Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan értessem meg velük?

Hogyan értessem meg velük?

Figyelt kérdés

Szociális fóbiám van, a nővérem mondja, hogy miért nem beszélsz emberekkel? Mondtam neki a tüneteket, de mondta, hogy ilyen mindenkivel van, de nem, mert akkor nem merne emberekkel beszélni. Karatén se merek annyira megszólalni, de mondja, hogy a beszéd az magától megy, amibe nem értek egyet. Mondtam, hogy önbecsülési problémák, azt mondta ne találgassak, mitől lenne neked 18 évesen. A depresszióról ugyanez van.


Olyan meggyőzően beszél, de nem értek vele egyet, és nem tudok érvelni. A pszichológust meg nem is merem említeni mert már megint okoskodna, hogy miért ne. Amúgy 21 éves.


18 F



2021. márc. 24. 19:34
1 2
 1/15 PetheD ***** válasza:
Nehéz helyzet. Én a helyedben beszélnék arról, hogy egy dolgot többféleképpen is meg lehet közelíteni. Nemcsak egy vélemény lehetséges, sőt egy dolgot többféleképpen is fel lehet fogni, meg lehet oldani. Fogadja el, hogy Te másként gondolsz, látsz dolgokat, mint ő. Lehet, hogy valamiben jártasabb, de ez nem jelenti azt, hogy mindig minden úgy van, ahogy gondolja. Keresnék olyan érveket, amelyek alátámasztják a véleményem,m és megmutatnám neki. Ha ellenkezik, megkérném, támassza alá a véleményét. Ha indokolt, szülőt, rokont is bevonnám.
2021. márc. 24. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Semmivel se jártasabb az a baj, azt mondja a családom, hogy én vagyok az érettebb 🤷‍♂️
2021. márc. 24. 19:54
 3/15 PetheD ***** válasza:
Ha így van, akkor nem állnak melléd? Nem neked hisznek?
2021. márc. 24. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Hát anyám is megkérdőjelezi ezt. Így az életbe nem fogok normális kapcsolatod csinálni semkivel
2021. márc. 24. 20:00
 5/15 PetheD ***** válasza:
Biztosan van oka, hogy nem vagy annyira beszédes. Történt valami, megbántottak, kihasználtak stb, vagy csak ilyen személyiség vagy. Ez alapvetően nem baj. Ha megtalálod az okot, akkor - akár pszichológus segítségével - előbbre tudsz jutni.
2021. márc. 24. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Hát megbántottak, de látom, hogy te értelmes vagy, mert ő nem tudja elképzelni, hogy egy fiúnak depressziója legyen xd. Van valami forrás, mert néha úgy érzem, hogy meg kéne vágnom magam, hogy végre észrevegyen, hogy valami gondom van. A másik az, hogy az fokozza jobban ezt, hogy hülyeség, meg beszélj emberekkel stb. Akarnák segítséget csak ugye család hülyeségnek tartja.
2021. márc. 24. 20:24
 7/15 anonim ***** válasza:
Ez valós probléma, de annyiban van igazság abban, amit a testvéred mond, hogy a szociális fóbia leküzdhető, igen, az embernek egy kicsit feszegetnie kell a saját határait, és persze apró lépésenként, de tényleg sikerülhet. Persze csak akkor javaslom, hogy tényleg próbálj meg apránként kapcsolatot teremteni az emberekkel, ha van erre igényed. Ha introvertált vagy és tök jól elvagy egyedül, akkor fölösleges erőltetni. A depresszió teljesen más tészta. Mindenképpen segíthetne egy pszichológus.
2021. márc. 24. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy le lehet küzdeni, és szeretnék több barátod, csak egyszerűen nagyon mélyen van bennem. Tudom, hogy más tészta, de egyedül ezt szerintem nehéz leküzdeni, mert nem tudja az ember teljesen leküzdeni csak segítséggel. A pszichológusok azért vannak, hogy régi gyökereket, a tanult módon megtudják oldani, ez a szakterületük. Van olyan aki bejön karatén, de szerintem nem bír mert csendes is vagyok miatta, beszélgettem vele nagyon picit. Félek a lányoktól is, nem tudok egyszerűen beszélgetésbe menni senkivel, mert azon vagyok, hogy mit mondjak nekik.Ez miatt még barátnőd se tudok szerezni, se baráti kört nagyon. Vannak barátaim, de kevés, és szeretnék több igaz barátot. 😥
2021. márc. 24. 20:48
 9/15 anonim ***** válasza:
7-es vagyok, egy dokumentum műsorban láttam, hogy egy fiú nagyon félénk volt, nem mert megszólalni, de nagyon szeretett volna barátnőt. Elhatározta, hogy leküzdi a félelmét. Minden nap kiment a parkba, és célul tűzte, hogy addig nem megy haza, amíg beszélgetést nem kezdeményez 10 ismeretlen lánnyal. Sok elutasítást kapott, amire számított is, de volt egy-egy sikerélménye, egyre magabiztosabb lett, végül már egyre több lánnyal ismerkedett meg. Én nő vagyok. Serdülő koromban félénk voltam, szélsőségesen introvertált. Aztán valahogy tanár lettem, és rájöttem, hogy muszáj kommunikálnom a diákokkal, meg konfrontálódni is, amit nagyon nem szerettem. Az évek alatt sokkal nyitottabb és beszédesebb lettem. Te sem vagy reménytelen ember, hidd el! Az igaz, hogy egy jó pszichológus sokat segíthet, ebben kérd a szüleid segítségét!
2021. márc. 24. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Én nekem is volt 4 visszautasításom, de eleve a beszéddel van gondom, nem merek megnyílni, én nem féltem a lányoktól, de most. De ha nem egyeznek bele, hülyeségnek tartják mit mondjak? Érzem, hogy jó személyiség, társaság vagyok csak ez miatt nem tudok kialakítani emberekkel kapcsolatod. Nem feltétlenül a lányokkal van gondom, szerintem ha ezt leküzdöm akkor nem lesz gondom a lányokkal
2021. márc. 24. 20:58
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!