Mit csináljak anyukámmal?
Nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem el, ez egy picit hosszú lesz, de remélem, hogy lesz türelmetek végigolvasni. Szóval, arról van szó, hogy van egy anyukám, aki soha az életében nem dolgozott egy normális munkahelyen. Mármint arra gondolok, hogy pl. 8-kor bemegy és egészen 4-ig bent van. Ami nem is lenne akkora baj, mert tulajdonképpen neki egy olyan munkája van, ahol otthonról is elég dolgozni és nem kell 8 órát egyszerre ledolgoznia. Tulajdonképpen ő saját magának csinálja a programját.
Ezzel a résszel még nem is lenne baj, hanem a baj ott kezdődik (ott fog februártól kezdődni), hogy (nem szeretném elmondani mi a munkahelye, mert félek hogy meglátja), de a lényeg az, hogy eddig apukámnak volt a segédje. És ez most neki hamarosan le fog járni, azután pedig nem is akar dolgozni menni. Amivel ismét nem lenne OLYAN nagy baj, mert apukám kap elég fizetést ahhoz, hogy eltudjon tartani minket. Viszont anyukám semmit sem fog csinálni a háztartáson belül (főzés, mosás takarítás, sokszor azzal dicsekszik a barátai előtt, hogy egy porszívót nem tud beindítani). Eddig sem csinált semmit mindent apukám csinált.
Ő neki a felnőtt élete 65% annyiból állt, hogy hason feküdt az ágy tetején és firkált, valami hülyeségeket. Itt van mellettünk 30 méterre egy üzlet és annyira képtelen, hogy elmenjen kenyeret venni, engem cseszeget tanulás közben. Persze, eltudok menni én is, nem vagyok nyomorék, de ez semmi szín alatt nem normális, hogy ilyen alap dolgokat nem képes megcsinálni.
Mit csináljak? Hogyan tudjam vele megértetni, hogy egy két diplomás nőnek nem az kéne legyen a fő problémája, hogy hogyan tud minél jobb pozíciókban fetrengeni? Arról ne is beszéljünk, hogy hogyha valamit csinálnia kell (pl.főzés), akkor azonnal idegbajos lesz és ordibálni kezd mint valami nem normális.
válasza: válasza:Kedves Kérdező! (8-as válaszodra)
Tehát apukád e szerint baromira konfliktus kerülő. Nos, nem jó hír ez neked, ugyanis ez azt jelenti, hogy anyukád így sosem fog változtatni önmagán. Tehát, hogy úgy mondjam épp apukád konfliktus-kerülése, béketűrése az oka annak, hogy EZ VAN. Hogy idáig fajult a dolog.
Persze... kérdezheted azt, hogy miért Ő az oka annak, hogy anyukád nem csinál semmit. Hisz erről apád nem tehet. Elvileg ez igaz. Ám a helyzet az, hogy ha apád anyukád habitusából indulna ki... hogy csak erős kényszer hatása alatt képes megmozdulni (talán ilyen neveltetést, kondicionálást kapott), akkor már van köze hozzá. Nagyon is. Hiszen épp így van elkényeztetve anyád, hogy apád mindent megcsinál. Helyette is.
Na most... hogy anyukád miért csesztet? Hát azon egyszerű oknál fogva, hogy ezt a disszonáns alá/fölé rendeltségi (patt-)helyzetet azért Ő is érzi. Talán nem is tudatosul benne, de a tudat-alattijában épp ez motoszkál. És hát ezért olyan pokróc.
Persze, ezt nem tudhatom biztosan. De... hasonló esetben volt már részem és erre lehet leginkább következtetni.
Azt érzem, egyszerűen NINCS egyensúly a párkapcsolatukban. Baromira nincs. Épp Te írtad le. Ám ezt az egyensúlyban NEM lévő párkapcsolati űrt anyukád kényszeres viselkedésével próbálja talán kompenzálni. Persze... nem sok sikerrel, mondanom se kell. De hát ő valószínű ezt sem érzi. Ha ennyire "csesztetős" a viselkedése.
Ugyanis, ha érezné, akkor nem csesztetne bárkit is.
Ha mindezeket Te itt most megérted, akkor csak bíztatni tudlak abban, hogy Te tegyél lépéseket saját érdekedben, de apád és anyád érdekében is. Mert csak az őszinte kommunikáció az egyetlen, ami előre mozdíthatja áldatlan állapototok javulását.
Ezért javasoltam, hogy most akkor úgy beszélgessél apukáddal (esetleg anyukáddal) a témáról, mint talán még soha: mint felnőtt a felnőttel. Hogy nyilvánvalóan érezzék azt, amit mondani kívánsz nekik, az nem egy kisgyerek röpke kívánsága, hanem nagyon is húsbavágó. Tehát halálosan komoly. Így állj hozzá. Kőkeményen. És, ha így teszel, látni fogod az eredményét. Csak legyél figyelmes, türelmes és alázatos hangvételű.
De ugyanakkor pedig keményen állj ki magadért, egyúttal szüleidért. Ezt gyakorold. Szükséged lesz rá később is... ja bizony.
Az ERŐ legyen Veled!
Köszönöm a válaszodat 12.
Itt az a helyzet, hogy én már nem egyszer és nem kétszer ültem le már apukámmal beszélgetni erről, komolyan (úgy ahogyan mondtad, nem csak úgy emlegettem), és mikor megpróbált anyukámmal beszélni erről az lett a vége, hogy veszekedés volt és semmi az ég világon nem változott. Tudom, hogy apukámnak keményebbnek kellene lennie, de sajnos ő sosem volt, olyan, hogy ő oda csap az asztalra és akkor úgy lesz ahogy ő mondja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!