Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan erősödjek meg lelkileg,...

Hogyan erősödjek meg lelkileg, hogy az agresszív, zsarnokoskodó emberek ne tudjanak megfélelmíteni?

Figyelt kérdés
Az apám volt az első ilyen ember az életemben. Aztán általánosban, majd középiskolában mindig belémkötöttek az extrovertált, népszerű emberek. Az első párkapcsolatomban végképp tönkretett a barátnőm. A felsoroltak közelében mind iszonyú félelmet és menekülni akarást éreztem. Azt, hogy bármit csinálok, az sosem elég jó, mindig lesz miért bántani, sose leszek elég. Akkor vagyok kiegyensúlyozott, ha egyedül vagyok. A home office alatt végre ki tudott teljesedni az életem, de jövő héttől újra be kell járnom dolgozni és már most pánikban vagyok. Nem a munkahellyel van a gond, hanem velem, mert megbénít a félelem és nem tudok olyan erőszakos lenni, mint a sikeres emberek, inkább gyáván menekülök a konfliktushelyzetek elől. Pszichológus nem segít, már próbáltam. Alkohol igen, de munkában nem ihatok és amúgy is hamar tönkremennék, ha így oldanék meg minden rossz helyzetet. Nem is azt kérdem, mit kellene tennem, hiszen az világos, hogy szembe kell szállnom az elnyomókkal. A kérdés, hogy hogyan győzzem le az ettől való beteges félelmemet?

2020. máj. 30. 14:02
 1/9 anonim ***** válasza:
19%
Rosszul közelíted meg a helyzetet! Nincsenek elnyomók, akikkel szembe kell szállnod.. A felnőtt élet nem az általános iskola, itt nem csúfol senki, neked csak arra kell törekedned, hogy saját magadat megismerd, és kiállj érte, hogy ez vagyok én, akkor el fognak fogadni.
2020. máj. 30. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
25%

Dolgozd fel a felelmeidet ... mitol is felsz valojaban?


Beszolnak? Engedd el a fuled mellett. Megvernek? Miert tennek, de ha megis ... azt is kilehet birni, tehat nem indokolt a felelmed. Fajdalom? Mulando.


Ha jobban belegondolsz, csak akkor kell felni ha az eleted a tet ... minden mas elmulik, kibirhato vagy elkerulheto.

2020. máj. 30. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
80%
Meghogy a felnott eletben nincsenek elnyomok. Ekkora baromsagot... Kapasbol 4et feltudok sorolni akivel egyutt kell dolgoznom.
2020. máj. 30. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
25%

1es. Nem csúfolnak???


Olyan felnőttek vannak mint a óvodások.


Meditálni kérdező. Napi 3 szor, Domján féle.

2020. máj. 30. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
15%
Az ima hogy elkerűlhesd az effele.embereket ,Isten megtud segíteni de neked kell ezt kérni es figyelni h meghalld amit mond a szívedben es akepp cselekedj
2020. máj. 30. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
27%
Küzdősport, edzés. Engem korábban megvertek, ez akkora trauma volt nekem, hogy már készen akartam állni bármiféle támadásnak. Azóta edzek (súlyzós, elég durva köredzés) és magabiztosabb lettem, nem fosnám már össze magam, ha megint megtámadnának hátulról. Pedig nő vagyok. Ja és a magabiztosság az nagyon sokat segít. Edzéssel vagy küzdősporttal el tudod érni. Mindig abba kötnek bele az ilyen agresszorok, akik a sarokban púposítva meghunyászkodnak. Ha kihúzod magad, 'fent' hordod az orrodat, akkor látszik rajtad a magabiztosság és sokkal kevesebb az esélye, hogy pont beléd kössön valaki.
2020. máj. 31. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
igy van a magabiztossag fontos! az ima se rosz pluszba , ami belso erot ad, ha van kulso erõ hogy megvedd magad akkor plusz magabiztos vagy
2020. jún. 3. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Hogy vagy, kérdező? Javult a helyzet?
2020. aug. 22. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Erősödj meg testileg. Nem kell erőszakoskodnod lenned, elég, ha mások elhiszik, hogy képes lennél rá.

Az alkohol csak függőséget okoz.

2020. okt. 11. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!