Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Lehet egy embert hibáztatni,...

Lehet egy embert hibáztatni, ha nem elég okos ahhoz, hogy befejezze a gimnáziumot?

Figyelt kérdés

Tehát nem azért, mert mert egy suhanc. Ott van minden órán, otthon is tanul, de nem érti a fizikát, matematikát. Ezért otthagyja a gimnáziumot.


Ezt a kérdést azért teszem fel, mert az emberek általában lenézik kinevetik az ilyen embereket. Ma este viszont, egy balul elsült fizika óra után gondolkodtam el azon, hogy időpocsékolás gimnáziumba járnom. Ott vagyok az órákon, aktív vagyok, kérdezek. Otthon is tanulok, gyakorlok. De a számolások abszolút nem akarnak belemenni fejembe. Pedig ma betegen is bementem az iskolába.


Nem lehet tehát azt mondani, hogy nem teszek meg mindent. Voltak olyan tervek, hogy egyetemre megyek, de úgy néz ki, a műveltség nem az én utam. Túlbecsültem a képességeimet. Nem tudom, mit teszek még.


2020. szept. 24. 21:44
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:

A 9. osztály elvégzése után kimaradt pár év, most mentem vissza, estire 10.-be.


Az fáj nekem, hogy 9-ben kevesen múlt, hogy matematikából nem zártak le 5-ösre, vagyis jó tanuló voltam. Most meg visszatértem, és mintha mindent elfelejtettem volna.


De ha már ennyien mondjátok, akkor nem adom fel. Csak kicsit fájt a dolog, mert azt hittem, intelligensen térek vissza az iskolába, erre ez történt. De akkor folytatom tovább. De ebből megtanultam azt is, hogy nem jó halasztani!

2020. szept. 24. 22:22
 12/19 anonim ***** válasza:
96%

Ket eset van, es azt kell kideriteni, te melyik vagy. Egyik, mikor tenyleg tul magasan van a lec az illetonek, es folyamatos frusztraciok es kudarcok aran vergodne vegig vegig, mar ha egyaltalan.

Masik, mikor ennel sokkal jobb a helyzet, de valodi nehezseg miatti elkeseredes kesztet feladasra.

En jo tanulokent meg nyolc altalanosbol kerultem gimnaziumba, es az egesz olyan neheznek latszott. Kemiabol pedig teljesen elvesztettem a fonalat, a kvantum, spinszam, egybol ilyen cuccok, meg kisdolgozatra egyest is kaptam. Ki akartam iratkozni, es az tartotta bennem a lelket, hogy anyukam megigerte, atirat.

Veletlenul megertettem a tankonyvbol a kemiat es otos nagydolgozatot irtam, pont kemiabol legjobb lettem.

Na jo, utana voltak rossz jegyek masbol, de az a bizonyos kudarc elmult.

Van viszont, mikor maga a gimnazium, esetleg tagozat tul eros, tenyleg ertelmetlen utolsonak lenni.

Segitseg kellene eldontened, erdemes-e megis maradnod.

2020. szept. 25. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
12-es vagyok, latom a folytatast. Tul sokat se varj magadtol, csak fokozatosan, nyugodtan.
2020. szept. 25. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:

#12


Megmondom őszintén, hogy nagyon el vagyok keseredve, csak látom, hogy sokan akarnak segíteni, ezért bunkóságnak tartanám, ha most kiszállnék a játszmából.


Szóval elfogadom a segítséget, megteszem, amit tudok. Majd beszélek a tanárokkal is. Azt hiszem, az első dolgozat után tisztán fogom látni, hogy van-e helyem a gimnázium 10. osztályában, vagy sem.


Nem az alapján fogok dönteni, hogy 1-est írok-e vagy sem. Ha elégtelent kapok azért, mert hibásan számolok, azon lehet segíteni. De ha elégtelent kapok úgy, hogy hozzá sem bírok kezdeni a feladathoz, akkor erős lesz a gyanúm, hogy semmi keresnivalóm az iskolaban.

2020. szept. 25. 03:02
 15/19 anonim ***** válasza:
100%
Jaj ugyan már. Fizikából senki se ért semmit, én se értettem soha. Nem érteni kell hanem átmenni belőle kegyelemkettessel.
2020. szept. 25. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
100%

Nem tűnsz teljesen hülyének, szóval nem értem miért nem kérsz segítséget a szüleidtől. Az érettségin úgysem lesz fizika (kivéve ha azt választod), szóval ha addig àtcsúszol kegyelemkettessel, az is jó. De ha neked nem felel meg, akkor keressetek egy magántanárt!


Vagy B terv: vannak esti iskolák, ahol csak az érettsegi tantárgyakat tanítják, nincs se fizika se kémia. Ezt is érdemes lenne megpróbálni.


Az érettségi pedig ma már az OKJ vizsgákhoz is kell, enélkül semerre nem tudsz lépni és maximum csak a segghülyék nem tudják letenni, te meg nem tűnsz annak.

2020. szept. 25. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:

Velem középiskolás koromban az volt a helyzet, hogy egyik évben észrevettem, hogy egyszerűen nem bírom felfogni azt, amit a matematika tanár "magyarázott". Nem csak én voltam ezzel így, hanem sok más csoporttársam is (-> meg volt felezve az osztály bizonyos órákon, azért így írom).

Akkor elhatároztam, hogy korrepetálásra fogok járni. Egy szomszédom ajánlott egy egyetemistát. Az illető egy kérdésemre sem tudott válaszolni, így hamar észleltem, hogy nem ő lesz az én tanárom. (Még bizonyos alapvető kifejezéseket sem értett.)

Azután volt valaki, aki nálam 1 évvel volt idősebb (akkor járt szakközépbe) és felajánlotta, hogy korrepetál. Ezt jó darabig nem fogadtam el, az előző élményem elég negatív volt és nem számítottam semmi jóra, de aztán mégis belementem - gondoltam, próba, szerencse!

És ezt jól tettem, ugyanis ő volt az alkalmas személy! Úgy tudta elmagyarázni a matematikát, hogy megértettem! Javítottam is jegyet, de nem is ez volt a legjobb, hanem az, hogy rájöttem arra, hogy ha jól el van magyarázva a téma, akkor gyakorlatilag élvezetes a tanulás! A matematika szépségei. :-) Ha értjük, akkor szép. Ha nem értjük, akkor nagy feszkó, szorongás, hülye vagyok érzés. ;-(

Ez csak az én történetem, ezt tudom leírni, de talán neked is az lenne a megoldás, hogy keress egy olyan tanárt, aki JÓL tud magyarázni, számodra érthetően.

Megjegyzés: pl. tesóm prog-matra járt az egyetemen, de ő sem tudta úgy elmagyarázni, ahogyan az a bizonyos, fentebb említett illető tette.

Szóval lehet, hogy meg kell találnod egy olyan embert, aki megfelelően magyaráz.

2020. szept. 25. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
60%
Nézd, a gimis tananyag tulajdonképpen nem kell az érettségihez. Tehát ha tényleg nem fogod érteni, akkor is érdemes 2-esekkel végigcsinálni. A matek érettségi 2-eshez az is elég, ha tudod a 4 alapműveletet, valamint fel tudsz írni és meg tudsz oldani egy egyismeretlenes egyenletet meg tudod a geometria ALAPJAIT, semmi bonyolultat. Az érettségit érdemes behúzni, mert szinte mindenhez kell, sok OKJ-hoz is.
2020. szept. 25. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a biztatást mindenkinek újra. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom megérteni az egészet, megteszem, amit tudok. Tényleg neki fogok feszülni.


Az első dolgozat után majd azért több minden fogok tudni, hogy érdemes-e maradnom, vagy sem.

2020. szept. 26. 21:30
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!