Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit gondoltok erről az emberről?

Mit gondoltok erről az emberről?

Figyelt kérdés
1 éve beszélgetek vele, meg találkozgatok, sima haveri kapcsolat. Voltak vele bajok korábban is, de kicsit felhúzott ebben az 1 hétben. Mostanában volt a névnapja, ezért meglepetésként kapott az apjától egy elég drága drónt. Az első dolga az volt hogy felhívott és elkezdte fikázni hogy erre neki semmi szüksége és ő alapból iphone-t akart, apjával is összeveszett ez miatt, nagyon nem örült neki. Mondtam neki hogy adja el akkor de nem a legélesebb és a fiókban. Utána az apja megsajnálta és vett neki 500 ezerért egy ipadet. Utána ugyan ez a forgatókönyv, az sem tetszett neki, képeket küldött róla és odaírta utána hogy "ez mi?", "mi a szr ez". Hisztizett utána is mint egy kislány, pedig 20 éves a csávó. Amiért nagyon ideges lettem rá az az, hogy nekem el kellett költözzek otthonról, és el kellett vállaljak egy munkát ami nem a szívem csücske, de muszáj ugye valamiből megélni. Találkoztam vele, majd mikor szóba hozta a fizetést elmondtam mennyit kapok,majd mondja hogy ő havi 350ért biztos nem dolgozna, az nem pénz neki mert az apjától így is kap ezt azt. Közben fejeket vágott, látszott rajta hogy lenéz vagy nemtom. Utána megmondtam neki a véleményem, és hogy többet nem akarok vele találkozni, szóba hoztam aztt is mikor olyasmit mondott a húgomról hogy tök jó csaj, és hogy egyszer megbszná azt annyi. Elszégyellte magát azt láttam rajta, talán az mentette meg attól hogy telibe verjem rendesen. Hazamentem utána, azóta nem írok vissza neki, pedig naponta írja a hülyeségeit, úgy tesz mintha semmi nem történt volna. Bolond kicsit, vagy mi ennek a palinak a baja?

2021. szept. 22. 12:41
 1/6 anonim ***** válasza:
95%
Ilyennel nem, hogy barátkozni de még szóba állni sem kéne.
2021. szept. 22. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
94%
Szimplán elcseszték a szülei. Nem értékel senkit és semmit, mert mindent megadnak neki a szülei.
2021. szept. 22. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 Girlll3 ***** válasza:
Elkényeztetett. Igazi szeretetet nem kaphatott, csak drága kütyüket. Méregdrága kütyüket. Ha az apja kapásból fél milliót ki tud perkálni, akkor nem kell őt sajnálni, anyagi szempontból legalábbis. De szerintem sose foglalkoztak vele, mindent készen kapott és igazi figyelmet sem szenteltek neki.
2021. szept. 22. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
En nem akarok az ismeroseim anyagi helyzeterol reszletes kimutatast, ezzel van a gondom.
2021. szept. 22. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat

4es téged nem értelek

2021. szept. 22. 18:52
 6/6 Senior Séf ***** válasza:
Nehéz élete lesz a csávónak, ha apuci leveszi róla a kezét.
2021. szept. 23. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!