Aki tényleg boldog, az nem posztolja a közösségi oldalakra - miért hiszik ezt emberek?

A személyes életemből nem osztok meg semmit. Sőt, azt is letiltottam, hogy bárki bárhol belinkeljen. Egy kivételt tettem azért, a feleségem belinkelt az egyik esküvői fotón, más semmi.

A gyerekekről sem semmit. Max olyan információkat írok ki, amik a közösséget érdekelhetik.

Ha mindent kiposztol az ember, akkor elveszik a pillanatok intimitása. Nem a tied a pillanat, hanem valami közhelyszerűvé silányul az, ami számodra szép, fontos.

Valahogy olyan ez a facebook, hogy lelki értelemben sok ember meztelenül mutatja meg magát, a maga intimitását, és mivel tömegesen látsz bele az intimitásokba az intimitás közege nélkül, szemérmetlennek, és magamutogatónak tűnik a sok személyes pillanat. Mintha az ismerőseid meztelen fotóit néznéd, az intimitás megfelelő közegében lehet helye ennek, de nem a személytelenségben.

Az egyik ember a kutyáját etette meg, a másik nagymamája halálát közli, a harmadik azt, hogy mit evett ebédre, a negyedik, hogy körbefutott egy tavat, és így tovább, az ember gyomra lassan elindul fölfele, és van, aki ebbe beteszi a saját legazentebb pillanatait.

Az ezt felismerő berek tekintik a posztolgatókat szánalmasoknak, mert minden szent pillanatukat lesilányítják.

Persze ehy baráti levelezésben küldök képet a gyermekekről, vagy máa történésről, de ez már a személyesség, az intimitás tere.

Én sem értek egyet ezzel az idézettel.

Én pont, hogy akkor voltam régen a "legposztolgatósabb", mikor a legboldogabb időszakomat éltem. Épp azért, mert jól esett az emberek tudomására hozni, hogy már nem vagyok az a különc, antiszoc, nyomorék ember, akit ismertek és aki otthon ült mindennap, mert nem történt vele szinte semmi. Szerettem volna ha látják, hogy már megváltoztam, összekaptam magam, felpezsdült az életem, és inkább így gondoljanak rám, ne olyan szánalmas lényként éljek a fejükben, mint ezelőtt.

Én inkább csak azt nem értem, hogy miért törődsz vele, hogy mások mit gondolnak, ha egyszer neked igy a jó?

Én tökéletesen a másik véglet vagyok, pedig én is a közösségi médiás generációkhoz tartoznék a korom szerint. De se facebookom, se instám, se egyéb közösségi oldalon nem vagyok fenn. Sőt, az elmúlt tiz évben 2-3 alkalom volt, amikor egyáltalán lefotóztam volna valamit. Nincs okostelóm se.

De én igy vagyok harmóniában, és nem is lennék rá képes, hogy az életemet kiteregessem a neten, még felszines szinten sem. Úgy érezném, hogy kiszolgáltatom az intim szférámat, amihez csak a szeretteimnek van köze.

Én igy működöm. Én engem is mindenkfélének gondolnak emiatt mások. De egy percig nem zavartatom rajta magamat, hiszen az életem, az én harmóniám csak az enyém.

Neked is ezt kellene tenned, nem fennakadni, ha más másként gondolja. A te életed a tiéd.

Együgyű gondolkodás, és általánosítás, aminek szerintem ezek a lépcsőfokai:

- Ami új, az mindig rossz, az ördögtől való, és ostoba az, aki él vele, hiszen a régi a jó, a megszokott, a biztonságos. Ha régen nem volt közösségi média, és az emberek más módon sem osztottak meg dolgokat magukról, akkor annak úgy is kell maradnia, és aki ettől eltér, az ostoba. (ugye maradj a csordában, ne akarj elkalandozni)

- Mindenki ismeri azt a sztereotípiát, hogy ha valakinek látszólag irigylésre méltó élete van (lehet ez a közösségi médián posztoló személy, vagy egy híres színész, vagy a közösség tipikus tökéletes családja) ott sokszor sötétebb dolgok folynak a háttérben - az illető biztos szomorú, magányos, stb...

-A közösségi médiáról az a sztereotípia, hogy megteveszto, mindenki a legjobb arcát akarja mutatni, és nem látod az emberek rossz napjait és problémáit rajta.

Tedd össze ezeket, és megkapod, hogy aki aktív közösségi médián, az biztos csak azért ilyen, mert nyomorúságos élete van és itt éli ki magát, amiből az következik, hogy akinek nincs nyomorúságos élete, az még csak nem is gondol arra, hogy havi 1 bejegyzésnél többet osszon meg magáról..

És ha uram bocsá' az általánosítónak van is egy ilyen ismerőse, onnantól az ég világon semmi sem fogja tudni kibillenteni ebből a meggyőződéséből.

Aki így általánosítás (bármilyen témában, nem csak a posztolasban) az sémákban gondolkodik, és nem tud, és nem is akar ettől elérni. A világot nem olyan összetett helynek gondolja, mint amilyen az valójában, hanem a saját korlátolt ismereteit éli meg valóságnak.

#12, Wow! Nagyon szépen leirod azt, amit én is érzek a magam részéről a közösségi médiáról.

#13 szerintem nagyon nagy baj, hogy aki zárkózottabb, csendesebb, otthonülősebb, azt a mai társadalom azonnal nyomorék antiszoc embernek bélyegzi!

Azáyában szerintem sokkal több az értékes, gondolkodó ember ezek között, mert van idejük elmélyedni a gondolatokban, szemlélődni, befelé figyelni, miközben az extrovertált emberek buliznak, és kifelé összpontositanak. Sok ismeretséget kötnek, de ezek többnyire felszinesek és/vagy érdekkapcsolatok, és ami még nagyobb baj, hogy a nagy ricsajban az önismeretük is felszines marad, pedig mindennek az lenne az alapja.

Egyetértek veled. Nekem rengeteg fotóm van azokból az időkből, mikor nem volt fényképező a telefonon, és be kellett osztani a 24 kockát. :D Azokat is a boldog pillanatokra lőttük el.

Meg van az az érzés, (és mondás?) mikor olyan boldog vagy, hogy kiállnál a hegy tetejére és szétkiabálnád, hogy mindenki tudja meg.