Mi az ami miatt kevésbé elfogadóak veled az emberek? Hogyan tudod kezelni?

Kórosan szorongok.

Sokszor emiatt nyersen fogalmazom és nem mutatok sok érzelmet.

Emiatt közömböz bunkónak tünhetek időnként. Legtöbb esetben csak unalmasnak.

Nem akarok gyereket

Vega vagyok (majdnem vegán)

Bölcsész vagyok

Nem szeretek autóval utazni (vezetni egyáltalán nem szoktam, de utasként is utálok autóba ülni)

Csak fekete, egyszerű ruhákat hordok

Ezek alapján kikiáltottak már engem sok mindennek. Úgyhogy ezeket inkább megtartom magamnak, nem titkolom de nem is kötöm magamtól mások orrára. Előbb-utóbb úgyis kiderül, és akkor belém kötnek, általában lepereg rólam, de azért van olyan ember akitől rosszul esik.

Sokkal elfogadóbbak manapság az emberek mint régen.

Ami miatt most csúnyán néznek rád, amiatt pár 100 éve máglyán égettek volna el, illetve néhány évtizede is még könnyen kiközösíthettek volna miattuk.

Szóval egyre elfogadóbbak az emberek, bár sok esetben a változások frusztrálóak és egyre több mindent kell elfogadni, ami főleg ahogy az ember egyre idősebb lesz, nem megy olyan könnyen.

2-es vagyok

Látom, kár volt leírnom, itt is csak a pirosat fogom kapni. :/

Pedig csak egy releváns választ adtam... :D

- Sokkal több egyedüllétet igényelek, mint a legtöbb ember, ha erre nincs lehetőségem, ingerült leszek. Ilyenkor különösen zavar, ha valaki csak azért beszél hozzám, hogy ne legyen csönd, és olyan monológokkal bombáz, amik egyáltalán nem érdekelnek és csak még idegesebb leszek. Dolgozom azon, hogy jobban tudjam ezt az igényt kommunikálni, de van, aki nem érti meg többedszerre sem. Ilyenkor - bár én magam is bunkóságnak tartom - egyszerűen elmerülök a telefonomban és fel se nézek. Van, akit ez sem zavar és beszél tovább.

- Nem gondolom, hogy a család felé bármilyen kötelességünk lenne, kivétel ez alól a szülő kötelessége a gyerek fele, illetve a kiskorú gyerek "kötelessége" az őt eltartó szülő felé.

- Idegesítőnek tartom a felesleges panaszkodást, ilyenkor azt gondolom, hogy azért mondják el nekem, mert a meglátásaimra, tapasztalatomra, tanácsaimra kíváncsiak. Mostanában redditen sokszor látom, hogy ez gáz, mert az emberek csak ki akarják beszélni magukat, nem az én véleményemre kíváncsiak. Szerintem ha ez így van, akkor mondd előre, hogy csak ki akarod beszélni magad és megkíméllek a véleményemtől. Én azt gondolom, hogy a beszélgetés az egy kétoldalú dolog, ha csak egy irányú kommunikációt szeretnél, akkor írj naplót. Próbálok érzékenyebb lenni ezen a területen és jobban odafigyelni arra, hogy a másik mire vágyhat, de őszintén nem jutottam még el oda, hogy ebben a kérdésben magamban lássam a hibát.

- Főleg idősebb nők nem bírják felfogni, hogy nem érdekel a divat, öltözködés, ékszerek, smink és társaik. Van, aki nem érti meg 10 év után sem, hogy semmilyen ékszert nem viselek és képes megsértődni azon, hogy a karácsonyra tőle kapott ékszereket nem hordom. Ezt őszintén lesz*rom.

- Nem bírom elviselni, hogy bizonyos emberek szerint a férfiak kisgyerekek. Pl. mondja a párom, hogy nem evett egész nap semmit, erre anyós hozzám fordul, hogy miért nem főztem. Ha a párom éhes, tud főzni, rendelni, ha pedig erre nem képes, akkor van szája és megkér, hogy főzzek neki. Szintén anyós akadt ki, amikor mondtam neki, hogy ne engem kérdezgessen, hogy a párom bizonyos ügyei hogy állnak, mert ezeket ő intézi, nem vagyok napi szinten képben. Nem egy kisgyerek, hogy én intézgessem az ügyeit. Van persze, amit egyikünk vagy másikunk intéz mindkettőnk helyett, mert így praktikus, de kiakadni azon, hogy nem mikromenedzselem a párom szerintem nevetséges.

Nekem kissé idősebb a gondolkodásom huszonévesen, ezért szinte semennyire sem értem meg a velem egykorúakat, szóval én nehezebben barátkozom és találom meg másokkal a közös hangot.

Sehogyan sem kezelem.

Nem szeretem a gyerekeket

Külsőm (fekete ruha, kék haj, tetkók, sötét rúzs)

Nem szeretek jópofizni

Nem tudok hízni

Nem szeretek automatikusan valakit csak mert rokon

Nem izgat mások véleménye

Nem nézek tévét/sorozatokat a neten

...szerintem ezek nem nagy dolgok és igazából senkit sem kellene érdekelnie de mégis ezek miatt voltam már "nem elfogadva" felnőtt életem során.

Szorongok, visszahúzódó vagyok, félénk, nem elég határozott és halkszavú. Nem vagyok magammal kibékülve, az önbizalomhiányom néha kilométerekről látszódik. Viszont szerencsére ismerős közegben ezek nem olyan durvák már, de még így is zavaróak.

Bár szeretek a hozzám közeli emberekkel lenni, de egy bizonyos idő után nekem nagyon sok lesz a velük töltött idő (nem 1-2 óráról van szó). Ilyenkor mindenféle előjel nélkül kicsit durcizós, puffogós leszek, de szerencsére kb negyedórán belül vége is van ennek az állapotnak és ez is egyre kevésbé fordul elő.

Kezelni még nem igazán tudom, de már egyre kevésbé izgat mások véleménye.