Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » INFP-ként egy ISTJ-vel? (MBTI)

INFP-ként egy ISTJ-vel? (MBTI)

Figyelt kérdés

Úgy érzem, a mi párosunk nem a T/F vonalon csúszik el, ahogy azt elsőre az ember gondolná. Szerencsére nem félek a konfliktusoktól, így könnyen meg tudtuk beszélni a dolgokat, illetve nem veszem olyan könnyen magamra amit a másik mond (ebben munka kemény munkám volt korábban).


De lassan-lassan nem tudunk miről beszélgetni. Engem az elméletek, az emberi érzelmek foglalkoztatnak, őt meg a kézzel fogható dolgok. Egyszerűen nem tudunk mit kezdeni egymással, nincsen közös érdeklődésünk.


Ami azért furcsa, mert 4-ből 3 exem "S" volt. Vonz bennük, hogy máshogy látják a világot, és olyan dolgokat vesznek észre, amiket én sosem látnék meg. Úgy érzem, hogy "jobban figyelnek" rám. De közben... azt is érzem, hogy egy N-nel sokkal jobban kijöhetnék. Jó lenne egy olyan társ, aki szintén lelkesedik az MBTI-ért, nem úgy kell kizsarolni, hogy megcsinálja, és.... nem tudom.


Vannak esetleg személyes tapasztalatok? Ilyen nagyon különböző típusok hogyan tudnak kijönni egymással?


Illetve, ha valaki esetleg jobban ért a dologhoz: ugyanazokat a funkciókat használjuk, csak más sorrendben, miért nem működik? (Fi-Ne-Si-Te; Si-Te-Fi-Ne) (Azt a részét értem, hogy a kettő első funkciónk _teljesen_ eltérő, de azt hinné az ember, hogy valamelyik vonalon még találkozunk...)



2020. máj. 1. 21:14
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
17%
Nekem ez kínai..
2020. máj. 1. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Nettő szopás ez a párosítás. INFP-knek a legjobb amit javasolhatok az egy XNFX.
2020. máj. 1. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
26%
😳😳😳😳
2020. máj. 1. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%

Én INTJ vagyok. Eddig két INFP barátnőm volt. Tetszett bennük, hogy ugyanolyan elvontan gondolkozunk (lsd. MBTI), ugyanakkor egyik kapcsolat sem működött. Én nem éreztem őket elég komolynak és kitartónak, ők pedig túl merevnek és kegyetlennek gondoltak engem.


Másfelől viszont egy kapcsolat olyan, amit kihozol belőle. Ne hagyd, hogy puszta elméletek vezéreljenek, ügyes kommunikációval bármit elérhetsz! Lehet, hogy őt pont nem érdekli a pszichológia, de biztosan van más is, ami közös bennetek. Ezt kell megtalálni.

2020. máj. 1. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
Nem az MBTI alapján hozok döntéseket, csak érdekelt volna, hogy mi a véleményetek erről. (Köszi, hogy leírtátok. :)) Engem alapból az ENTP-k vonzanak (bár valahol félek is tőlük), de szerintem érdekes rádöbbenni, hogy talán egyetlen olyan párom volt, aki szintén "N" kategória lehetett.
2020. máj. 1. 21:56
 6/15 anonim ***** válasza:
Annyira ENTP vagyok amennyire valaki lehet, elég sokakat idegesít, vigyázz mit kívánsz :D
2020. máj. 1. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
Miért/mivel idegesítesz sokakat?
2020. máj. 1. 22:30
 8/15 anonim ***** válasza:

Hááát, én nagyon nehezen tudom elképzelni magam egy ISTJ-vel. Nyilván az MBTI nem minden, meg lehetnek kivételek, de amit leírtál, az bizonyítja, hogy nálatok sincs minden rendben.


Amúgy van egy INFP-s (főleg, mert van pár egyéb xNxx-tag is) Facebook-, illetve Messenger-csoportunk, ha lenne kedved csatlakozni, írj! :)

2020. máj. 2. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%

@7 Nem vagyok hajlandó érzelmi alapon vitázni vagy valakivel csak azért egyetérteni, mert közel áll hozzám. Nekem az empátia azt jelenti, hogy az utolsó sorozatgyilkos helyzetébe is próbálok belehelyezkedni és onnan építeni érveket arra, hogy mi miért történt. Ezt értelemszerűen sokan viselik jól. Problémám van azzal is, ha valakit csak meg kell hallgatnom és a végén nem adhatok tanácsot. Minden olyan probléma, amelynél a megoldáson nem kezdünk el dolgozni, számomra értéktelen.


Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy férfiként ez a párkapcsolataimban gyakran vezet súrlódásokhoz.

2020. máj. 2. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

#9 Ilyet én is szoktam csinálni, és valóban nem túl népszerű dolog. De abban mindenféleképpen igazad van, hogy azt nem tudnám elviselni, hogy nem önthetem ki a szívem "csak úgy", mert "annak nincs értelme". Valamint az én ISTJ-mben is zavaró tud lenni, amikor elmesélek neki valamit, ő meg nem sajnál (khm, vagyis támogat érzelmileg!), hanem teljesen objektív marad. Lehet tényleg egy xNFx kéne nekem. Köszönöm a válaszod :)


#8 Hogy kell elképzelni egy ilyen csoportot? Félek minden "új" szituációtól és nem tudom elképzelni, hogy én, aki egyáltalán nem érti teljesen jól az MBTI-t ilyenekről beszélgessek. :D

2020. máj. 2. 13:57
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!