Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ti hogyan jöttetek rá hogy...

Ti hogyan jöttetek rá hogy mit is akartok az élettől, milyen hivatást, milyen életmódot stb?

Figyelt kérdés

Rengetegen dolgoznak "valamit", de nem azt amit szeretnének, amiben jól éreznék magukat, és csak peregnek az évek az életéből, előbbre nem jut szellemileg.


Hogy lehetne, milyen módon megtalálni azt az utat, amit nekem be kell járnom, hogy keressem meg azt a pályát, amiről tudom hogy jó kedvvel, örömmel végezném, és érezném hogy hasznos amit csinálok, értéket állítok elő?


Jelenleg dolgozok de ezen érzem hogy nem az én világom, pedig más megveszne érte hogy ilyen melója lenne (közszféra, tehát irodai). Mielőtt még: nem a munka kevés (ergo unatkozok, nem!), csak az egész hozzáállás, technikai háttér, stb. aki benne van tudja miről beszélek.


Jelenleg úgy érzem hogy semmi se motivál, nincs célom, nem tudom merre, és ez kihat a családi életemre, lelkivilágomra, látásmódomra.


28F


2020. jan. 21. 12:07
 1/7 anonim ***** válasza:
68%

Én szeretem, amivel foglalkozok. Nem volt benne semmi magasztos megvilágosodás, egyszerűen munkát kerestem, többek között ez a hirdetés is szembejött, jelentkeztem, behívtak, felvettek. Igazából utána szerettem meg különösebben. :D

Szintén közszféra, tudom miről beszélsz, nálunk is csapnivaló a technika és a többi, de nem értem, ennek mi köze ahhoz, hogy szeretem-e a munkám.

2020. jan. 21. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
69%

Én teljesen véletlenül kerültem a munkahelyemre. Én sem tudtam, hogy mit szeretnék, nem is a szakmámban találtam munkát. Először csak úgy elvoltam. De ahogy beletanultam, annyira megszerettem, hogy ha nem is itt dolgoznék, akkor is hasonló területen szeretnék maradni. Közben képeztem is magam, hogy ezen a területen is legyen végzettségem.

Szerintem majd neked is alakul. Tapasztalni kell, hogy tudd, hogy merre menj.

Ha a munkád nem is okoz örömet a mindennapokban, munkán kívül is lehet sok mindent csinálni, amit szeretsz.

Ha annyira rossz és váltani szeretnél, akkor meg az lehet a cél, motiváció.

2020. jan. 21. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Kérdésemben arra is kitértem, hogy nem tudom merre, de megélni meg kell valamiből. Ördögi kör
2020. jan. 21. 13:00
 4/7 anonim ***** válasza:

3: amíg nem tudod merre, addig ne válts. Ne fogd fel ilyen sötéten. Igazából semmi bajod. Nézelődj, milyen képzések vannak, mi érdekel. Tanulj valamit.

És ahogy már írtam (2) nemcsak a munka létezik a világok. Nagyon sok örömet lehet lelni valami másban.

2020. jan. 21. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
66%

Lenne amit csinálnék, csak nincs meg az anyagi háttér hozzá, illetve 27 évesen már nem ülnék vissza tanulni.

Biztos van néhány meló amit szeretnek végezni, de társadalom 70%-nak helyzete nem ilyen.


Nekem az a fontos hogy elég legyen arra a bevétel, amire kell, más nem igazán érdekel már közel a 30-hoz.

Egy átlag ember egyébként sem tud változtatni olyan szinten, mint akinek minden segítsége adott.

2020. jan. 21. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 kojee ***** válasza:
Én 14 évig olyan munkát csináltam amit szerettem, és kb mint az első is írta hirdetés felvettek, és megtetszett,de elég lett belőle így 40 évesen ismét fősulin tanulok. Ha olyan munkát szeretnél amit élvezel is, akkor el kellene gondolkodnod, hogy azt az élet melyik területén szeretnéd végezni (műszaki/emberek, betanított/kreatív). Keress fel egy jó pályaválasztási tanácsadót.
2020. jan. 21. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
55%

Nem volt egy "megvilágosodásom", egyszerűen csak mindig is az orvosi pálya érdekelt. Gyerekkoromban imádtam az emberi testről szóló könyveket, szerettem olvasni, tanulni. Anyám egészségügyben dologzik, amikor bementem a munkahelyére, akkor imádtam olvasgatni az orvosi tankönyveket, nézegetni a műszereket, figyelni az ott dolgozókat. Később elkezdtem ilyen témájú sorozatokat, filmeket nézni. A tanulással sosem volt gondom, szóval nem elérhetetlen célt tűztem ki magam elé, direkt olyan gimibe mentem, ahol jó esély volt rá, hogy felkészítenek a felvételire, csak orvosi egyetemeket jelöltem. Most negyedéves orvostanhallgató vagyok, a sok egyetemi kínlódás ellenére is úgy érzem még mindig, hogy jól választottam. Ha nem sikerült volna a felvételi, akkor újra próbálkoztam volna, fel sem merült semmi más pálya.


Persze ez neked szerintem nem sokat segít, de ez volt a kérdés. Egy talán hasznosabb tanács, amit a továbbtanulni készülőknek szoktam javasolni: ne egyetemi szakban vagy munkahelyben/beosztásban gondolkozzanak, hanem abban, hogy konkrétan mivel szeretnék tölteni a napjaikat. Pl annyit már csak meg tud mindenki állapítani, hogy a kétkezi munkát, a szerelést, alkotást élvezi jobban, vagy a szellemi munkát, a folyamatos kihívásokat, a gondolkodást igénylő feladatokat. Ha ez megvan, akkor innen lehet tovább menni (pl szellemi munkán belül milyen terület(ek) érdekel(nek)?), akár több irányt is kijelölni, amibe ha beleképzeled magad és mérlegeled a dolgot a saját szempontjaid alapján, akkor úgyis tudni fogod, hogy szeretnéd/tudnád-e csinálni hosszú távon, vagy nem.

2020. jan. 21. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!