Megőrizhető-e, illetve újjáéleszthető-e a gyermekkori lelkesedés állapota?

Csillogó szemű, élénk, érdeklődő, lelkes kisgyerek voltam. Csodás érzés volt ezt megélni, és jó visszagondolni erre az időszakra. Logikus az a feltételezés, hogy ez a lelkesedés és életöröm hosszan fenntartható lenne - normális társadalmi körülmények között. Esetemben balesettel kapcsolatos trauma, szüleim válása és problémás viszonya, a számomra érdektelen, engem meg nem értő és nem értékelő iskolai közeg "törölt le darabokat lelkem zománcából és orcámnak színéből" (módosított idézet Petőfi Az apostol című művéből). Elvesztettem önmagam egy időre.. Időbe telt, de szerencsére sikerült a gödörből kimásznom, és "rátaláltam az utamra", illetve folyamatban van múltam feldolgozása. Van motiváció bennem, hogy "tegyem a dolgom", viszont hiányzik a gyermekkori lelkesedés, a csillogó tekintet, az életöröm, a belső tűz. Vajon újjáéleszthető ez az állapot - és ha igen, hogyan? Az is érdekelne, ki hogyan és meddig tudta megőrizni ezt a pozitív állapotot magában.