Mindenkivel összeveszek, nem vagyok népszerű a munkahelyemen, mit tegyek?

Én a helyedben cigizni biztos nem mennék, nem éri meg. Ha arról lenne szó, hogy meg kell néznem velük egy filmet, ami nem érdekel, akkor azt a kapcsolatszerzés érdekében megtenném. De a cigizés egészségtelen, nem éri meg. Annyit tudsz csinálni, hogy olyan programokra, amik nem ártanak az egészségedenk, és van rá időd, olyankora elmész. Pl a közös ebéd. Ott tudsz velük beszélgetni, így kicsit közelebb kerülsz hozzájuk.

#3 vagyok

Ez egy nagyon érdekes kérdés és többféle módon meg lehet közelíteni: a kérdés, hogy baj-e, ha nem barátkoznak veled a kollégáid? Én viszont azt kérdezem: biztosan kell-e a kollgáknak barátkozniuk egymással?

Az ok, amiért filozofálok ezen, az én személyes történetemhez köthető. Kb ~5 éve kezdtem el dolgozni, azóta már vagy 3x lecserélődött az egész csapat körülöttem. Főleg az elején, mert kezelhetetlen mennyiségű meló volt kevés emberre és a főnök sem volt a helyzet magaslatán. Jelenleg én vagyok itt a legrégebb óta és úgy ~2 éve stabil a jelenlegi felállás. Alapvetően jól kijövök a kollégákkal, soha nem "vesztem össze" igazán egyikkel sem a szó negatív értelmében. Ugyanakkor, nyíltan vallom, hogy bármennyire is jó dolog, ha kollégák között barátság/haveri viszony alakul ki, az nem feltétele a közös munkavégzésnek és vannak helyzetek amikor ez kifejezetten destruktív. Szerintem igenis kell egy minimális, egészséges mértékű távolságtartás, azért, hogy ha valaki hülyeséget csinál, vagy olyasmit erőltet amiben nincs igaza, akkor azt lehessen vele közölni, világraszóló sértődések nélkül is. Egy munkahelyen - szerintem - bele kell férjen, hogy időről időre bele szálljunk egy-egy vitába és megfelő érvekkel meggyőzzük a másikat, vagy megvédjük saját álláspontunkat. Néha egyszerűen szükség van rá, hogy kimondhasd, "nincs igazad! / ezt nem így kell csinálni!", és ez természetesen oda-vissza mindkét fél számára igaz. Sok más dolog mellett ez is biztosítja a fejlődést és azt, hogy a dolgok megfelő kontroll alatt legyenek tartva. Ha mindenki hatalmas cimborája a másiknak, akkor senki nem meri a szemébe mondani a másiknak ha hibázott, vagy megmondják ugyan neki, de az csak nevetve legyint egyet rajta és nem veszi elég komolyan, mert hát "a haver mondta, akkor az nem is igazi leba*zás", ez különösen gáz akkor, ha valaki nagy felelősségű munkát végez. Ezen felül nincs túl jó hatással a produktivitásra sem. Nem egyszer fordult elő, hogy a kollégák helyett kellett túlóráznom, mert ők nap közben órák hosszat cseteltek egymással személyes témákról, melyeknek közük nem volt a munkához, a meló meg nem haladt, viszont határidőre el kellett volna végezni. A másik bökkenő, hogy ha csak egyetlen olyan kolléga is van, aki egy megrögzött munkakerülő és összehaverkodik a többiekkel, akkor az képes szabályosan uszítani a többieket, hogy dolgozzanak minél kevesebbet, lehúzzák a morált az égész társaságon belül, végül pedig azok szívják meg akik lelkiismeretesen csinálják a dolgukat, mert rájuk még többet pakolnak. Szóval sajnálom, de nem vagyok híve a nagy munkahelyi barátságoknak és a ugyanígy a munkahelyi szerelmeknek sem (van ilyen kollégám is, napjának 20-50%-ban a kedves párjával csetelget). Ezeknek az embereknek - legalább is akik a környezetemben vannak - egyiknek sincs stabil, munkahelyen kívüli baráti társaságuk. Mindenki más városból érkezett és már nem járnak össze a régi ismerőseikkel, ehelyett kollégákként egymással kezdtek barátkozni és nem is nagyon törekednek arra, hogy legyenek a munkahelyen kívül is barátaik. Őszintén szólva nekem, akinek már a melóhely előtt és az mellett is volt/van egy stabil baráti köröm ez elég furcsán hat. Ne értse félre senki: nem irígykedem, és nem arról van szó, hogy nem tetszik, hogy engem "nem vesznek be a körbe", én egyáltalán nem is akarok ebbe a "körbe" tartozni, tökéletesen "megelégszem" a munkahelyen kívüli barátaimmal és én a kollégákra kollégaként szeretnék tekinteni a továbbiakban is. Biztos bennem van a probléma, de több hátrányát látom ennek az egész munkahelyi haverság dolognak, mint előnyét.

Nekem is van egyébként olyan nagyon kedves barátom, akivel egy helyen dolgozunk, de más csapatban, tisztes távolságból. Pár éve, egy röpke pillanat erejéig felmerült annak az esélye, hogy közvetlen kollégák lehessünk, ha nem múlt volna el magától ez a dolog, akkor én magam mondtam volna, "hogy köszönöm, de nem". Ismerve mindkettőnk személyiségét, egészen biztosra veszem, hogy éveken keresztül, napi 8 órában már egymás agyára mentünk volna, és előbb-utóbb megsínylette volna a barátságunk, amit én nem vállaltam volna be, mert tényleg egy nagyon jó barátom, akit nagyon kedvelek és rendkívül tisztelek.

Konklúzió: legyen meg egy jóindulatú, segítőkész, pozitív kapcsolat és kölcsönös tisztelet, de egy egészséges mértékű távolság tartással. Ez persze csak egy bizonyos fajta felfogási módja ennek az egész történetnek. Ez is, mint sokminden más: helyzet függő. Biztosan van olyan munkakör ahol ez tök jól működik, a munkahelyi barátok egymást erősítik, de szerintem ez a ritkább eset. 27F

Én anno munkahelyen azt csináltam, hogy amikor a többiek mentek dohányozni és hívtak, velük mentem - kávézni. Azaz ők szívták a bűzrudacskát én meg iszogattam a kávét.

Más kérdés, hogy nekünk embereknek az lenne a dolgunk, hogy lélekben, szellemiekben legyünk annyira autonómok, legyen annyira tiszta tudatunk, hogy nem esdekelünk a másik ember általi elismerésért. Ha tisztában vagyok a saját értékeimmel, pl ahogy mondod, hogy szakmailag meg vannak elégedve veled, akkor mi a vergenyős nagynéném térdekalcsának akarjak megfelelni? Kb ugyanolyan konformista őnfeladás, mint amikor valaki kizárólag azért kezdett bárgyúbbnál bárgyúbb barom tv műsorokat nézni, hogy a kollégái ne közösítsék ki maguk közül, mert nem tud hozzászólni az aktuál realityshow pletykákhoz.... jessszuskám. Minek? Minek ilyeneknek megfelelni? Ha korrekt vagy, jól dolgozol, kedves vagy az emberekhez, akkor meglesz, be fogod vonzani a te szinteden lévőket és nem kell a bagósok kegyeiért esdekelni.