"Tud" az ember többször is ugyanolyan szerelmes lenni az életében, mint a legelső nagy szerelmébe?

Sőt!

Még jobban is.

Biológiai értelemben mindenképp, mert ugyan azokat a kémiai vegyületeket/hormonokat képes termelni a szervezeted. Biztos nagyobb a toleranciád ezzel szemben mint annó, de azért el telt 5 év, szóval hasonlót képesnek kéne legyél érezni.

Nekem is volt ilyen lassan 7 éve, de még sajnos nem sikerült azóta ezt átélnem. Szerintem erősen közre játszik az is, hogy már semmi sem újdonság. Már tudod milyen a sex, milyen egy szerelmes ölelés, csók stb... szóval az újdonság varázsa már soha nem lesz meg. De attól független szerelmesnek lenni szerintem ugyan úgy lehetne.

A szerelemben az a csodálatos hogy sohasem tudhatod mikor jön, honnan kerül az utadba. Egyszercsak ott van, azt érzed ilyet még nem éltél meg. Nem lehet kergetni, bevonzani, futni előle-utána. Ellep, körbevesz mint egy meleg puha takaró.

Életed során elveszted - elengeded, de ott van, csak pihen s várja újra 'betakarjon' átöleljen. A szerelem nélküli kapcsolat megalkuvás, nem lennél boldog csak 'elégedett'. Hiányozna az a plusz ami előbbre visz, a varázs ami körbe vesz.

A szerelem változó, más amikor még gyermek vagy, más fiatalként és más ha már tudod értékelni, megbecsülni. Az érzés az ami állandó, ha engeded hogy eltöltsön szabadon áramoljon testedben - lelkedben.

Jönni fog a Te életedben is újabb szerelem hogy mikor az nem számít. S ha kopogtat enged be, tárd szélesre az ajtót had járjon át újra és újra.

Érdekes kérdés. Attól is függ ki hogyan értelmezi a szerelem fogalmát.

Én nem sírom vissza az első nagy szerelmet, mert ugyan feledhetetlen érzés volt és maga a személy a mai napig megdobogtatja a szívemet, egyszerűen mint emberek annyira mások voltunk, hogy kinyírtuk egymást hosszútávon. Nem illünk egymáshoz, nem is illettünk és ez olyan eseményeket, sérelmeket generált, ami miatt nem csak a legnagyobb szerelmet, de a legnagyobb csalódásokat is neki köszönhetem. Ha ilyen az igazi szerelem, akkor többé nem vágyom rá.

Valahol jelen kell lennie a racionalitásnak, ami így idősebb fejjel már tompítja azt a kezdeti fellángolást. Tiniként ez még nincs annyira élesen jelen. Átadod magad az érzéseknek és csak sodródsz. Nincsenek elvárások, ki honnan jött, milyen a háttere, az életformája, igazából szinte semmilyen akadályozó tényező, ami miatt fékeznéd az érzelmeidet. Tapasztalata sincs annyi az embernek, hogy észnél legyen.

Szóval én hiszek abban, hogy ilyet többé nem érez az ember ennyire erősen, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez így is van jól.

Én úgy vagyok vele, hogy amit idősebben éltem meg, az annyira jó, hogy az ami ezelőtt volt, teljesen átértékelődött bennem.

Nem mondom, hogy korabban nem voltam szerelmes, de ez olyan igazibb, minden pozitív velejárójával együtt. Én se gondoltam, hogy még jut nekem ilyen az életben, csak reméltem.