Miért bántják sokan a csendes embereket?

Nem beszéltetek senkit. Mennyire kellemes lehet, amikor 6 ember nevet, beszélget, és egy valaki ül csendben a sarokban, mert nem mer megszólalni. Nyilván, ha nem akarna ott lenni, akkor elmenne... vagy el sem jönne. Amit te beszéltetésnek hívsz, az illemtan. Nem közösítünk ki senkit a társaságból. Amúgy már számos precedens volt arra, hogy miután kedves voltam, ők is nyitottak, és nem az asztal szélén ülve figyeltek másokat keseregve, ahogyan szórakoznak. Aki meg egyedül akar lenni, az úgyis jelzi, azt nem kell “beszéltetni”.

Megjegyzem, pl. feleségem például alapból egyáltalan nem csendes, de nem szeret soft talkolni. Na, ő például azért érzi rosszul magát céges vacsorán, mert totál ellenne magában, nem lenne frusztrált, de attól, hogy a főnöke meg még néhány ember folyamatosan cseszegeti, hogy miért nem beszél, attól igen.

Mert ez az alaptézis, hogy aki csendes, akkor az tuti nem normális és valami baja van. Vagy buta, vagy értelmi sérült, vagy bunkó, vagy lelki problémái vannak, vagy primitív, vagy beképzelt stb., én ezeket kaptam meg eddig.... Alapból a világon semmi bajom nem volt, csak szimplán olyan volt a természetem amilyen (csendes, lassú, szerény, visszafogott stb.). Viszont már gyerekként is mindig az ilyen “elvitte a cica a nyelved?”, “te nem tudsz beszélni?”, “te mindig ilyen csendes vagy?” hülyeségeket kellett hallgatni. Az összes tanár úgy állt hozzám, hogy valami antiszociális gyökér vagyok, aki csak melegedni jár be az iskolába, lusta, nem érdekli semmi és csak úgy elvan. Sokan azt feltételezték, hogy ki vagyok közösítve, mindenki utál és semmiben sem akarok részt venni, mindez pedig egyértelműen az én hibám. Az osztályfőnököm vizsgálatokra küldött, mert szerinte szellemi fogyatékos voltam amiért nem jelentkeztem órán. Gimiben is mindig ez ment. Aztán annyit csesztettek, hogy tényleg szakemberhez kellett fordulnom, mert depressziós lettem és szorongtam, nem mertem beszélni. Korábban soha nem volt semmi ilyen problémám, voltak barátaim, volt hobbim, tudtam mit akarok, jól éreztem magam a bőrömben, nem szorongtam stb., semmi ilyesmi. Szimplán csendesebb, introvertáltabb személyiség voltam. Viszont annyit ba***tak ezzel, hogy a vége tényleg az lett és kvázi tönkretettek, amiből nagyon nehéz felépülni.

Utolsó, a jellemtelen személyiségű emberekről először azt feltételezik, hogy betegek. De igazából csak unalmasak.