál túl végleges, nem próbáltam többször. De vártam, hogy lezuhanok a repülővel, vagy karambolózok. A haláltól nem féltem, csak az emberektől. Kívülről vidám, társasági ember voltam. De az érzéseimet mélyen tartottam. Soha nem bántottam senkit. Se szóval, se tettel. Engem viszont annál többen. Sportoltam, de az mégsem olyan, mint a vágás. Kezdetektől éles késsel csináltam. 12-22 éves koromig. Egyszer 24 évesen még volt 1 karcolás, de azonnal letettem, azóta meg meg se fordul a fejemben. Kiraboltak, megerőszakoltak (amiről szintén nem beszéltem senkinek, csak 1 embernek, aki aztán átvágott). Nem találtam más megoldást, hogy enyhítsek a bennem rejlő hatalmas fájdalmon, és elterelem a gondolataimat. Soha életemben nem ittam, nem cigiztem, nem szerencxejátékoztam. Mindig józan életet éltem. Pedáns tanuló voltam, tökéletes munkaerő... Ez az egy dolog, amiben ideiglenesen békét leltem. Soha nem kötöttem be a sebeim, de mindig figyeltem arra, hogy ne vegyék észre. Próbáltam rendszertelenül csinálni, így ha mégis meglátják, azt mondom, beleestem az üvegajtóba. Elhiszik.

Emlékszem az érzésre. Emlékszem hogy fájt, mikor kitéptem a friss sebből a rátapadó ruhát. És így tovább szenvedtem. És tudom, hogy leírva szörnyű. De soha nem vezettem ittasan, nem tettem tönkre alkohollal családok életét, nem vertem el az összes pénzem szerencsejátékra, nem nyomorítottam meg senkit a kicsapongó életemmel, mert az elfogadott, de az nem, hogy valaki nem akar másokat semmilyen módon bántani.

A hegek mélyek. Megmaradtak. Mivel megszoktam, észre sem veszem már. Csak, mikor látok néhány fura tekintetet, jövök rá, hogy mit gondolhatnak. Azóta Anya lettem. Soha eszembe nem jutott, és iszonyú belegondolnom abba is, hogy a gyerekem ezt tegye magával. Én egyedül dolgoztam fel a velem történeteket. Teljes erővel, szívvel azon vagyok, hogy a Gyermekeimnek ne kelljen. Átérzem a valódi bánatot, de arra ösztönöznék mindenkit, hogy találjon életcél, szeresse magát annyira, hogy abbahagyja a vagdosást.

Régen vagdostam magam. Aki nem csinálta, nem tudja miért van ez. Lehet, hogy vannak, akik csak a figyelmet akarják felhívni, de én mindig úgy vágtam, hogy ne lássák. Pont, hogy nem más sajnálata kellett. 12 évesen kezdtem. Már 19 lehettem, mikor megtudtam, hogy többen is vannak. Addig azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen. Kemény gyerekkorom volt, és később sem lett egyszerűbb. Sosem féltem a haláltól. Sőt, akartam öngyilkos lenni. De ahhoz a vagdosásnak semmi köze nem volt. Mikor rádöbbentem, hogy a halál túl végleges, nem próbáltam többször. De vártam, hogy lezuhanok a repülővel, vagy karambolózok. A haláltól nem féltem, csak az emberektől. Kívülről vidám, társasági ember voltam. De az érzéseimet mélyen tartottam. Soha nem bántottam senkit. Se szóval, se tettel. Engem viszont annál többen. Sportoltam, de az mégsem olyan, mint a vágás. Kezdetektől éles késsel csináltam. 12-22 éves koromig. Egyszer 24 évesen még volt 1 karcolás, de azonnal letettem, azóta meg meg se fordul a fejemben. Kiraboltak, megerőszakoltak (amiről szintén nem beszéltem senkinek, csak 1 embernek, aki aztán átvágott). Nem találtam más megoldást, hogy enyhítsek a bennem rejlő hatalmas fájdalmon, és elterelem a gondolataimat. Soha életemben nem ittam, nem cigiztem, nem szerencxejátékoztam. Mindig józan életet éltem. Pedáns tanuló voltam, tökéletes munkaerő... Ez az egy dolog, amiben ideiglenesen békét leltem. Soha nem kötöttem be a sebeim, de mindig figyeltem arra, hogy ne vegyék észre. Próbáltam rendszertelenül csinálni, így ha mégis meglátják, azt mondom, beleestem az üvegajtóba. Elhiszik.

Emlékszem az érzésre. Emlékszem hogy fájt, mikor kitéptem a friss sebből a rátapadó ruhát. És így tovább szenvedtem. És tudom, hogy leírva szörnyű. De soha nem vezettem ittasan, nem tettem tönkre alkohollal családok életét, nem vertem el az összes pénzem szerencsejátékra, nem nyomorítottam meg senkit a kicsapongó életemmel, mert az elfogadott, de az nem, hogy valaki nem akar másokat semmilyen módon bántani.

A hegek mélyek. Megmaradtak. Mivel megszoktam, észre sem veszem már. Csak, mikor látok néhány fura tekintetet, jövök rá, hogy mit gondolhatnak. Azóta Anya lettem. Soha eszembe nem jutott, és iszonyú belegondolnom abba is, hogy a gyerekem ezt tegye magával. Én egyedül dolgoztam fel a velem történeteket. Teljes erővel, szívvel azon vagyok, hogy a Gyermekeimnek ne kelljen. Átérzem a valódi bánatot, de arra ösztönöznék mindenkit, hogy találjon életcél, szeresse magát annyira, hogy abbahagyja a vagdosást.

33 éves vagyok

Az osztályom utál, Anyám kiabál velem, elhord minden szarnak, minden fiú aki csak lát távol marad tőlem. Meghalni nem akarok. Amikor Anya kiabál velem, igazat adok neki, és nagyon fáj, a lelki fájdalmamat nem tudom kezelni, ezért fizikailag kezelem, egy borotva pengével. 11 éves koromba szexuálisan zaklattak, azóta is bűntudatom van amiatt.

14/L

Szia

Tudom régi kérdés de azert írok.

Én 12 éves koromban kezdtem ezt az egészet.Hogy miert:mert a macskám(nagyon fontos számomra) a szemem előtt halt meg mérgezésben,utáltam magam,a szüleimnek meg kellett felelnem de nem tudtam és bántottak e miatt.Nem vették még észre de nagyon nehéz így az elet mert ugye jön a nyár és azért valamilyen rövid ruhát fel kellene venni mert nem ülhetek 40 fokba pulcsiba