Mit lehet kezdeni egy ilyen emberrel? (Kicsit hosszabb)

Az anyámnak pszichés gondjai vannak, ebben egyre biztosabb vagyok. Tulajdonképpen mindig egy nagyon nyers, harsány és erős személyiség volt, ha belegondolok. Csak ugye gyerekként az ember még nem veszi ezeket észre. De ha így visszagondolok, kiskoromban is elég sokat szorongtam és rágtam a körmömet. Az elmúlt években teljesen bekattant. Észrevettem, hogy kibeszél a hátam mögött az egyik rokonnal. Mindig nagyon csúnya dolgokat állít rólam. Esküszöm van neki valami üldözési mániája és olyan történeteket kanyarít rólam, hogy nagyon fáj. Gyűlöli az anyját, engem pedig mindig hozzá hasonlít. Pedig pont, hogy ő az aki egyre inkább olyan. Állandó jelleggel becsmérel nem csak engem, de mindenkit a családban, csúnya jelzőket használ mindenkire szemrebbenés nélkül, ha ideges még rosszabb. Teljesen mindegy milyen apró, jelentéktelen dologról van szó. Mások előtt is olyan primitív módon megalázza a másikat, mintha nem is gyereke lennék. Mintha én egy olyan ember lennék, aki szerinte kevesebbet ér. Az ő szava a szent, senki másé nem létezhet az övén kívül. Mint egy nagyon rossz főnök, aki csak félelemben tartja a környezetét az agresszív viselkedésével, de nem egy egyenjogú ember. Nem engedi egyszerűen a többi embernek, hogy elmondják ők hogy gondolják az adott dolgot a családban. Mindegy milyen témáról van szó. Az övé mindig az utolsó szó, még apám esetében is. Ha neki nem tetszik a te nézőpontod, akkor be kell fognod a szádat, ha valaki mer szembe szállni vele akkor üvöltözik, nekem nekem támad, egyszerűen nem mondhatom el mit érzek. Volt már, hogy fizikailag is bántott, de volt olyan is hogy nekem dobott valamit, hogy takarodjak őt nem érdekli és jobb ha eltűnök a szeme elől, amég jókedvében van. Az egyetlen “fegyverem” vele szemben, hogyha nagyon megbántott akkor én nem beszélek vele. Egyszerűen nem megy. Ezt persze mindig kifordítja és olyanokat mond, hogy lenézem őket, nagyképű vagyok, bezzeg ha ő nem lenne, semmire se vinném. Apámmal is ezeket eteti meg, ő nem véd meg. Próbáltam már elmondani neki amit érzek, de mintha a falnak beszélnék. Nem is akarja megérteni. Szerintem nem szeret(nek) engem, évek óta van egy olyan gyanúm. Folyamatosan úgy állít be mintha én lennék a legsz*rabb, a legmocskosabb ember a világon és bánja, hogy világra hozott. Nem akarok hálátlannak tűnni, valóban sok mindent biztosítottak nekünk anyagilag, itt nem is erről van szó. Hanem hogy lelkileg bántja és készíti ki teljesen az embert, persze ha nekem ez fáj akkor hálátlan vagyok. Nem érzem ezt egy normális család modellnek. Ha beszélgetni próbáltam vele még régebben, (bármi könnyed téma) és neki nem tetszett az én nézőpontom, akkor befejezte a “beszélgetést” és rám szólt, hogy ne idegesítsem fel, ne kötekedjek vele. Nem tudom mi van, olyan mintha kezdene megőrülni. A legutolsó alkalommal mikor kezet emelt rám, kb úgy kellett apámnak leszednie rólam. Teljesen kifordult önmagából, pedig semmi olyan stílust nem használtam, hiszen nem szólalhatok fel. A próbálkozás miatt jött nekem, mert elakartam mondani mit gondolok az én oldalamról és ez milyen felháborító, nekem kuss a nevem. Akkor egyszer úgymond megvédett apám, de nem tesz semmit. Nem beszél vele. Mondjuk anyámnak nem is lehetne olyat mondani finoman se, hogy esetleg látogasson el egy szakemberhez, mert akkor milyen aljas és szemét családja van neki. Sajnos úgy érzem teljesen tönkreteszi az önbecsülésemet, nem tudok fejlődni, normális fiatal felnőtt életet élni, mert állandó szorongás van bennem miatta. Szeretnék elköltözni, de nem megy olyan könnyen sajnos. Nagyon drága, nem lehet megfizetni egyedül. Egyelőre nincs kivel költöznöm. Nem tudom mit lehet ebben a helyzetben tenni. Nem veszi észre, hogy ha kedvesebb és kevésbé agresszív ember lenne, akkor mi is sokkal szívesebben lennénk vele, másképp állnék én is hozzá és beszélnék is vele. Egy idegbeteg emberrel nem lehet kijönni így. Egy feltétlen tiszteletet, szeretet vár el, de fordítva ő meg úgy kezel, mintha egy darab szar lennék. Mindent úgy állít be, hogy kezdettől fogva a másik ember hibája. Ráadásul kezdem úgy érezni, hogy sok mindent veszek át tőle akaratlanul. 20/n