Évről évre kilátástalanabb a helyzetem. Mégis, mit tennél a helyemben?

Sajnos soha a büdös életben nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, talán itt van a legnagyobb baj.

Nem volt mit tegyek érettségi után, (már akkor meg kezdtem) elmentem hát egyetemre angol szakra. El is végeztem tavaly, azóta csak vergődök. Egy épkézláb munkahelyem nem volt azóta, most meg ki is rúgtak (nem csak engem, mindenkit).

Az a baj, hogy ami érdekel abból nem lehet megélni. Érdekel a történelem, a katonaság; most vonuljak be a seregbe szintén minimálbéres fizetésért?

Az autókat szeretem meg a vezetést, de a kisebb sofőr munkák kapcsolatosak azzal, azok meg tudjuk, hogy milyenek...

Mennék én dolgozni tovább, de hogy mit azt már fogalmam sincs. Nem igazán találok még munkát sem, amivel lehet is jutni egyről a kettőre. Mivel egy normális végzettségem sincs, így ezután a vírusos, válságos mizéria után még úgy se lesz semmi, csak fejetlenség...

Külföldre soha nem akartam menni dolgozni, mert én nem bírok elmenni itthonról (nem nem a szülői ingyen létet nem tudom elhagyni, mert most is albérletben lakom).

Már arra is gondoltam, hogy elmegyek inkább kamionozni, azt még szeretném is szerintem, még ha vannak bőven árnyoldalai is, de a legnagyobb baj azzal is, hogy azzal sem lennék itthon, k..r*ára. Hiába keresek jól, ha nincs mikor meg mire elkölteni...

Annyira balf**z vagyok az élethez, hogy akárhogy töröm a fejem, semmi. Rám jön a sírhatnék mindig, ha arra gondolok, hogy bárhogy kapálózok, akkor sem lesz egy normális kocsim még 10 év múlva sem.