Gyerekként viselkedő felnőttekkel találkoztatok már?

Én azokat az önjelölt kódokat nem értettem soha,akik szerint az ilyen emberek soha semmit nem fognak elérni.Ha belelátnak a varázsgömbbe,akkor miért nem nézik meg a nyertes Lottó számokat.

Egyébként én azt is figyelembe venném,hogy miért alakult az életük úgy,ahogy.Fontos,hogy a múlttal foglalkozna legyen,mert a gyerekkori traumák feldolgozása nélkül nem valószínű,hogy valami változik ezekben az emberekben.Nekem nincs munkám,de mindent megcsinálok otthon.A társadalmi elvárás szerinti mércét még nem ütöm meg.De belülről sokat változtam.Ma is van bennem egy gyerekes rácsodálkozás az élet szépségei iránt és visszautasítom,hogy egy unalmas,besavanyodott valaki legyek,aki már 18 éves kora óta úgy jár-kel a világban,mint akinek feldugtak egy pálcát.

16, én voltam a 8-as

Sajnos gyerekkoromban történt valami, ami miatt így alakult, bár a pontos okát nem sikerült kideríteni. Az alsó iskolákban engem nekem itthon folyton tanulnom kellett, és apám többször megvert stb - mikor nem úgy csináltam a dolgokat ahogy meg lett mondva. Aztán szerintem belső makacsságból/dacból elkezdtem becsapni szüleim itthon. Tehát pl úgyis fel kellett mondani egy adott leckét, és én kiválasztottam egy rövidebbet (nem is olyat ami épp tanultunk) és azt megtanultam/felmondtam itthon. Csakhogy a suliban meg 1-et kaptam, mert ugye nem azt tanultam amit kellett volna. (Ez csak p1 példa volt de így kezdődött). Aztán az miatt hogy hoztam a rossza jegyeket - itthon újból terrorizáltak. A suliban pedig más voltam, és ott meg kiközösíttettek. Minden esetre én gyerekként azt éreztem hogy nincs szabad választásom, és azt kell csinálnom amit mondanak. Viszont be akartam bizonyítani magamnak hogy van választásom - és ezért mindig az ellenkezősét választottam annak amit a szüleim mondtak. A másik hogy ahogy így nőttem fel, és egyre jobban terrorizáltak itthon, de éreztem azt is mellette hogy valójában szeretnek. Így nálam össze mosódott a szeretet - és a fizikai bántalmazás fogalma. Ebből felnőttként az sült ki hogy pl párkapcsolatokban olyan párt keresek aki lealáz (bdsm) fizikailag fájdalmat okoz - de mégis szeret. Persze életem során így ezzel a hozásállással csak 2 barátnő jött össze. Aztán ahogy a felsőbb iskolába kerültem (ami sima szakmunkás volt, mert ugye az itthoni harcok miatt nem úgy tanultam ahogy kellett volna) ott meg az osztálytársaim is kiközösítettek (sokkal inkább mint általánosban) és olyan verések voltak - amiből rendőrségi ügy is lett. Sehol nem találtam a helyem, és mindenhol bántottak, valamint hiányzott a párkapcsolat az életemből. Ekkor pedig 18 évesen bejött a fű az életembe.

Innentől megint hosszú a történet - ha nem gond linkelek

https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__emberi-tulajdonsagok..

én voltam a 4-es

Tehát felnőttem, de folyton szabályozva voltam gyerek koromban - ezért nem alakult ki az szerintem hogy önállósodjak.

Most felnőtt emberként a problémáim, és az elcseszett életem elől menekülök.

Tudom hogy változtatni kéne, de egyedül eddig akármit próbáltam eddig nem sikerült.

Most 36 leszek, és szerintem szüleim is belátták hogy a nevelésük miatt is alakult ez így. Ezért nézik el hogy itt csak vagyok. Meg azért mert mikor kidobtak mindig majdnem meghaltam, és ezzel is félnek már szembe nézni.

Viszont én itt full egyedül vagyok

https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__..

Az az igazság hogy be kéne tényleg mennem rehabra, mert az lehet megdobná kicsit az esélyeim. Talán ott ragadna rám valami.

Viszont mivel ennyire magányos vagyok ezért ez húzós. A napjaim 98%-ában full egyedül élek egy szobában. A rehabon meg ennek az ellentettje lenne - tehát 98%-ban a csoporttal kéne együttműködnöm. Tudom, mert már voltam bent. 2 hétig bírtam úgy hogy közben végig székletem sem volt, mert olyan sokkot kaptam.

Tehát nem vagyok képes egy ilyen csoportba belépni, pedig ez lenne talán az utcsó remény. De én ettől jobban félek mint hogy újra hajléktalan leszek. Mert kint aludni a hidegben is számomra nem olyan félelmetes - mint egy csoporttal együtt élni.

Viszont más nem nagyon segít. Legalábbis az addiktológusok mind ezt mondták - hogy egyedül nem fogok tudni leállni.

De hát mit tehetnék ha félek a szocializálódástól? Nem sokat. Tovább próbálkozok egyedül, és ha nem sikerül akkor tudatosan nézek szembe a tetteim gyümölcsével...

Amúgy még annyi hogy nekem már nem is elsősorban a drogokkal, hanem pénz kezelésével van gondom. A drogot ugye így nem csinálom - mivel nincs rá pénzem. Van olyan hogy hónapokig tiszta vagyok. Viszont mikor elmegyek dolgozni, és megkapom az első fizetést, akkor mintha alám gyújtottak volna. Tehát átlag 1-2 nap alatt elverem az egész fizetésem. És ez a a fő probléma amin nem tudok változtatni!! Persze nagyrészt drogot veszek belőle, de ez a viselkedési mintázat ivódott belém. Ez a probléma. Azt nem tudom elképzelni hogy ha egyedül élnék is - akkor félre tudnék tenni pl 2 hét múlva kenyérre. És az elmém, az agyam mindig kitalál valamit - hogy most bulizni kell, el kell szórni a pénzt. Ezt eddig a 26 évem alatt nem tudtam megváltoztatni. És ez miatt képtelen vagyok egyáltalán elképzelni hogy valaha normális életem lesz. Csak azt tudom elképzelni hogy újra hajléktalan lesz belőlem. Mert csak 1-2 napra vagyok képes előre tervezni. Ez miatt belül ezt nem sikerült "átállítani" a fejemben - és végül is csak így tudok gondolkodni - tudat alatt erre készülök.

Mert nem hiszek magamban hogy enné többre is képes lennék, és nem buknák el hosszabb távon.