Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Van itt olyan, aki egyetemen...

Van itt olyan, aki egyetemen elrontotta az első félévét?

Figyelt kérdés

Most fogom befejezni az első félévem és eléggé elcsesztem. Most számoltam ki, hogy még ha 5-öst is szerzek az egyik vizsgán, még úgyse lesz meg a 3-as átlag. Max. akkor lenne meg, ha egy másik tantárgyból elérnék legalább 3-ast az utóvizsgán, de annak kb. 0% az esélye. Konkrétan annak is örülök, ha egyáltalán átmegyek..

Az egyik barátom azzal próbált nyugtatgatni, hogy az első félévét ő is elszarta anno, de nála ez annyit jelent, hogy becsúszott a sok 5-ös közé pár 4-es...Ráadásul egy másik barátom ugyanerre a szakra jár, mint én, csak ő egy évvel felettem van és azt mondta, elég nagy baj, ha most nem lesz meg a 3-as átlag, mert a 2. félév sokkal nehezebb.

Lehet, hülyén hangzik, de most olyan idiótának érzem magam, hogy már a legeslegelején se sikerül a minimumot teljesítenem, már azon is gondolkodtam, otthagyom a sulit, mert még nálam sokkal okosabb, szorgalmasabb felsőbb éves ismerőseim is szenvednek, akiknek az első félévben kb. csak 5-öseik voltak, akkor velem mi lesz?

Egyébként ha ez számít valamit, RÉSZBEN azért is lettek ilyen szar jegyeim, mert az egyik felsőbbéves ismerősöm ideadta a régebbi jegyzeteit és emiatt nem igazán jártam órákra, mert azt gondoltam, felesleges. Aztán vizsgaidőszakban csak halogattam a tanulást és csak az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy tanulnom kéne és hát a magolósabb tantárgyaknál meg is lett az eredménye..Bár az egyik legnehezebb tantárgyból kb. másfél nap alatt készültem fel és 4-esre szóbeliztem, szóval talán nem lehetek annyira menthetetlen.

Van olyan, akinek hozzám hasonlóan nagyon rossz lett az első féléve? Vagy ez tényleg azt jelenti, túl hülye/lusta vagyok az egyetemhez?



2020. jan. 27. 00:54
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

1. félévem borzalmas volt. 6 tárgyból 2 sikerült, az a 2 volt a legkevesebb kreditet érő.. Második félévet passzívoltam, mert nem tudtam volna elég kreditet szerezni hogy maradjak államin. Harmadik félév(ez volt a mostani) szinte újra csináltam az első félévet, csak volt 1 plusz tárgyam ami 3. féléves előkövetelmény nélkül. 1 tárgyat sikerült megcsinálnom(mondjuk azt ötösre), meg 1-ből aláírást szereznem de a vizsga nem sikerült belőle (ahogyan a szak 70%-nak sem). Nekem családi, baráti gondok, mentális problémák miatt voltak bajok többnyire,de jócskán közrejátszott az egyetem minősége is, továbbá az hogy a középsuli ahonnan jöttem, fényévekkel le volt maradva az egyetem elsőéves igényeitől.. Kövi félévtől valszeg így is úgy is önköltségesen leszek, mivel se kreditem se átlagom nincs meg az államin maradáshoz.. Igazság szerint a szakváltáson is gondolkozok, mert nevetségesen magasak az elvárások a semmire és semmit nem nyújtanak cserébe aminek köze lenne a szakhoz amire jöttem.

A fentebb említett vizsgás tárgyamra másfél hétig készültem, 20db 50-70 oldalas diából és megbuktam a szóbeli részén mert a tanár túlzás nélkül betűre pontosan kérdezte és olyan keresztkérdésekkel bombázott, amik benne se voltak a diasorban. Mindezt egy olyan tárgy elméleti részéből aminek hasznát sem vesszük, csak a gyakorlatnak. (40emberből 4-nek sikerült a szóbeli). Az összes többi tárgyam gyakjegyes volt de ott is vasszigor.

Na de ez már személyes sztori.


Kérdésedre a válasz: Nem vagy túl lusta, csak hozzá kell szoknod. Első félév, új tapasztalat, persze hogy elragad a hév, nem realizálod időben hogy időben kell tanulni stb. Ez még nagyon az eleje, semmi bajod nincs belőle :) Tanultál ebből, újracsinálod majd és kész.

2020. jan. 27. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Most nyers leszek, de muszáj az érdekedben.


Az utolsó részben, amiben leírtad, hogy legnehezebb tantárgy és másfél nap alatt 4-est kaptál belőle, ezzel ne nyugtatgasd magad, mert látatlanba is megmondom, hogy ez nagyrészt szerencse volt. (pont jót húztál, pont olyanokat kérdezett)

Nehogy azt hidd, hogy ez minden tantárgynál így lesz, sőt...


De, hogy az elejéről kezdjem én is, a legelső félévemben én nekem nemhogy rossz lett az átlagom, de 3 tantárgyat nem is teljesítettem, 1-esem lett mind3 tárgyból, a többiből pedig éppen 3-as átlag felett értem el.


Nekem is elment az összes kedvem az egyetemtől, de rájöttem, hogy szeretem az egyetemet és azt is amit tanulok, csak kellett az első félév arra, hogy belerázódjak, és megtudjam mik a követelmények pontosan.


Minden jobb annál, hogy otthagyod az egyetemet. Neked sokat segítene az, ha készülgetnél év közben. Ha vannak zh-k, akkor elég azokra tisztességesen készülni és már könnyebb lesz maga a vizsgaidőszak is. De ha nem ilyen tipusuak a zh-k, vagy nem kell rájuk tanulni nagyon, akkor pedig muszáj leszel megerőltetni magad, és magadtól nekiülni év közben tanulni.


Motiváljon folyamatosan az, hogy a többiek előtt azért nagy szó, ha tudják mikor rád néznek, hogy "na ő aztán már tud valamit". Továbbá próbálj meg mindig belegondolni, hogy 1-1 jó vizsgával vagy órai teljesítménnyel az oktatók is felfigyelnek rád és annál nincs jobb érzés, mikor az egyetemen bármelyik tanár/oktató megjegyez magának (pozitívan) és felismer a több ezer hallgatója közül.


Ezt a halogatást pedig felejtsd el, én is ilyen vagyok, de sokkal jobban megkeseríti az életed az állandó izgulás és görcsölés azon, hogy "bárcsak időbe el kezdtem volna tanulni". Egyszerűen nem kellemes az a néhány nap szabadság amit akkor élsz meg, amikor tanulnod kéne egyébként és folyamatosan nyomasztva érzed magad a tanulnivaló miatt.


Végül be-be hozogattam azt a néhány tárgyat a következő félévekben és sikeresen lediplomáztam időben, csúszás nélkül.


Szerintem, ha én meg tudtam ezt csinálni, neked csúszott tárgyak nélkül még könnyebb lesz összekapnod magad.

2020. jan. 27. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Hülye nem vagy, lusta igen.

Következő félévben járj be normálisan az előadásokra is, az már sokat fog dobni a tanuláson és az eredményeiden.

2020. jan. 27. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Az elso felevem lett a masodik legrosszabb a 10ből. Nehez beleszokni az ujba! Nyomjad fel a fejjel!
2020. jan. 27. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Nem csak az elsőt, csúsztam egy csomót, még egyetemet is váltottam a végére. Aztán mégis lett munkám diplomás munkakörben mielőtt elvégeztem az egyetemet, MSc-t már kisujjból kiráztam, nemrég neveztek ki vezetőnek.

Szóval no para.

A leírás alapján nem túl acélos a képzés amire jársz. Tudom, hogy csábító a henyélés, de ahol ilyen könnyen fel lehet készülni a vizsgákra, ott ha veszed a fáradtságot és beülsz az órákra, végighallgatod, jegyzetelsz, akkor vizsga előtt elég kétszer átpörgetni a jegyzeteket és meg is vagy.

2020. jan. 27. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Az elején még én sem tudtam, mi hogy van plusz lusta is voltam. Azóta sokkal nehezebb féléveim vannak de az atlagom minden félévben egyre jobb. Be kell járni, jegyzetelni kell és nem 3 napot hagyni 1-1 vizsgára
2020. jan. 27. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat, megnyugtat a tudat, hogy mások is voltak ilyen helyzetben :)

Egyébként ez a vizsgaidőszak elég tanulságos volt, következő félévben tuti elkezdek többet, illetve hamarabb tanulni 😓

2020. jan. 27. 13:19
 8/8 anonim ***** válasza:
Nem csak az elsőt, hanem kb az összeset. 2-3 bukó tárgy mindig volt, mégis egy év csúszással lediplomáztam. Tedd meg, ami tőled telik, az önbecsülésednek is jót tesz.
jan. 20. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!