Milyenek voltatok 20 évesen?

5 év telt el azóta, de akkor még gondtalan volt az életem, nem voltam ennyire "szürke".

Mostanra megkomolyodtam, sajnos talán jobban is, mint kellett volna. Úgy érzem (nem önsajnáltatásból), hogy az érző részem meghalt az egyik szerettem elvesztésével. 25/F

Nem tudtam milyen, ha halálos beteg az édesanyám - ez nagyon sokat formált az élethez fűződő viszonyomon.

Elfogadobb, toleransabb voltam, ma már csak akkor vagyok ilyen, ha mást is betartja a mindenkire vonatkozó szabályokat és már nem kattogok azon, hogy mi lehet a háttere, amiért valaki úgy viselkedik, ahogy.

Rájöttem, hogy senkit nem érdekel, hogy honnan jöttél és miért olyan vagy, amilyen.

Régebben megértő voltam bizonyos retegekkel kapcsolatban, de már tudom, hogy én nem tudom és kevés is vagyok ahhoz, hogy bármi változást elomozditsak.

A kiterjedt empatiam a hozzám közeli emberekhez korlatozodott le, ami talán kicsit szomorú, mert kb csillogó szemeim voltak a jövő emberiségével kapcsolatban.

20 évesen próbáltam megfelelni az embereknek, most már nem érdekel, hogy ki mit gondol, gondoljon amit akar. :)

7 év telt el azóta és egy picit talán besavanyodtam, de lehet, hogy a most zajló családi tragediak miatt van... :(

Mennek itt az oldalon ilyen pletykák, hogy 20 évesen legszebbek a nők... Hát 😂 hagyjuk. Undorító voltam, ízléstelenül néztem ki, mellé koplalással fogytam így kb egy vékony, de zsíros szar testem lett. A fejem ragyás volt, a szemeim beesettek, mert sokat éjszakáztam. Úgy néztem ki, mint egy túlkoros kamasz. Kifejezetten ronda voltam.

Aztán a diplomás jó fizu beütött, jött az edzés, a bőrápolás, növesztettem ízlést és 5 év alatt felnőttem "izéből" nővé. Nem kezdeném újra.

A belsőmről meg aztán ne is beszéljünk. Mindenről megvolt a véleményem, csak mindenről szélsőségesen és elfogultan gondolkodtam. Túldramatizáltam dolgokat, mert fingom nem volt arról, hogy hogyan működik a való élet. Olyan dolgokon ítélkeztem, amit minden normális felnőtt csinál, akiben van élet és olyan dolgokra legyintettem, amit ha azóta nem veszek észre és nem veszek szigorúan, nagyon szar lenne az életem, kifejezetten a magánéletem.

10 éve volt. Akkor élveztem az életet, friss egyetemistaként költöztem Pestre, a haverok és buli volt a középpontban.

Ma családapa vagyok, dolgozok, a fő cél, hogy megteremtsem a családnak a megfelelő anyagi hátteret és neveljem a lányomat. Alapvetően kevesebb ember van körülöttem, viszont azok közelebbi barátok.

Elhittem hogy megéri tanulni, sokat és keményen dolgozni. Mentem reggel iskolába hátizsákkal, néztem ahogy mások boldogok és feláldoztam a 20-as éveimet. Az egészségem is tönkre ment közben.

Ennek eredményeként a főnökeim most több és nagyobb BMW-ket tudnak venni, mintha nem tettem volna.

30/F