Miért érdekel ennyire mindenkinek az apukája?

A barátaimat, ismerőseimet állandóan az apukájukról kérdezem.

Mindig kiváncsi vagyok, hogy hogyan töltik egymással az idejüket mikor kettesben vannak. És ha találkozok velük, úgy hogy ott vannak a szülei, akkor általában mindig az apukához "húzok". Szeretek velük beszélgetni és a legtöbbjük mindig nagyon szimpatikus nekem.

Nagyon racionális embernek gondolom magam, az érzelmeim nagyon kevés esetben irányítanak. Régen pont a fordítottja volt igaz. Azonban az utóbbi 2-3 évben nagyon elridegültem úgy általában. De ez a téma mai napig megmozgat érzelmileg.

Ez az egész tényleg csak arra vezethető vissza, hogy 8 éves korom óta nem igazán találkoztam az apukámmal? Ne értsétek félre, nem sajnáltatásképp írtam ezt ki. Csak annyira próbálok mindig arra jutni, hogy az ember le tudja gyűrni az ösztöneit. De ez valóban egy olyan gyökeres ösztön, amit soha nem fogok tudni levetkőzni?

Illetve ha ez az egész apukás szimpatizálós dolog mégsem ebből az ösztönből jön, akkor honnan?